Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-406

388 A nemzetgyűlés 406. ülése 1925. évi május hó 8-án, pénteken. ványt. meri én valamikor itt jártam iskolába, nyomát sem leli meg azoknak az anyakönyveknek, a tanitó egyáltalán nem tudja kiállítani az iskolai bizonyítványt, ha csak nem veszi lelkére azt a terhet, hogy saját felelősségére hamis bizonyítványt állit ki. (Szijj Bálint: Miért hamisat?) Azért hamisat, mert az anyakönyvi adatokat nem találja meg, azonban ismeri és tudja, hogy az illető valamikor csakugyan oda járt iskolába, az intelligenciáját feltételezi, kiállít tehát jóhiszemüleg egy valójában hamis bizonyítványt. (Szijj Bálint: Akkor nem hamis!) Hamis! Az eredeti bizonyítványt, amely az anyakönyvben szerepel, az anyakönyv alapján kiállítani nem tudja és ha anyakönyv nélkül, emlékezete szerint állitja ki, akkor ez hamis bizonyitvány. (Szijj Bálint: Ugyanazok az adatok vannak benne!) Bizonyítványt kiállítani azonban nem is szabad, meg is kell tagadni, ha valaki ilyen módon jelentkezik. Micsoda lelkiismeretlenség kell tehát ahhoz (Dénes István: Sok kisbirtokost zár ki ez a rendszer!), hogy egy olyan értelmi cenzust állapit meg ez a javaslat, amely a nép nagy tömegeit fogja kirekeszteni a szavazás lehetőségéből, csak azért, mert nem tudja bizonyítani, hogy valaha iskolába járt, mert az anyakönyvek elkallódtak. Egyáltalán minek ez az értelmi cenzus, egyáltalán mi szükség van erre? A magyar földmivesnép legalább is van olyan értelmes, mint a világ bármelyik másik fÖldmives népe (Kiss Menyhért: A bányák fenekén van értelme, az urnáknál nincs!), akiknél pedig a szavazásnál nem voltak olyan szigorúak, hogy az értelmi cenzust vették volna alapul. A magyar népnek értelmisége mellett számtalan erénye van, a magyar nép megérdemelte volna, hogy ne rekesszék ki őket a választásból, hanem inkább behozzák az alkotmányos életbe, de a sok erénye mellett egy hibája mégis van, az, hogy a harctéri vitézséggel és bátorsággal ellentétben polgári jogainak megvédésében irtózatosan gyáva és ezt én meg merem mondani még akkor is, hogyha annak a népszerűségnek rovására megy, amelynek hajhászásával vádolnak. (Szijj Bálint: Most az egyszer igaza van!) Nagyon Örülök, hogy ig*en t. képviselőtársam is megállapitja, hogy a magyar pép a maga alkotmányos jogainak megvédésére gyáva, de az ön kormánya t. képviselőtársam épen a magyar népnek erre a gyávaságára építette fel ezt a javaslatát, épen erre a gyávaságra építi fel a javaslat alappiléreit, azt, hogy titkosan ne mondhassa meg a maga véleményét, hanem nyíltan. Ezt a gyávaságot használja ki a hatalom. A vélemény szabad nyilvánításának bátorságáról ne is beszéljünk ebben az országban. (Dénes István: A főrendeket ellenben titkosan választatja a kormány!) Hogy lehet itt a vélemény szabad nyilvánításáról beszélni akkor, amikor választás előtt sirva jönnek hozzám a földmivesek tömegei és könyörögnek nekünk, hogy uram, a szivünk meg'hasad, nem szavazhatunk oda, mert elveszik tőlünk kenyerünket, az uraság felmondja a harmados földet, néni ad nekünk kaszálót, a jegyző ur, a szolgabiró ur stb. ez — az. Hát hogy merjünk mi akkor beszélni lelkiismereti bátorságról, amely nyíltan megmondja a maga politikai véleményét? Nem légből kapott dolgok ezek. Bizonyos, hogy az elmúlt választásoknál az én kerületemben tömegesen megkérdezték tőlem, hogy mit csináljanak, miután nem merik nyíltan megmondani véleményüket. Én nemcsak szóban, de Írásban 5 s kijelentettem nekik, hogy az nem fontos, hogy én képviselő legyek, de igenis fontos neI kik, hogy a kenyerük megmaradjon; tehát hogy kenyerüket megtartsák, azért igenis menjenek és szavazzanak le elk nem. (Szijj Bálint: J Mégis megválasztották!) Mégis megválasztottak, de^ nem azok jóvoltából. Nézze meg az én szavazóimnak listáját, nem talál abban függő exisztenciát, cselédséget, béreseket, részes aratókat, hanem a kisgazdák, a jobb birtokosok sorából kerültek ki az én szavazóim 90%-ban, mert a függő emberek szavazatukat leadni nem merték. A kormány nagyon jól tudja ezt, van magához való esze, természetes tehát, hogy ugy csinálja meg ezt a választójogi javaslatot, hogy az ilyen helyzetet kellőképen, a kellő mélységig kihasználja a maga számára. Ez az oka annak, hogy a kormány nem adja meg a falusi népnek a jogoknak azt a teljességét, amelyet a nagyvárosi lakosságnak és a munkásságnak megad. Az; én szerény véleményem szerint ennek épen fordítva kellene lennie. Tapasztalataim azt bizonyítják, hogy ahol nagy tömegekben vannak együtt a szavazók, ott több a bátorság, ott mernek cselekedni, ott megvan a kellő szervezettség, ott a fellépésük biztos, de azokban a községekben és azokon a helyeken, ahol a választók száma csekélyebb, ott elég a jegyző, a földesúr, a szolgabiró, hogy az egész falut odaállítsa amellé az ember mellé, aki a hatalomnak kedves. Ha statisztikát óhajtanánk ennek bizonyítására, rendkívüli készséggel szolgálnék ezzel, mert megpróbáltam ezt előbb 62 községes kerületemben, azután 31 községes kerületemben. Megállapítható, hogy mennél nagyobb a község, annál többen merik véleményüket nyilvánosan, lelkiismeretük szerint megmondani, és mennél kisebb az a község, annál kevesebb akad, aki szembe mer szállni a hatalommal. Ez az oka annak, hogy örülök a kormány ama szándékának, hogy uj kerületi beosztást készül csinálni és az én legnagyobb községeimet egy másik kerülethez akarja csatolni, ahol véletlenül nagy városokhoz kapcsolódnak. (Nánássy Andor: Mi sem tudjuk! Hát maga honnan tudja!) Már én tudom, és előre leszögezem ezt a mai napon, hogy annak idején erre visszamenőleg hivatkozni tudjak. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Ez nem lesz akadálya annak! — Derültség.) Végtelenül örülök, hogy a ministerelnök ur ennyire őszinte és kijelenti, hogy az előre bemondott álláspontom és a dolgok ismerete sem lesz akadálya annak, hogy kerületemben ismét geografiailag és geometriailag mesterkedjenek abból a célból, hogy többet oda vissza ne kerüljek. He amint megmondottam, nem is fontos, hogy visszakerüljek, majd visszakerül abból a kerületből esetleg helyettem ide más, de bizonyos, hogy semmiféle' gigantikus mesterkedés meg nem akadályozza azt, hogy a magyar nép mégis öntudatra ne ébredjen és ezt a kormányzatot el ne söpörje a helvéről. Amint mondottam, épen megfordítva kellett volna a szavazás titkosságával bánni a kormányzatnak. Mert ha igaz, amit az előadó ur a kormányzat után olyan bölcsen kifejtett itt, hogy a nyilt szavazás a felforgatók, a titokban sejtrendszer alapján szervezkedő kommunisták ellen kell, akkor azt kérdezem én a t. kormányzattól, hogy elfelejtették-e a proletárdiktatúrát, elfelejtették-e 1918-at, amikor nem a falvakban burjánzott ki ez az eszme, hanem a városokbanf Ha tehát ők a kommunisták ellien, a felforgató ^ törekvések ellen akarnak küzdeni, akkor a városokban vezessék be a nyilt szavazást (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.), és a falvakban a titkosságot (Egy