Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-405

Ä nemzetgyűlés 405. ülése 1925. évi május hó 7-én, csütörtökön. 375 egy uj békés politika utáni vágyakozás! Az adófizetők ott is másként fognak szavazni, mint ahogy másként szavaztak már a tavalyi választáson Franciaországban. És ha a kisentent politikusai, akik most Bukarestben összegyűltek, nem fogják megérezni a nagy időváltozást Európában, saját közönségük fogja őket félretolni épen ugy, mint ahogy Franciaországban félretolta a tavalyi választás on a takarékos, reális gondolkozású francia nép a háborús politikusokat. Igen, az igazság tényleg útban van. A nagy közgazdasági, szociális igazság a kártyavárakat elsöpri a maga útjából. Szükségesnek tartom hangoztatni, továbbá különösen most, amikor Bukarestben a kisentent gyűlésezik, hogy a kisentent, ha már csalódott a Rajnán, csalódni fog Budapesten is abban a spekulációjában, hogy az ő imperialista politikájuknak itt, a demokratikus balodalon titkos segitőesapatai lennének. Nem. Ma a trianoni békével szemben a nyomorgó és éhező milliói a szegény magyar tömegeknek állanak egy fronton a magyar polgári társadalommal. (Ugy van! Ugy van! Taps half elől. — Eckhardt Tibor: Csak Hoyosnak van magánvéleménye!) Itt már ez tömegszükséglet, tömegkövetelés; a legszélsőbb, a legalsóbb demokratikus társadalmi rétegek is át vannak ettől hatva! A demokrácia és a hazafiság nem ellentétes fogalom. Ez nem is rokonfogalom, hanem egy és ugyanaz. ( Ugy van! half elől. — Eckhardt Tibor: Az egész ország meg fogja tudni ezt a szégyent! — Kiss Menyhért: Már is tudja!) Ebbe a nagy nyugateurópai diplomáciai boszorkánykonyhába, amelynek világtengelye a német és francia kérdés, mi, sajnos, abszolúte nem tudunk belekapcsolódni. Még nézni se tudtuk ezt a partit. Az osztrák diplomáciában van erő; Ausztria Németországhoz való csatlakozásának kérdése olyan fogantyú, hogy ennek segítségével az osztrák kérdést állandóan "napirenden tudják tartani. De kérdem én, t. Nemzetgyűlés, hol olvastak önök, hol hallottak önök egy komoly brosúrát, komoly cikket, komoly beszédet, amely a magyar békekötés revízióját vetette volna fel az európai közvélemény előtt. (Ler»dvaí István: Ne sértegesd Bogya Jánost!) Nézzünk csak körül t. Nemzetgyűlés. Hallunk-e egy hangot, amely azt mondaná a világnak, hogy itt valami rosszul van a Duna völgyében; hogy itt valami nagy igazságtalanság van; hogy itt olyan bajok vannak, melveknek következményeit a szomszédok és egész Európa meg fogja érezni. Sehol! Sehol az utóbbi években egy betűt, egy hangot nem hallottunk. (Dénes István: Bajok vannak Magyarországon! A földreform óriási nagy baj!) Én attól félek f. Nemzetgyűlés, hogy mi megint el fogjuk mulasztani ezt a kedvező atmoszférát és kedvező pillanatot. Emlékezzünk vissza, miért nyerte meg a partit a kisentent ellenünk, magyarok ellen? Megnyerte óriási külföldi propagandájával. (Lendvai István: Hazudni tudott, mi meg az igazat nem merjük megmondani!) Pedig nekik nehezebb helyzetük volt, mert igaztalan ügyet védelmeztek; nekünk könnyebb a helyzetünk, mert az igazság — nemcsak a2 isteni, emberi, de a közgazdasági, a pénzügyi, a szociális igazság — is mellettünk van. (Lendvai István: Ők a hazugságban zseniálisak, mi meg a butaságban!) Itt semmi mást nem kellene csinálni, mint egy nagy akciót, propagandát a békekötés revíziója érdekében. A külpolitikai alkalom itt van, csak hozzá kell kezdeni. (Dénes István: Ha nem volna itt Bach-korszak!) Ha azonban tovább is ugy alszik "a kormány és a magvar társadalom is, mint eddig, akkor el fog szállni felettünk az utolsó nagy történelmi pillanat; a történelem szellemének nagy szárnycsapása bennünket hasonfekve, aludva fog találni és elszáll felettünk. (Ugy va»! bal felőli És rettegek tőle, hogy egy másik kedvező pillanat már, itt, a Duna-Tisza völgyében nem fog magyar nemzetet találni. (Lendvai István: Vgy van! A történelem törvényei kegyetlenek!) À külpolitikai szempontokon kivül nézzük csak meg, hogy az egész magyar nemzet helyzete, a népek közt f való elhelyezkedése, belső nyomorúsága, óráról-órára való pusztulása nem a második igazi nagy ok-e arra. hogy ezeknek H bilincseknek leverésére, ezeknek a fojtogató karmoknak lefejtésére nem jött-e el az utolsó pillanat, nemcsak a kedvezőre vált külpolitikai helyzet, hanem a magyar nemzet belső tarthatatlan helyzetének, hallatlan nyomorúságának, szenvedésének és pusztulásának következtében is. (Ugy van! balfelől.) Legyünk vele tisztában, hogy minden kissé szélesebb látókörű, ki nem száradt lelkű ember előtt a magyar nemzet nem ebbe a csonka 17 vármegyébe becsukott 8 millió ember, hanem a magyar nemzethez tartozik mindenki, aki szerte a világban, magyarul beszél, vagy magyarul érez. (Lendvai István: Ugy van! Akik szerte a világban szanálva vannak!) Amikor én a magyar nemzetről beszélek, én az, egész nagy szenvedő magyar nemzetről beszélek. Gondolkozzunk és essünk kétségbe, hogy a magyar nemzetnek, a magyarul beszélő magvar nemzetnek is körülbelül fele nem csonka Magyarországon él, hanem kint él mint oldott kéve szétszórva az egész világon. (Lendvai István: Szétszanálva Kanadáig!) Millió és millió magyar él Észak- és Dél-Amerikában, akiket évtizedes rövidlátó, elhibázott, antiszociális politika szoritott ki szülőföldjükről, túl a tengerekre (Kiss Menyhért: A nagy latifundiumok! — Dénes István: Hitbizományok!) Most a legutóbbi időben a kormány szerintem teljesen elhibázott u. n. szanálási, pénzügyi és közgazdasági politikája következtében a magyar munkásosztálynak legintelligensebb, legiparkodóbb, legvállalkozóbb szellemű rétee-e. a szakmunkásoknak száz- és százezrei vonulnak ki Franciaországba, a jóvátételi területekre, Párizsba, Milánóba, Berlinbe, egyszóval, a nagy ipari centrumokba. (Zsirkay János: Csak a grófok és a zsidók nem mennek ki!) A legjava, ereje a magyar nemzetnek, a vére csurog ki minden vonaton, minden hajóval, minden nap. (Ugy van! balfelől.) Az az elaléltság, amit a trianoni béke, Magyarország feldarabolása, ez a vérveszteség ránkszabott, óráról-órára továbbfolyik, nincsenek még ma sem elkötve a nemzet vérző erei. Az elvérzés feltartóztathatatlan. S mi lesz a sorsa annak a sok millió magyarnak, akik gazdasági okokból a mi saját belpolitikai hibáink és a trianoni béke által okozott lehetetlen termelési és közgazdasági viszonyok miatt kénytelenek voltak elhagyni hazáinkat? Tavaly a milánói magyar egyesület újjáalakuló közgyűlésére voltam meghiva. (Lendvai István: Mint magánember!) Életem egyik legmeghatóbb pillanata volt az, amikor körülbelül 2000 szegény, sorsüldözött magyar ember, legnagyobb része munkás, összegyülekezett idegenben, hogy áldozzon a legnagyobb, a legmagasztosabb természeti erőnek: a nosztalgiának, a szülőföld iránti szeretetnek, a közös haza szeretetének oltárán. Összehozták centezjmeiket, hogy magyar lapot vehessenek és összegyülekeztek, mint vaNAPLO XXXI,