Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-407
A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. 409 azért; teszik, hogy a nemzetben a hazafias gondolkozást megerösitsék, a honfiúi erényeket felkeltsék, a magyar társadalom akaraterejét fokozzák, akkor eljárásuk indokolt és bölcs, mert Tisza István hittel, becsülettel, tehetséggel és önzetlenséggel szolgálta hazáját. Férfinak, hazafinak, jellemnek az volt, akit mintának lehet odaállítani és azáltal, hogy egyéni tragikuma összeesett a nemzeti ügy tragikumával, szimbólummá magasztosult a nemzet szemében. Ám ha szellemét, politikájának népszerűsítése végett azzal a célzattal inVokálják, hogy a politikában oda térjünk vissza, ahol a gyeplő kihullott Tisza István kezéből, szerény, de megingathatatlan meggyőződésem szerint végzetes útra csalogatják a nemzetet, mert a nemzeti fejlődésnek és feltámadásnak útja egyedül a demokrácia útja lehet. (Ugy van! Ügy van! balfelol.) Sajnos, a t, kormány és a t, többség a választójogi politika tekintetében is Tisza István nyomdokaini halad. Tisza István favorizálta az ipari munkásságot, Bethlen; is; Tisza mostohán bánt a falu népével, Bethlen is, Tisza féltette a demokratikus választójogtól a liberális elemek túlsúlyát, Bethlen is hajlik e felfogás felé. BizonyitsaM Tisza István állítólag konzervatív érdekekből az ipari munkást, tehát nagyrészben a f radikális, sőt forradalmi mentalitású népréteget tartotta olyannak, mely a fejlődés folyamán megérett a politikai jogok teljességére (olvassa): „Társadalmunk félszázados fejlődése — ifja a Figyelőben — csak egyetlen egy olyan tényezőt tudott életre kelteni, amelyik a politikai jogoknak gazdasági és szellemi előfeltételeivel rendelkezik. Az ipari munkásság- az, mely kétségtelenül olyan értéket képvisel, amelynek érvényesülnie kell, amely a szabadság, a politikai élet nevelő hatása alatt fejlődni fog és idővel be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket. Ez egy oly tényező, amely ha ujabb nehézséget, súrlódást, harcot hoz is, közéletünkben pozitív erőgyarapodást jelent". Ezt mondta Tisza. És Bethlen ministerelnök Ür? Titkos választójogot ad az ipari munkásságnak és nyilt szavazást követel attól a társadal óimtól, amelyre uralmát építette, amelynek nevét pártja címében viseli. Hát a falu népéről miként vélekedett Tisza István? (olvassa): „A valódi általános szavazati jog segélyével — irja ugyancsak a Figyelőben — a falusi néptömegek jutnak mindent elnyelő túlsúlyra, Ezek pedig politikai joguk öntudatos gyakorlására merőben képtelenek. Egyaránt megbízhatatlanok nemzeti egység-, felvilágosodás és emberi haladás szempontjából. (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) A nemzetiségi klerikális és agrárius demagógiának mindenre kapható könnyű játékszerei". Akár csak a ministerelnök ur érveit hallanók, amikor a mezőgazdasági munkásságot, a falusi tömegeket a titkos szavazásra diszkvalifikálja, mondván (olvassa): „A mezőgazdasági proletariátus olyan alacsony kulturfokon áll, hogy kéntelen felismerni a nemzet érdekeit". (Kiss Menyhért: Az ő hibájukból!) Menjünk tovább. Tisza István a demokratikus vagy — mint ő mondja — a szélsőséges választójogtól a liberalizmust féltette. „A választójog mértéktelen kiterjesztése folytán; az igazi szabadságszerető, magasabb kultúrát jelentő liberalizmus feltartóztathatatlanul halad a megsemmisülés felé — irja az Az üjság-ban, Bethlen ministerelnök ur is — hivatkozva Németország, Anglia, Ausztria példájára — a liberalizmust félti az általános választójogtól, poriig. az i m ár hiába félti. (Kiss Menyhért: Vége van már, megbukott!) Amerika, Anglia, az egész világ kimondta felette a halálos Ítéletet és nálunk is megszűnt az a világnézeti és politikai alap lenni, amelyre épiteni lehet. A politikai liberalizmusra az államok fejlődésének ama korszakában, amidőn a megkötöttség és a közjogi tagozódások súlyos teherként kezdtek jelentkezni, tehát a múlt század derekán, szükség volt és a következő évtizedekben is nagy szolgálatot tett a nemzeti haladásnak nálunk is. Mivel kevés volt a közszabadság hatalmas feszítőerőt jelentett a korlátozások ellen. Ezért volt Kossuth, Deák, Eötvös és még igen sok nagy emberünk liberális. (Zaj.) A hiba azonban ott kezdődött, amikor a liberalizmus a politikai térről átcsapott a gazdasági térre, mégpedig meg nem értve, sőt szembehelyezkedve a szociális korszellemmel, az ..enrichissez vous" jelszavával egyrészt favorizálta, megtermékenyítette a kapitalista gondolkozást és így oligarchikus irányt adott a vagyon felhalmozásának, másrészt depösszedálta a magyarságot, tönkretette a kisipari társadalmat és a mezőgazdasággal foglalkozó rétegeket, állandósitotta, sőt fokozta a szociális nyomorúságot. De nálunk más bűn is terheli. Gazdasági térről átcsapott erkölcsi térre is. A független erkölccsel meghonosította az erkölcstelenséget, ennek nyomán a vallási közönyt, majd a vallástalanságot, annyira, hoa*y Szent István országában a keresztény vallásos gondolat üldözötté vált. Most bűnhődik. Hanyatlóban van. Ám nem a választójog demokratikus fejlődése miatt, hanem azért, mert politikáját nem töltötte meg szociális tartalommal, mert ezreket dúsgazdaggá tett, mialatt milliókat csontig-velőig kizsarolt és nvomorba taszitott. Lakolnia kellett, mert a nép ellen nem lehet büntetlenül vétkezni sem egyes politikusoknak, sem egyes politikai rendszereknek. (Zaj balfelol. Halljuk! Halljuk!) Ma már a liberalizmus hiába ismételgeti megvénhedt, bus papagájként elavult programját, senki sem hallgat rá és hiába lép szövetségre nálunk a liberalizmus egyik szárnya a szocializmussal, azzal a csalóka jelszóval, hogy a haladást mentik a reakcióval szemben, nem segit magán, sőt sietteti, megpecsételi végleges bukását (Rassay Károly: Szerencse, hogy itt vannak a mentőcsónakok!), még abban az esetben is, ha pillanatnyilag és átmenetileg a vörös zászlóaljak segítségével és támogatásával sikert ér el, mert a reakció a üolgári, jobban mondva: keresztény társadalom részerői el nem maradhat, s inert ama keresztény politikusok, akik eddig liberális vizeken eveztek, ueyaucsak meggondolják, érdemes-e liberális politikát csinálni, és liberális eszmékért magukat exponálni, ha bizonyos köröknek meg Sándor Pál sem elég liberális, sőt — antiszemita, (Iaaz! Ugy van! balfelol. — EőriSzabó Dezső: Nálunk most már a liberalizmus annyi, mint zsidóbarátság! — Szabó József: A kettő azonos! — Zaj balfelol. — Elnök csenget.) Mivel egy előkelő napilap a minap csodálkozásának adott kifejezést a felett, hogy a keresztény-szociális párt a szocialista választójogért küzd —mint ahogy az általános, egyenlő választójogot aposztrofálta — s annak papképviselői olyan választójogi rendszerért küzdenek, mely az egyháznak nem válhat javára, még egy kérdéssel kívánok foglalkozni, t. i. azzal, hogy miképen viszonylik a választói jog demokratikus elrendezése a katholikus egyház HAPLÔ xxxi. a
