Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-407

408 A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. nyeret kérnek és nincs, aki szedjen nekik." Weiblich sein heisst mütterlich sein: a nőies­ség", anyaiság — nem anyasás: — előbbi a lélek dolga, utóbbi a természeté. Erre az anyai lé­lekre, ez anyai léleknek, ez anyai szeretetnek a politikai életben való teljes érvényesülésére szükségünk van, hogy miként a háború folya­mán annak kisugárzását beteg, rokkant kato­náink érezték és áldották, ugy az egész ezer sebből vérző nemzet is érezze és áldja ezt. És szükségünk van a keresztény nők fehér, krisztusi lelkületére a vörös szociáldemokrá­cia elleni védekezésben is, mert e harcban a ke­resztény nők szavazata is majdnem kivétel nél­kül ami serpenyőnkbe esik. Mi lett volna Né­metországgal s Ausztriával a női szavazók tö­mege nélkül? Prédájává vált volna a bolseviz­musnak. Amióta Bebel „Die Frau und der So­cialisms" című könyvében a nőt a forrada­lom szolgálatába állította, mély gyökeret vert a német szociáldemokrata tömegekben az a né­zet, hogy a nő, t. i. már a szerintük felszabadí­tott no természetes szövetségesük. Azért, amikor a szociáldemokrata párt hatalomra került, első dolga volt a női választójogot bevezetni. Ám, mint Fanny Imle, a németországi keresztény nőmozgalmak vezetője irja: „Was übel gewollt war, ist in Gottes allweisen Vorsehungshand zum Heile geworden. Die Wahlen sind haupt­sächlich durch die Mitbeteiligung der Frauen besser ausgefallen, als man natürlicherweise hätte ervarten sollen." Nos, t. Nemzetgyűlés, ha azoknak az álla­moknak tapasztalásai, ahol a női választójogot behozták és a mi tapasztalásunk is ilyen ked­vező volt, sőt döntő jelentőséget tulajdonit neki a szociáldemokrácia elleni küzdelemben, miért nem követjük ezeknek az államoknak a példá­ját és miért akarja a kormány és a többség a túlnyomórészben vallásos lelkületű, hazafias érzésű nők választójogát a férfiakéval szemben megszüntetni^ Azt mondják egyesek, hogy a magyar nők zömének nem kell a választójog. Azt, hogy „nem kell!" sokszor hallottuk már más vonat­kozásban is. 1848-ban, amikor a jobbágyság felszabaditásáról volt szó, reakciós oldalról akárhányan mondogatták, hogy a jobbágyok felszabadulásukat nem is óhajtják, kár arról beszélni. (Kiss Menyhért: Inszinuálják!) Sőt tovább megyek, amikor a műit század 60-as éveiben Amerikában, 80-as éveiben pedig Bra­ziliában a rabszolgák felszabaditásáról volt szó, akkor is a maradi körök azzal argumen­táltak, hogy a rabszolgák felszabadulásukat nem is kívánják, nem is tudnának élni a sza­badsággal, melyhez nincsenek hozzászokva. Ám ha nálunk a női társadalom egy részében öntudatosan még nem is él ez a vágy, öntudat­lanul igenis él és nekünk az a kötelességünk, hog-y őket kellőképen felvilágosítsuk arról, hogy a törvényhozás mezején számos olyan kérdés vár megoldásra, amely őket közvetlenül érdekli, amelynek helyes megoldása elől nem szabad húzódozniuk- Ilyen a családi erkölcsnek, a házasságnak, általában a nőnek törvényhozói védelme, az anya- és csecsemővédelem, a csa­ládalapítás megkönnyítése, a kezdőfizetések felemelése, annak a szégyenletes állapotnak megszüntetése, hogy ugyanazt a munkát a nőknél rosszabbul díjazzák, mint a férfiaknál, az alkoholizmus, a béke és a háború kérdése; ez mind olyan terület, amelyet a férfiak par­lagon hagytak, nem kis részben azért, mert a nőkkel, mint választókkal nem kellett számol­niok. Azt az érvet is halljuk emlegetni, hogy azért nem kívánatos a nők választójoga, mert elvonja őket igazi hivatásuktól, a családala­pitástóL Csodálatos, hogy akik ezt hánytorgat­ják, sohasem jajdulnak fel amiatt, hogy a gyár, a műhely és az iroda elvonja a nők száz­ezreit a családtól, az otthontól és számtalan esetben kiszolgáltatja őket, becsületüket, női méltóságukat tipró inzultusoknak. (Ügy van! balfelől!) „A nők a politikához nem értenek" — ez­zel az érvvel is találkozunk. (Lendvai István: Ezt azok a férfiak mondják, akik maguk sem értenek hozzá!) Hát kérjdem: a férfiak értenek hozzá? Méltóztassanak elhinni, olyan politi­kánál, amely a rettenetes világháborút időzte elő, gyászbaboritotta és nyomorba taszította egész Európát, rosszabb és végzetesebb poli­tika nincs. (Ugy van! balfelől.) Ha 1914-ben a háború és béke kérdésében a nőknek is kellett volna dönteniök, aligha tört volna ki a világ­háború 1 , vagy ha ki is tört volna, csakhamar véget ért volna, mégpedig emberségesen, be­csületesen, igazságos békekötéssel, nem olyan­nal, amely jövendő háborúk alapjait rakta le. (Lendvai István: Trianont nem a nők csi­nálták!) „A politika nem a legtisztább mesterség, nem a nőknek való", — hangzik a negyedik ürügy a nők választójogának elgáncsolására. Igaz, régi mondás: „Politik verdirbt den Cha­rakter". Bégi, de hamis mondás, mert minden attól függ, milyen célt szolgál a politika és milyen annak a jelleme, aki vele foglalkozik. Mi, akik a nők erkölcsi értékét ismerjük, azt mondjuk,, hogy a nők politikai tevékenysége a nőt nem rántja sárba, hanem a politikai éle­tet emeli magasabb piedesztálra, mint azt a német keresztény politikusok is hiszik, akik­nek egyike Schiller eme szavait (olvassa): „Ehret die Frauen Sie flechten und weben Himmlische Kosen ins irdische Leben", igy transzformálta: „Grass den Frauen Sie flechten! und weben Himmlische Bösen ins politische Leben". Azt mondja a törvényjavaslathoz fűzött indokolás, hogy a nők szavazati jogát azért kötik szigorúbb feltételekhez, mint a férfiakét, hogy a női kormányzat, amely ellentétben áll meggyökeresedett hagyományainkkal, elhá­rittassék. Én azt hiszem, hogy a nők ezt a kormányzatot mem ambicionálják; meg van­nak elégedve azzal az impériummal, amelyet a családi körben gyakorolnak és amely miatt egyik-másik férj keservesen panaszkodik. Jog­gal-e vagy jog nélkül, nem tudom; de azt tu­dom, hogy aki rossz helyzetben jó tanácsot ke­res, könnyebben találja azt meg nőnél, mint férfiúnál és ritkáim akad férj, aki megbánta volna, hogy hitvesére hallgatott. Nem is tar­tom papucshősnek azt a férjet, aki vállalkozá­sait, terveit megbeszéli feleségével, hanem okos embernek. Cervantes mondja — németből idézem — (olvassa): „Der weiber Rath ist nicht viel wert, doch ist ein Narr, der! nicht drauf hört". Nem találom megaláztatásnak azt sem, ha mi, férfipolitikusok, tanácsunkba bevon­juk a nőket. Bethlen István ministerelnök ur a választó­jogi bizottság vitájában Tisza István kor­mányzati politikájára is hivatkozott s a vá­lasztójog kérdésével^ kapcsolatosan mások is, előkelő tényezők az ő szellemét idézték. Ha ezt

Next

/
Thumbnails
Contents