Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-407

A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. 413 mtíkrata párt bizonyos alakulatai között az általános választások előtt létrejött nagyon helyes, nagyon okos és nagyon hazafias paktumot a nyilvánosságra hozta. (Szilágyi Lajos: Neki szabad paktálni a szociáldemokrata párttal, nekünk meg nem szabad! — Gr. Bethlen István ministereinök: Én nem szövetségre léptem velük, mint a képviselő ur! Jó lesz nem összezavarni a dolgokat! — Szilágyi Lajos: Monopóliumot élveznek talán?) Elnök: Szilágyi Lajos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Lukács György: A sajtónak ez a t. orgánuma ezt a nyilvánosságra való hozatalt... (Szilágyi Lajos: A nemzet érdekei vezettek engem is, mint a ministerelnök urat! — Gr. Bethlen István ministerelnök: De én nem szövetkeztem velük! Az nem volt szövetség! — Kuna P. András: Egészen más a helyzet! — Zaj bal felől.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Lukács György: A sajtónak ez az orgánuma ezt a nyilvánosságra hozatalt azzal a glosszával tette meg, hogy hiszen a paktumot kötő szociáldemokrata urak amúgy is tudták, hogy ezt a paktumot nem kell megtartani. (Szijj Bálint: Ebből lehet önöknek is tanulni, hogy hogyan kell paktálni! — Kiss Menyhért: Kristóffy is megcsinálta! — Gr. Bethlen István ministerelnök: Ő nem volt a Kristófiy huszárja Maros-Tordában! Az egész vármegye mondja!) Elnök: Csendet kérek t. képviselő urak! (Kiss Menyhért: A nemzeti ellenállást végigcsináltam Kolozsvárott !) Lukács György: A szociáldemokrata párt itt ülni szokott mélyen t. képviselő tagjaiban nagyra becsültük, hogy több alkalommal egész ünnepélyességgel kijelentették azt, hogy semminemű közösséget a bolsevizmussal szemben nem vállalnak. (Ugy van! half elől.) Az a kijelentés azonban, amelyet a Népszava tett, legalább is nagyon bolsevista izü. (Friedrich István: Nagyon gyanús, az bizonyos!) Ez a kijelentés bizonyos mértékben nehezítette a megértés lehetőségét és különösen nehezítette a megértés egyengetésére hivatott ministerelnök ur helyzetét, azonban mi azon a nézeten vagyunk, hogy ez a sajtónyilatkozat semmi egyéb, mint egy sajtóorgánum egyszerű megnyilvánulása. Ezt a nyilatkozatot, ezt a glossát a szociáldemokrata párt semminemű hivatalos szervezete magáévá nem tette, ezzel tehát nem mint a szociáldemokrata párt megnyilvánulásával kell foglalkoznunk, heneni egy egyszerű sajtónyilatkozatnak kell tekintenünk, amely ne

m döntő a szociáldemokrata pártnak a Házban elfoglalt helyzetére. Ennélfogva még ez a szempont sem akadályozza a kölcsönös megértésnek a nemzet érdekéből annyira előtérben álló szükségességét. Amidőn mindezt a magam részéről megállapítom, egyszersmind felhasználom az alkalmat, hogy tiltakozzam ama beállítás ellen, mintha ez a többségi párt örömmel látná azt, hogy az ellenzéknek egy része innen távol van (Szilágyi Lajos: Minden jel arra mutat!), mintha örülne, hogy egyedül maradva, könnyű szerrel elintézheti a törvényhozás ügyeit. (Kiss Menyhért: Elintézte a házszabályokat!) Elnök: Kiss Menyhért képviselő uratismételteu kérem, méltóztassék csendben maradni. Lukács György: Ez a párt felette áll az ilyen önző, az ilyen egyéni, az ilyen frivol felfogásnak, mert igenis, a nemzet egyetemének érdekét tartja mindenekelőtt szeme előtt (Ugy van! jobbfelől.) ós a nemzet egyetemének érdekéből kívánja azt, hogy erőteljes ellenzék foglaljon itt helyet és a kormányzat eljárásával szemben a legnagyobb eréllyel a legmélyrehatóbban gyakorolja az ellenőrzésnek elsősorban az ellenzék feladatát képező kötelességét. (Szilágyi Lajos: Ismétlem, megvan rá a lehetőség! — Halász Móric: Objektív kritikának mindig megvan a lehetősége!) Mikor ezt is megállapítom, azt hiszem, nem illetéktelenül még arról is biztosithatom az igen t. távollevő ellenzéket, hogy ha ők ide visszatérnének és újból felvennék a kötél ességteljesités fonalát (Létay Ernő: Nem is hagyták el!), ebben mi ezen az oldalon nem kapitulációt látnánk, hanem nemes önnieggyőzést, aztjátnók, hogy ők az egyéni susceptibility fölé tudnak emelkedni és a maguk egyéni vélt sérelmeit alárendelik a nagy nemzeti és állami közérdekeknek. (Szilágyi Lajos: Fejet hajtunk Bethlen István diktátor előtt!) Elnök: Csendet kérek! Lukács György: Mondom, ekképen fogom fel a helyzetet én, mint a Háznak egyszerű tagja, aki nem adhat le irányadó nézetet, de aki azt hiszi, hogy komoly, lélekből fakadó komoly szavai talán nem maradnak egészen kiáltó szó a pusztában. Ezután áttérek a szőnyegen forgó törvény' javaslatra. Konszolidálódásunk előrehaladásának biztató jelét látom abban, hogy végtére választójogi törvényjavaslatot tárgyalhatunk, amely előreláthatólag: néhány hét alatt mint törvény fog törvénytárunkba kerülni, és ezzel a jól megérdemelt feledésnek fogjuk átadhatni politikai életünknek azt a kevésbé alkotmányszerü jelenségét, hogy immár két izben egymásután alakult meg a nemzet törvényhozó testülete olyan választójog alapján, amely nem gyökerezik törvényben, hanem amelyre csak utólagosan nyomtuk rá, illetőleg fogjuk rányomni a törvény által való elismertség bélyegét. A törvényes elismerés bizonyos mértékig* mindenesetre letompítja az alkotniányszerüségnek színezetét, azonban már igazán nem lehet tovább tűrni ezt a bántó helyzetet, mert ha egyáltalában van olyan törvényhozói teendő, amelyet nem szabad a törvényhozó hatalom 1 hatásköréből a végrehajtó hatalom hatáskörébe áttenni, ugy bizonyára a törvényhozó l.PcfHletek összejövetelének, megalakulásának frlfé+^iûj^ tartalmazó választójognak megalkotása ilyen feladat. Sajnos, hogy ez megtörténhetett hazánkban, még pedig ismételten megtörténhetett. Hogy ez megtörténhetett, azt az az atmoszféra tette lehetővé, amely a háború elvesztése folytán és a különböző forradalmi felfordulások következtében fejlődött ki. Azonban maga a háború elvesztése és ezek a forradalmi felfordulások csak annyiban váltak akadályaivá az idejében való alkotmányos kibontakozásnak, hogy ezeknek a tragikus eseményeknek következménye az» hogy a királyi hatalom gyakorlása egyelőre szünetelővé lett. így tehát a törvényhozó hatalom egyik tényezőjének, a .királyi hatalomnak idejében való restaurálását tényleg rajtunk kívülálló, le nem győzhető körülmények idézték elő. Annak azonban nem volt semmi legyőzhetetlen akadálya, hogy az összeomlás előtti törvényhozó testületek újból egybegyűljenek és újból felvegyék a műk^és fonalát. A jogfolytonosságnak ilyen módon való helyreállítását az ősi visszavonásnak az a szelleme gátolta meg, amely egy percre sem * tudott úrrá lenni a pártpolitikai gyűlöleten és