Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-407

A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. 411 férfias bátorsággal mondták meg fejedelmeknek, hatalmasoknak és gazdagoknak is, mik az ő kötelességeik a keresztény igazságosság szempontjából s mily igazságtalanság az, hogy minden terhet a szegények viselik s a nyomor összes súlya az ö vállaikra nehezedik, — Ketteler, mainzi püspök nyomába, aki sikraszállt az abszolút birtoklás téves elmélete ellen, — az angol katolikus szocializmus nemrég elhunyt apostolának, Plater jezsuita atyának nyomába, aki azzal kezdte meg egyik prédikációját: „Figyelmeztetem Önöket, hogy a kereszténység nem kloroformszerű kábítószer a munkásosztály elégedetlenségének csillapítására, mint némely gazdag ember gondolja"; helyezkedjenek nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is arra az alapra, melyet XIII. Leo, a nagy szociális pápa a „Éerum novarum"-ban lefektetett: legyen minden pap a szó nemes értelmében vett néptribun, tribunus plebis, a nép barátja s a nép védelmezője, akkor semmi okunk sincs félni attól, hogy a tömegek elfordulnak az egyháztól, a szociáldemokrácia karjaiba vetik magukat s a radikális választójog révén, ennek vörös lobogója alatt a parlamentben olyan erőgyarapodásra tesznek szert, amely a kereszténységre s az egyházra veszedelmessé válhat. Mert elvégre ezek a tömegek keresztények s meg is hajolnak szívesen a kereszt előtt, ha látják, hogy annak hatása az ember életében — a gazdagokéban és hatalmasokéban is — érvényesül, mert azzal, hogy mellünkön vagy gomblyukunkban briliánssal ékesített keresztet viselünk, még távolról sem adjuk meg a keresztnek azt, ami a kereszté, (Ugy van! a baloldalon.) A keresztnek kell, hogy ugyanazon hatása legyen, ami valamikor volt, amikor férfiak és nők, kik beiïne s általa üdvösségüket keresték, leszálltak a kapitalizmus trónjáról, feleslegüket a szegényekkel becsületesen megosztották, rabszolgáikat szabadon bocsátották, alantasaikat, cselédjeiket Krisztusban testvéreiknek tekintették. Azoknak, akik a vallást, a kereszténységet, az egyházat féltik a népnek a jog-okban és szabadságokban való széleskörű részesedésétől, mi keresztényszocialisták nem mondhatunk egyebet, mint azt, hogy amikor a társadalom mindjobban a demokrácia alapjára áll, amikor a Gondviselés keze a népuralom felé igazítja a történelem járását, amikor a társadalom alsó rétegei emberségesebb állapotokat követeinek, ne meneküljenek duzzogásukkal a régi jó idők elcsendesült birodalmába, ne vonják ki magukat a demokratikus és szociális gondolat impulzusai alól, hanem legyenek annak előhareosai, s akkor az uj idők sürgetése, mozgalmai nem fordulhatnak ellenük, az egyház, a keresztényséer ellen. Azoknak, akik ahelyett, hogy az élet fejlődési törvényeibe beleilleszkednének, s az élet előretörő ereivel szövetkeznének, múmiákkal és fossil maradványokkal kívánnak szövetkezni és a marazmusba vetik reményük horgonyát, figyelmébe ajánlom most már harmadszor Apponyi Albert gróf komoly és meg'szivlelendő szavait és intrlmét (olvassa): „Az a nagy mozgalom, melyet francia forradalom neve alatt ismerünk, ki tudja, mennyire más irányt vehetett volna, különösen az egyházra nézve, ha az akkori főpapság idejekorán ismeri fel beimé azt, ami jogosult, ami valóban társadalmi szükségnek felelt meg, ha nem kapaszkodik korhadt, düledező politikai s társadalmi intézményekbe, amelyek összeroskadása romok alá temette a franeia egyházat is." S ha már e tárgynál tartok, engedje me^ a nemzetgyűlés, hogy egy kiváló katolikus nemzetgazdász, Georg Batringer szavaival fejezzem be felszólalásomat. E szavakat szinte paizsul tartom magam elé, ha azokra a nyilakra gondolok, amelyek bizonyos oldalról és bizonyos irányból engem érni fognak. (Olvassa): „Nem abban a gyűlöletben rejlik a legnagyobb veszély a civilizációra, melyet a proletártömegek a vallás iránt táplálnak, hanem az uralkodóosztályok egoizmusában, gőgjóLeu és élvezetvágyában. A gyűlölet könnyen szeretetté válik, mihelyt a félrevezetett tömegek megismerik az igazságot. Ám az uralkodóosztályok gőgjéről és élvezetvágyáról minden felvilágosító oktatás visszapattan. Krisztus nem hiába kiáltott iajt a gazdagoknak. Ha ínég van remény, hogy Európában a keresztény kultúra a jövő veszedelmeit legyűri, ugy az nem az uralkodóosztályokon nyugszik, természetesen tiraíeler a kivételeknek" (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) — fzt ő is mondja és én is mondom (Meskó Zoltán: Helyes!) —, amelyek önzésük és élvezetvágyuk folytán elpetyhüdtek, hanem a szegény és kizsákmányolt osztályokon, melyeknek energiája bár most az izgatás és rossz példa hatása alatt a rombolást szolgálja, valamikor egy szebb jövő számára fog alapköveket szolgáltatni." Tisztelt Nemzetgyűlés ! Befejezem felszólalásomat. Bethlen Gáborról, a nagy fejedelemről olvasom, hogy mestere volt az elhitetésnek: barátain mintha valami bűvölet vett volna erőt, ezek mindig hajlandók voltak neki hinni: ám mivel egy kevéssé maga is hitt abban, amit elhitetni akart, ez a csekély őszinteség megzavarta ellenfeleit is. TJgy látom, hogy Bethlen István miniszterelnök ur is hozott magával Erdélyből olyan kvalitásokat, amelyek nagy ősére vallanak. (Zaj a baloldalon. — Kiss Menvhért: Nem abból a családból származik! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Griger Miklós: Nem vagyok politikai hive BM>W István gróf ministerelnök urnák, de Bethlen Gábornak nem kellene szégyenkeznie az ő unokája miatt. (Igaz! Ugy van! bal felől. — Zaj.) A ministerelnök ur is mestere az elhiteíésnek. Ám bármennyire az lee-ven is, vrlünk, keresztényszocialista politikusokkal nem tudja elhitetni, hogy ez a törvényjavaslat a demokráciát szolgálja és a választások tisztaságát biztosítja. Ez a javaslat más célokat szolgál: szol"l^a az egységespárt uralmának biztosítását (Ugy van! half elől.) és nemcsak a tiílzó irányzatoknak, hanem minden ellenzéki mozgalomnak letörését. Ezért a javaslatot őszinte sajnálatomra nem fogadhatom el. (Élénk helyeslés, éljenzés és tavs balfelől. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héü Imre jegyző: Lukács György! Lukács György: T. Nemzetgyűlés! Az előttem szólott mélyen t. képviselő ur történelmi keretbe beállított jeles fejtegetéseinek jelentékeny részében magam is osztozom, mindazonáltal én felszólalásom eredményében másképen fogok konkludálni, mint ahogyan azt a t. előttem szóló tette. Azt hiszem, ennek oka^ abban van, hogy a t. képviselő ur meggyőződése szerint az előttünk fekvő választójogi törvényjavaslat voltaképen nem meríti ki az általános választójoghoz fűzött követelményeket, niig én ezzel ellenkezően azt vitatom, bogy igenis ez a törvényjavaslat megfelel az általános választójog kritériumának, mert az a szempont, hogy a törvényjavaslat az általános választójognak korlátot is állit fel bizonyos értelmi cenzusban, egymagában még nem devalválja az általános 65*