Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-407
412 A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. választójogi jelleget. Egyébként a javaslat rendelkezései megfelelnek azoknak a szokásos követelményeknek, amelyek szerint az általános választójog karakterét megítélni szoktuk. Továbbá talán azért térek el a konklúzióban, mert az előttem szóló t, képviselő ur azért nem fogadja el a javaslatot, minthogy az a titkos szavazást nem lépteti életbe az egész vonalon. Én magam is a titkos választás hive vagyok. Mindazonáltal ezt a körülményt — mert ez a törvényjavaslat a fokozatosság elve alapján áll és a titkos választásnak a nemzetgyűlési választójogban foglalt mértékét nemcsak elfogadja, hanem egy lépéssel tovább is viszi, csak az egész vonalon nem lépteti életbe — nem tartom elegendő oknak arra, hogy a törvényjavaslatot el ne fogadjam. (Szakács Andor: Húsz évvel ezelőtt másképen gondolkozott! — Felkiáltások bal felől: Oktroi utján akarták a titkos választójogot!) Elnök: Csendet kérek! Lukács György: A f. képviselő ur felfogása szerint ez a törvényjavaslat nem felel mes az egyenlőség követelményének sem, épen a titkos szavazás szempontjából, mert a városi választókerületeknek megadja a titkos szavazás jogát, a falusi választókerületeket pedig lebecsüli, a falu népét deklasszifikálja, mert nem adja meg nekik ezt a jogot. Azt hiszem ebben szintén téved az igen t. képviselő ur, mert amikor a törvényhozó valamely intézményt fokozatosan kivan életbeléptetni, akkor helyesen cselekszik, ha a fokozatosságban elsőKorban azoknak a kívánságait veszi figyelembe, akikre az intézmény az életben vonatkozni fog. Minthogy pedig köztudomású, hogy a városok népessége, nevezetesen az ipari munkásság feltétlenül kivánja, sőt követeli a titkos választójogot, a falu népének vélemén3 r e azonban nagyon megoszlik e kérdésben . . . (Ugrón Gábor: Egyáltalán nem oszlik meg! — Szakács Andor: Dehogy oszlik meg! — Kiss Menyhért: A hazafinak nem adják meg, a nemzetközinek igen ! ) Elnök: Csendet kérek! Lukács György:... ennélfogva a törvényhozó helyes nyomon jár akkor, amikor a fokozatos^ életbeléptetésnél elsősorban azoknak a néprétegeknek kívánságát veszi figyelembe, amelyekre az intézmény vonatkozni fog. (Dénes István: Kilencezerszázhusz nagybirtokos! — Zaj balfclől.) Elnök: Csendet kérek! Lukács György: Én csak^ azt akartam kifejteni, hogy ez nem lebecsülés és nem egyenlőtlenség, hanem fokozatos végrehajtás. (Kiss Menyhért: A falu népe köszöni ezt! — Zaj balfelöl,) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak. Lukács György: Egyébként is a mélyen t. képviselő ur fejtegetéseivel nem az én hivatáso Tri foglalkozni, a kormányférfiak mindenesetre meg- fogják ezt tenni a maguk szempontjából; én tehát tovább nem foglalkozom a t. előttem szólott képviselő ur beszédével — talán fejteg'etéseim «órán itf-ott még foglalkozom vele —, hanem áttérek magának á törvényjavaslatnak a tárgyalására. Mielőtt azonban a törvényjavaslathoz magához hozzászólanék, legyen szabad egy pár szóval a fenforgó politikai helyzetről is megemlékeznem, nevezetesen az absentizmusiiak azon kérdéséről, amelyet az ott tátongó padok aktuálissá tesznek. Nekem nem hivatásom ebben a kérdésben irányadólag nyilatkozni; mint a Ház egyszerű tag-ja szólok komoly meggyőződéssel két-három komoly szót, talán mások lelkében is visszhangra fognak azok találni. Én őszintén sajnálom azt, hogy a t. ellenzéknek az a része, amely a passzivitás politikájának terére lépett, még ma is állja eztadisszidenciát. Nekem az életben az a tapasztalatom, hogy a passzivitás politikája rendszerint nem szokott eredményes lenni és hogy a passzivitás politikájából a legritkább esetben hiúzhatnak hasznot azok, akik ezt a politikát követik. Ebben a jelen esetben mindenesetre ez a gyakorlati tapasztalat fog igaznak bizonyulni, nemcsak azért, mert általában a passzivitás poli+^ája ^ eredménytelen szokott lenni és nemcsak azért, mert az ellenzék nem követ egységes eljárást, sőt eljárásában sok a vacillálás momentuma is, hanem főleg azért, mert a disszidáló képviselő urak mögött nem áll valamilyen nagy nemzeti eszme (Ugy van! jobbfelöl.), vagy valamilyen nagy szociális idea, amely a tömegeket melléjük tÖmöritheti, nem áll mögöttük egyéb, mint egyéni susceptibilitás, mint vélt egyéni sérelmek. (Ugy van! .jobbfelől.) Bármennyire tiszteljük is az egyéni felfogást és bármennyire tiszteljük is az egyéni susceptibilitást, mégsem képzelem, hogy ezeket az egyéni szempontoknak olyan ereje lehetne, hogy ez az absentizmus nagyobb visszhangra találhatna. Egyébként azt hiszem, hogy maguk a t. képviselő urak is érzik, hogy tényleg a helyzet eképen alakul. Amidőn azonban azt megállapítom, hogy a disszidálódnak ez az absentizmus, ez a nassziv politika javára nem fog szolgálni, távol áll tők m, hogy azt vitassam, hogy talán a többi pártoknak, nevezetesen a kormánypártnak, vagy magának a kormánynak előnyére szolgálna az, hogyha szóbanforgó t. képviselőtársaink még távolmaradnak tanácskozásainktól (Kiss Menyhért; Örüljenek neki!), mert én nem osztozom abban a nézetben, hogy az ő távolmaradásuk folytán bizonyos érdekek itt képviseletlenül maradnának, miután az a párt, amelyhez nekem is szerencsém van tartozni, a munkásságot a nemzet olyan értékes elemének tekinti, hogy annak érdekében minden áldozatra kész (Ugy van! jobbfelől!) és annak érdekéből minden tőle telhetőt mindenkor hajlandó és akar is megtenni. (Kiss Menyhért: Csak a választójogi titkosságot nem akarja megadni!) Elnök: Csendet kérek. Lukács György: Azt azonban mégis el kell ismernem, hogy hatályosan lehet érvelni abban az irányban, hogy az ellenzék egy részének, nevezetesen a szociáldemokrata pártnak távolmaradása folytán a munkásérdekek képviselete kevésbé hatályos ebben a teremben, mint különben lenne. Minthogy pedig ezzel az érvvel tényleg hatályosan lehet érvelni kifelé, ezért nem tartom előnyösnek a helyzetet az itt maradt pártokra, nevezetesen a többség pártjára és a t. kormányra sem. Mindezekért tartom én közérdekből valónak, minden nemzeti szempontból óhajtandónak azt, hogy a megértés megtörténjék és ennek alapján a t. disszidens képviselő urak újra visszatérjenek és kötelességeik, választóikkal szemben vállalt kötelességeik teljesítésének fonalát újból felvegyék. En azt is megvallom — mert őszinte vagyok —, hogy ennek az egymást megértésnek bizonyos akadálya merült fel egy sajtónyilatkozatban, amely megdöbbentőleg hatott nemcsak reánk, hanem az ország egész közönségére. Értem ez alatt azt, amikor a szociáldemokrata párt orgánuma a ministerelnök ur és a szoeiálde-
