Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-405

366 A nemzetgyűlés d05. ülése 1925. évi május hó 7-én, csütörtökön, az egész országban gondolkodnak és én megvallom őszintén — s azt hiszem, képviselőtársaim is igy vannak —, nem tudjuk nekik megmagyarázni, hogy itt mi történt. (Ugy van!) Itt szükség van a pénzügyminister urnák egészen világos és preciz kijelentéseire, mert hiszen nyiltságot és őszinteséget szoktunk meg tőle. Ő nem igen szokta takargatni ezeket a dolgokat, ezeket a kérdéseket s óriási szolgálatokat tesz a konszolidáció ügyének, magának a szanálásnak is, ha erről nem a diplomácia rejtélyes nyelvén beszélünk, hanem gazdasági és pénzügyi kérdésekben felfedjük az állapotot ugy, ahogy van. T. Nemzetgyűlés! Ennek kapcsán mingyárt azt a kérdést is intézem az igen t. pénzügyminister úrhoz, hogy az adóterhek csökkentését mikor fogja megkezdeni a pénzügyi kormányzat. Hiszen e tekintetben a legilletékesebb faktorokra támaszkodhatunk, magára a pénzügyminiszter úrra is, aki költségvetési beszédében bejelentette, hogy az adók további fokozásához ő a maga részéről hozzájárulni nem fog, mert az adók további fokozása magát a termelést ásná alá és azokat a gazdasági alanyokat pusztítaná el, akiknek erejéből tulajdonképen az államkincstár merithet. Ö helyesen állapitotta meg, hogy az adóprésnek, az adók fokozásának van egy rezonabilis határa, ameddig el lehet menni, amelyen túlmenni azonban veszélyeztetné nemcsak a szanálást, nemcsak a konszolidációt, hanem a magyar államnak további fenmaradását is. E tekintetben nagyon hálásak lennénk, ha a t. pénzügyminister ur a nemzetgyűlést és az országot terveiről, szándékairól tájékoztatni szíveskednék. Felhozok itt még eg-y másik kérdést, amely roppant nagy izgalmat keltett az országban. Ez öszefügg a tisztviselői létszám ujabb apasztásával. Ez a kérdés teljesen félremagyarázva került a közvélemény elé és olyan beállításban szerepel a közvélemény előtt, hogy újból 6000 tisztviselő elbocsátásáról volna szó, hogy újból 6000 tisztviselő — hog-y kulinárisán fejezzem ki magamat —, kerülne az aszfaltra. Ez nagy baj lenne. Akárki akárhogy gondolkozik a tisztviselőkérdésről, ma továbbfolytatni ezt a próbálkozást, intelligens embereket máról-holnapra hatezerszámra kirakni az uccára, ez azt hiszem feltétlenül szociális konvulzióval járna. Ennek az államnak, amely most átalakulóban van, mire van szükségei Tanult, fegyelmezett koponyákra, intelligenciára, amely tud vezetni. Hatezer ember munkáját, fegyelmezettségét aláásni, legyöngiteni, oktalan politikai cselekedet volna. Én ugy állítom be ezt a kérdést, hogy lehet takarékoskodni, lehet erőszakolni pénzügyi politikai szempontból ezt a leépítést, de van egy magasabb érdek és ez a szociális érdek, amely összefügg a nemzet femnaradásának érdekével: vájjon helyes-e, okos-e márólholnapra 60Q0 embert kenyértelenné tenni! Méltóztassék elképzelni a kérdést ilyen beállitásban és méltóztassék elképzelni, hogy a sok ezer érdekelt familia családtagjainak fejében, akik ma ott ülnek tele gonddal, egy csomó adóssággal nyakukon, milyen gondolatok születnek meg, ha ezt hallják. Az ilyen embernek hiába beszélnek konszolidációról, hiába beszélnek nagy politikai tervekről, amikor azt a kis fekete kenyeret sem tudják megvenni, amire neki és családjának szüksége: van. (Baross János: Miért ül ott a képviselő ur, és miért nem itt!) Remélem, hogy a pénzügyminister ur ezt a kérdést is helyes beállításban fogja szerepeltetni a közvélemény előtt, mert nem merem elhinni, hogy akár az Országos Takarékossági Bizottság, akár a pénzügyminister ur ilyen tervekkel foglalkozzék. Itt más megoldás nem lehetséges, mint az, hogy ha le kell épiteni, ha likvidálni kell bizonyos státusokat, tessék ezt fokozatosan megcsinálni, de semmi esetre sem máról-holnapra. Bizonyos programot kell itt felállítani. Ugy tudom, a pénzügyminister urnák is ez az álláspontja — amelynek, ha jól emlékszem, a takarékossági bizottságban egyszer kifejezést is adott —, hogy ennek fokozatosan kell megtörténnie a szociális szempontok és érdekek figyelembevételével. Et nunc venio ad fortissimum: ez a mezőgazdasági hitel kérdése. (Halljuk! Halljuk! a balközépen.) Ez a kérdés ma nemcsak a mezőgazdaságnak égető kérdése, hanem égető kérdése már az iparnak és kereskedelemnek is. Ha méltóztattak figyelemmel kisérni az eseményeket, méltóztattak látni, hogy most, a legutóbbi hetekben, épen az ipari és kereskedelmi érdekeltségek részéről történtek erőteljes sürgetéi sek: tessék a mezőgazdasági hitellel valamit I csinálni. Méltóztassanak kimenni akármilyen t vidéki vásárra, mit fognak konstatálni? A legteljesebb pangást, Nincs forgalom. Miért nincs ' forgalom!' Miért nem tud üzletet csinálni a ke! reskedelem és az ipar! Mert a gazdának nincs pénze. A régi német közmondás mondja: Hat j der Bauer Geld, hat's die ganze Welt. Ez teljes egészében igy áll nálunk és épen azért sürgetik a kérdés megoldását az ipari és kereskedelmi érdekeltségek. (Lendvai István: Örülünk, hogy az ország áttért a politikai baromorvosok receptjére!) Mindig ugy olvasom a lapokban: megoldják a mezőgazdasági hitel kérdését. Ezt a kérdést meg*oldani ma nem lehet, mert annyi millióra és billióra volna szükség, amennyit Magyarország ma nem tud felhajszolni. Legfeljebb arról lehet szó, hogy alkalmi injekciókkal tartsuk az életet, az életlehetőséget a mezőgazdaságban. Mi mást nem is kérünk a pénzI ügyi kormányzattól, mint azt, hogy ezt biztositsa, mert ilyen nehéz tavasz a mezőgazdaságnak még nem volt, mint az idei tavasz. Minden más tavasz is nehéz volt. Gazdaképviselőtársaim méltóztatnak tudni, hogy tavasszal mindig fokozottan jelentkezik a forgótőkehiány. -Békében is, amikor a régi termés már nem volt meg és az uj termés még nem termett meg, a gazdának forgótőkére volt szüksége. Ebben az évben azonban sokszorosan fokozott mértékben jelentkezik a forgótőkehiány. Jelentkezik azért, mert utóvégTe azt a körülményt, hogy tavaly 8 millió métermázsávaí kevesebb gabona termett az országban, nem lehet semmibevenni. Hogy 8 millió métermázsa gabona megvan, vagy nincs meg, ez nagy kérdés, és ennek hiánya nemcsak közgazdasági, hanem államháztartási és egyéb szempontból is óriási mankó. Annak érezzük most a konzekvenciáját, hogy tavaly 8 millió métermázsa búzával keí vesebb termett az országban. Kevesebb termett i és amellett a gazdaközönség búzájának nagy részét akkor értékesítette, amikor a búza még 300.000 korona volt, viszont amikor be kellett szereznie a különböző gazdasági eszközöket, akkor a búza elérte az 500.000 koronás, sőt 630.000 koronás árat is. Amije a gazdának még van, annak, pl. a tengerinek nincs ára, amit pedig be kell szereznie, az olyan drága, hogy messze fölülmúlja a búzának azt az árát, amelyen a mezőgazdaság annakidején értékesítette. (Ugy van! Ügy van!) Ez ma a helyes gazdasági diagnózis. Ilyen