Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-405

376 A nemzetgyűlés 405. ütése 1925. lamikor az üldözött keresztények, hogy magyar j szót hallgassanak messze idegenben. Ez a nagy j összetartó erő, a szülőföld szeretete, a nosztalgia azonban csak az első és második generációban működik. Vele szemben áll egy másik j nagy természeti erő, a miliő hatása. Az uno- | kák, dédunokák, akik már kint születnek; Ame- ! rikában, Franciaországban, Olaszországban, j akikben már csak ködös emlék az, hogy nagyszüleik magyarok voltak, kérlelhetetlen termé- j szeti törvény hatása alatt beolvadnak az őket környező nagy népek tengerébe. Ez a sokmilliós része a magyarságnak tehát kérlelhetetlenül elvész. De ne menjünk messzire a tengeren túl, csak menjünk fel a Svábhegyre, vegyünk egy jó látcsövet, nézzünk túl a Dunán és akkor itt Budapestről láthatjuk, hogyan pusztul el épen ilyen gyorsasággal, hogy olvad fel ép igy, nem közömbös, de velünk ellenséges népbe az ottani magyarság, láthatjuk látcsövön azt, hogy az ipolymenti magyar gyermekeket hogyan kényszeritik cseh iskolába 66 kilométernyire Budapesttől. Olvastuk a tegnapelőtti lapokban Románia úgynevezett kultuszminiszterének, Anghelescu urnák nyilatkozatát (Zaj. — Kiss Menyhért: Kikergette a magyar urakat!), akinek modora kvalifiikálhatatlan, álláspontja pedig tárgyi szempontból lábbal tiprása még a trianoni i szerződésnek is. Ez az állapot tovább nem tart- | ható fenn, mert papirrongyot érnek a kisebb- j ségi trianoni jogok. Az előtt a három-négy millió magyar előtt, aki a kis-entente álla- j mokba van bezárva, nincs más választás, mint j vagy kivándorol onnan, vagy pedig, a kisebb j ellenállóképességüek kénytelenek beolvadni az j ellenséges népekbe. Az a fele tehát a nemzetnek, amely künn • van a határokon túl, már halálra van ítélve [ (Ugy van! a balközépen.), az be fog olvadni a j közömbös vagy ellenséges népekbe. De nézzük, i micsoda sorsa lehet a másik felének itt ebben a ! börtönben, amelyet a trianoni határok építettek j körülöttünk. Nézzük meg, hogy a maradék magyar nemzet ebben a harmadocska ország- | ban milyen sorsban van. Csak nagy vonások- i ban akarom megmutatni. j A legrettenetesebb szociális helyzet Euró- j pában nálunk van. Népességünk 75 százaléka j proletár, vagyontalan, nincstelen ember. (Dénes J István: A választójogi statisztika az ellenkező- | jét mutatja!) Aki ismeri a falvakat, tudja, , hogy ott többségben vannak az agrárproletá- j rok, a nincstelenek. Ehhez jött az óriási prole- j tártömeg az intelligenciából, a szellemi prole- i tariátus, amelynek problémája szinte megoldhatatlan. Tehetetlen külpolitikánk még azt sem j tudta megakadályozni, hogy ismét a szerződé- ! sekkel ellenkezően, éveken keresztül folyton uj j magyar intelligens tömegeket szorítottak saját ! elszakadt szülőföldjükről ide Budapestre az entente-áiiamok. A trianoni béke és saját hely- j telem pénzügyi és közgazdasági politikánk kö- j vetkeztében itt Magyarországon olyan közgazdasági, pénzügyi és ipari pangás van — csak ] Marschall Ferenc barátom előző beszédére uta- j lok (Lendvai István: Nagyon szomorú, de igaz beszéd volt!) —, hogy az éhező munkátlan mun- ; kástömegek napról-napra szaporodnak. Szapo- j rodnak számban és növekednek nyomorban. ; (Ugy van! Ugy van! a haloldalon.) Ez az ország tehát olyan megoldhatatlan I szociális problémák előtt áll, hogy nincs más j választás, mint a börtön falainak tágitása, mert ha tovább is ebben a szociális nyomorban évi május hő 7-én, csütörtökön. marad a magyar nemzet, akkor belső pusztulása, degenerálódása, kiveszése, megrothadása elkerülhetetlen lesz. Tessék csak megnézni — örülök, hogy itt van a népjóléti miniszter ur (Zaj.) — ebben az országban a szociális statisztikát. Növekvő számok csak a szomorú oldalon mutatkoznak. Növekszik az öngyilkosok, a bűnbeesők, a halálozások, főleg a gyermekhalandóság arányszáma, a kivándorlók száma. (Lendvai István: Hát még a meg sem születettek száma!) ^ Látjuk a tuberkulotikus betegek számának hétről-hétre való ugrásszerű növekedését, a csecsemőhalandóság, a halvaszületettek arányszámait és legújabban már olvassuk, hogy az orvosok megállapították, hogy a leányiskolákban a növendékeknek 35 százaléka golyvás. Megdöbben az ember lelke, ha elképzeli, hogy ezt a rombadőlt országot olyan dégénérait nemzedéknek kell majd felépítenie, amelynek apja tuberkulotikus, anyja golyvás. Nem a teljes vagyoni pusztulás és a vele együtt járó szellemi és testi degenerálódás-e az, ami ebben a börtönben a mi halálraítélt népünkre várakozik? T. Nemzetgyűlés! Jókainak a Bach-korszak alatt egy pesszimisztikus pillanatban irt, kevéssé ismert munkája került most a kezembe. Kasszandra-jóslat ez, amelyben rémképet fest arról, hogy pár évszázad múlva idegen tudósok fognak járni a Duna-Tisza közén, pár csonka, törött sirkövet fognak találni és pápaszemmel, nagy képpel fogják betűzgetni, hogy micsoda elpusztult, kiveszett népnek lehet ez az emléke. Valami félig finn, félig török, félig kinai nyelvű lehetett az. Itt élt valami nép, elég hosszú időn át, de ugy látszik, nemi tudta eléggé szeretni ezt az istenáldotta földet, nem tudott összetartani, nem tudta megbecsülni hazáját, nem volt benne elég önérzet, elég émiakarás, tehát kiveszett, elpusztult. (Lendvai István: A történelem nem ismer kegyelmet, nem ad amnesztiát!) Jókainak ez a Kasszandra-jóslata jut eszembe, amikor kezembe veszem a legutóbbi esztendők statisztikáját társadalmi, szociális bajainkról, amikor végignézek, történelmi magasságra emelkedve, a pártpolitikai, a személyes gyűlölködések mellőzésével és nézem szerencsétlen nemzetem, fajtám, országom sorsát. Akkor természetes az, hogy amikor itthon mindenki hallgat, akkor ebben a nagy történelmi pillanatban, amikor nagy történelmi események forrnak a világban, idegen nemzetek között, belekiáltottam az éjszakába, a ködbe, hogy itt a Duna partján halálra fojtogatnak egy népet. (Ugy van Ugy van! a balközépen és a baloldalon. — Lendvai István: Csak büszke lehet rá!) És egyik indoka, hogy én is hozzájárultam barátaimnak ahhoz az elhatározásához, hogy bejövünk a Házba, az, hogy nem fogunk nyugtot hagyni a kormánynak, hogy fel akarjuk rázni a kormányt és a társadalmat, hogy egy nagy, az egész világra kiterjedő akciót kell meginditani a trianoni béke revíziójáért. (Ugy van! belfelől.) Ennek a mai alvásnak, ennek a tetszhalott állapotnak végét kell szakítani, mert különben bekövetkezik az igazi halál. A hullafoltokat már látni lehet a magyar szociális életen. (Eckhardt Tibor: Ha ezt teszitek, nagy szolgálatot tesztek a nemzetnek! Végre hogy ezt is halljuk!) T. Nemzetgyűlés! Aki egy kicsit is ismeri a nemzetközi életet, tudja, hogy a diplomáciának, ha volna kűlügyminister (Eckhardt Tibor;