Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-405

374 A nemzetgyűlés 405. ülése 1925. évi május hó 7-én, csütörtökön. sem a magyar társadalom, sem a magyar kor­mány, de még kevésbbé a magyar diplomácia. (Lendvai István: De Hoyos vitt egy csomó szalmaszálat — a fejében! — Der.ültség balfelőL Zaj a jobboldalon.) A mi hivatalos politikánk éveken keresztül egy teljesen elhibázott tak­tika következtében azt a gyerekes látszatot akarta kifelé demonstrálni, mintha itt — ha nem is a nemzet, de legalább az intéző körök — belenyugodtak volna a trianoni békekötésbe. Befelé pedig felülről nyomták és lelohasztot­ták az amúgy is szalmalángu magyar társada­lomnak minden ellenálló és aktiv erejét. (Lendvai István: Amelyet azonban ők gyúj­tottak valamikor, amikor az üzeneteket küld­ték Erdélybe és a Felvidékre, hogy majd Horthy Miklós bevonul oda!) Elnök: Lendvai képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. Méltóztassék nyugod­tan meghallgatni a szónokot. (Zsirkay János: Jó volt a gondolatot ébren tartani!) Zsirkay János képviselő urat hasonlóképen kérem, méltóztassék csendben maradni! Baross János: Ha az ember olvassa a kül­földi lapokat és látja ebben a kérdésben azt az abszolút passzivitást, amely Magyarorszá­gon az utolsó két-három esztendőben volt, ak­kor meg kell állapítania, hogy mi csak pasz­sziv, tehetetlen szemlélői vagyunk a nagy, világtörténelmi eseményeknek. Pedig szenzá­ciós az, ami a világon most folyik, szenzációs, szinte laboratóriumi példája annak, hogy a történelmi nagy eseményeket mennyire diri­gálják a közgazdasági, szociális és pénzügyi érdekek. (Lendvai István: Ez a Bethlen-Linde­rizmus! Ismerjük!) így pl. a német-francia probléma, amely a mai külföldi politikát do­minálja, mutatja azt, hogy nagy közgazdasági, pénzügyi és szociális érdekek azok, amelyek szembenállnak, megütköznek és kiegyenlí­tődnek. Elutazásom után hallottam, hogy felszóla­lásom után másodnapra Mexikó egyik képvise­lője felállott és kijelentette, hogy Európában nincs nyugalom azért, mert nem adtak kellő bázist a békekötések aiá. Lélekben és közgazda­ságilag. (Lendvai István: Pedig Mexikóban sok ám a spanyol! De ugy látszik, ott külömb spanyolok vannak!) Érezte ezt Franciaország is. A papirosbéke megkötése után Franciaország részére bizton­ságának megőrzésére két ut volt: vagy a fegy­veres ut, vagy a végleges reviziós megbékélés Németországgal. Lélektanilag talán érthető, hogy a nagy hullámzások a lelkekben még le nem csendesedvén, először a fegyveres utat vá­lasztotta Franciaország. Óriási mértékben fegyverkezett, hadseregének a békekötés^ utáni létszáma nagyob volt, mint a háború előtt. De nemcsak a maga hadseregét tartotta fenn, ha­nem pénzelte a kisantant hadseregeit is, hogy Németország hátában tartalékja legyen. Az egész kisantant-imperializmusnak tehát semmi más komoly bázisa nem volt, mint az, hogy Németország és Franciaország nem tudták megtalálni az őszinte megbékülés útját. Ennek a gyűlöletnek szitására, erre a spekulációra volt felépítve a kisantant egész imperialista politikája. A francia adófizetők és kistőkések azonban megunták azt, hogy ők Csehország, Románia és Szerbia hadseregeit is fentartsák, megunták azt, hogy az ő takarékosságuk gyümölcse, fran­cia frankban levő betéteik elértéktelenedjenek s ezért jött egy nagy belső áramlat Francia­országban gazdasági szükségletek és pénzügyi okok által támogatva, amely azt mondotta: ez a fegyveres ut a biztonságra rossz, válasszunk egy olcsóbbat, állandóbbat, biztosabbat, az őszinte megbékélést Németországgal, vagyis a béke revízióját. Elsősorban tehát a írancia nép, a francia kispolg francia demokratikus politika tért át a revízió politikájára, nagy pénzügyi és közgazdasági okok hatása alatt. Ezek a politikusok Franciaországban könyv­tárakat irtak össze erről a kérdésről. Bebizo­nyították, hogy ha Franciaország tovább is folytatja a kisantant által szított fegyverkező politikáját, akkor Franciaország* pénzügyileg tönkre fog menni és diplomáciailag izolálódik. (Lendvai István: Ugy látszik, azok is csak ma­gánvélemények voltak!) Ugyanis az egész an­gol-szász felfogás — Észak-Amerikában épen ugy, mint Angilában — egy nagy koncepcióra, az európai igazi békesség helyállitására törek­szik. Angliában két ok van erre és nincs kü­lönbség e tekintetben a volt szocialista és a jelenlegi konzervatív kormány között: az egyik a munkanélküliség, amely Angilában is szá­mottevő, a másik pedig az, hogy Franciaország hatalmas tőkékkel tartozik Amerikának és Angliának. Ez a két hitelező tehát nem szíve­sem látja azt, hogy Franciaország készpénz­feleslegét Prágába, Bukarestbe és Belgrádba küldi, hogy ott tankokat és repülőgépeket sze­rezzenek azon fantom címen, mintha mi, Ma­gyarország, fogpiszkálónkkal meg akarnónk támadni a kisantantot. Az angol és az ameri­kai gazdasági erők tehát szintén a nagy meg­békélésnek, a hibák korrekciójának szolgálatába állottak Európa külpolitikájában. Higyjék meg, t. Nemzetgyűlés, nem a mi érdemünk, hogy megjavult a külpolitikai hely­zet. Ismétlem, ehhez mi nem járultunk hozzá egy szalmaszállal sem. (Lendvai István: Daru­váry hozzájárult, mert elment, de — sajnos — méltó utódja akadt!) Nagy történelmi és gazda­sági törvények azok, amelyek a levegőt, az at­moszférát megjavították Magyarország szá­mára. Ez a nagy koncepciójú politika a jelen­leg szereplő francia politikusok agyában szü­letett meg — Herriot, Cailleaux, De Monzie, Briand —, Angliában pedig, ismétlem, a szo­cialistáktól kezdve végig a konzervatívokig, minden számottevő államférfi ennek a nagy koncepciójú politikának szolgálatában áll. És ez az utolsó alkalom arra is, hogy mi, magya­rak, talpraállhassunk, mert abban a pillanat­ban, amint a Rajnánál megszületik az igazi béke, az Ipoly és a Maros mellett nem lehet háborúsdit játszania a kis antantnak! Amint az igazi békesség a béke revíziójával be fog követ­kezni a Rajna mentén és megszűnik a kisantant imperializmusának pénzügyi dotációja nyugat­ról, abban a pillanatban összeomlik az a zse­niálisan felépített kártyavár, amelyet Benes megépített, de nem kőből, hanem homokra, kártyából. Gyűlöletre nem lehet politikát ala­pítani, mert az idealisták szerint gyűlöletnél a szeretet erősebb, és a materialisták szerint fel­tétlenül erősebbek az anyagi, a pénzügyi, a közgazdasági és a szociális élet törvényei is. Ezekkel szemben külpolitikját még Benesnek sem lehet csinálnia. (Strausz István: Belpoli­tikát sem lehet! Látjuk Magyarországon!) Amikor azonban meg fog születni az igazi békesség Nyugat-Európában és meg fognak szűnni a pénzküldemények, ugyanakkor fel fog ébredni a kisentent államok választóközönsége is ép ugy, mint felébredt Franciaországban

Next

/
Thumbnails
Contents