Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-399
266 A nemzetgyűlés 399. ülése 1925. évi április hó 2~án, csütörtökön, napon meg is fosrom tenni —, hogy ismételten módot nyújtsak az igen t. minister uraknak ós a nemzetgyűlésnek arra, hogy állást foglaljanak abban a tekintetben, hogy amikor gondoskodunk a nagybirtokosok, latifundiumok tulajdonosai és a holt töke nagybirtokainak pénzügyi talpraállitásáról, ugyanakkor gondoskodjunk azokról a kisemberekről is, akik a házhelytörvény értelmében házhelyet kaptak, de akiknek a kormány semmiféle segédeszközt nem nyújtott ahhoz, hogy házukat fel tudják épiteni. Én is azt mondhatom ugyan saját tapasztalatomból, amit Xxriger t. képviselőtársam mondott, hogy az általam látott vidékeken ezek az emberek minden állami támogatás és segitség nélkül, saját szorgalmukból saját nincstelenségükkel, fecskemadár módjára felépitették ezeket a fészkeket, ezeket a kis házakat, úgyannyira, hogy most UJ falvak keletkeztek, uj családok létesültek és igy a falunak egy uj osztálya támadt, de ezt az osztályt, ha a hozzátartozók meg is építették házaikat, nem szabad magára hagyni és lehetővé kell tenni, hogyha már házait a saját maga emberségéből és szorgalmából fel tudta épiteni, legalább a földilletményének megfelelő terület rendelkezésére bocsátásában érezze az állam atyai gondoskodását. Azokkal a képviselő urakkal szemben, akik még mindig nem akarják megtalálni a módját annak, hogy miként lehet pénzügyi bázist teremteni egyfelől abban a tekintetben, hogy ezek a kisemberek a földet meg tudják fizetni, másfelől, hogy a földet leadó nagybirtokos urak is megkapják a maguk pénzét, azt vagyok bátor mondani, hogy ennek a módját ugy Börcsök Andor igeii t. helyettes elnök ur, mint többen a biró urak közül, akik ezt a kérdést érdemben teljesen ismerik, nagyon jól tudják. Az igen t. kormány tagjai is megtudhatják, ha hozzájuk fordulnak. A megoldás nem áll másból, mint abból, hogy vagy járadéktelekintézményt létesítsenek, vagy pedig — ami még helyesebb és jobb — állapit! ássák meg a föld értékét mostani pénzben és ne állítsanak fel uji altruista bankot — mert az altruista intézetek mindennek mondhatók a világon, csak altruistának nem, hiszen ténykedéseikben az altruizmusnak nyomát sem lehet feltalálni és az egyetlen altruizmus a nevükben van —, hanem a földillemény értékének, azaz árának megállapítása után méltóztassék mindenütt megállapítani, hogy évente mennyi haszonbért kell fizetni és a haszonbér mellett évente közadók módjára a községi jegyző szedje be részletekben azokat az összegeket, amelyekkel a földhöz juttatott földigénylők évről-évre pontosan lefizetik a teljes vételárat. így a kormánynak nem kell felállítania uj pénzintézetet, nem kell uj személyzetet mozgósítania, hiszen megvannak a községi jegyzők, akik egyszerűen, röviden és eredményesen tudják szolgálni magát az ügyet és a földigénylőket abba a helyzetbe hozzák, hogy rövid időn belül kifizethessék a föld árát. Közölhetem pl. az igen t. kormány jelenlévő tagjával, hogy az én kerületemben és a szomszédos kerületben is többen az illetők közül már két év alatt olyan jó anyagi helyzetbe kerültek — azok, akik földilletményüket megkapták —, hogy három év alatt az egész oszszeget ki tudják fizetni. Az egyik esztendőberi nagyon jó termés volt, s tavaly is a kukoricából 30—35 mázsás termés volt katasztrális holdanként, és ezen az alapon 3—4 év alatt minden megerőltetés nélkül, anélkül, hogy tönkremennének, nagyon könnyen ki tudják fizetni a föld árát. Ha az igen t. kormány ezt az egyszerű eljárást tartaná szem előtt, akkor feltétlenül a népben is érlelni fogja azt a felfogást, hogy a kormány nemcsak papirtörvényeket hoz, hanem a papirtörvényeket meg is tölti lélekkel, akarattal, szándékkal, azokat eleven életté, vérré, földdé, kenyérré és jövendővé akarja átvarázsolni és akkor nem fog felhangzani a magyar föld és a magyar falu részéről az a nagy elégületlenség, szomorúság és sok panasz, amely most — az igen t. kormányzat is bizonyára tudja — felhangzik. Jól esett hallanom az igen t. pénzügyminister ur részéről, hogy ő ezt az ügyet nem tekinti üzletnek és nem monopolisztikusan fogja majd kezelni ezeknek a zálogleveleknek kibocsátását. Nekem az a tapasztalatom, hogy vannak pénzintézetek — és itt elsősorban magára az anyaintézetre utalok rá. a Magyar Földhitelintézetre, mert ezzel volt épen ennek a törvénynek végrehajtásából kifolyólag összeköttetésem —, amelyek teljes jóindulattal és a legnagyobb szociális érzékkel állanak rendelkezésre. Minthogy a Magyar Földhitelintézetnek és a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének már ezen a téren múltja és tapasztalatai vannak, bizalommal vagyok a minister urnák abbeli kijelentése iránt, hogy elsősorban ezeket az intézeteket fogja megbízni záloglevelek kibocsátásával és nem fog kialakulni olyan helyzet, amelyet panasz tárgyává kellene tenni. Én nem látok nagy veszedelmet abban, amit Beck t. képviselőtársam emiitett, hogy a budapesti nagybankokat kihagyták ebből a dologból, hiszen a budapesti nagybankok nem is foglalkoztak eddigelé ezzel az üzletággal és eddigi működésükkel nem érlelték meg bepnem azt a meggyőződést, hogy önzetleneknek tekinthetném őket. Önzetlenség dolgában a nagybankok mérföldekkel mögötte maradnak ezeknek az intézményeknek és ezért feltétlenül nagyobb bizalommal vagyok ezekiránt az intézetek iránt, mint akár a Hitelbank, akár az AngolMagyar Bank iránt, vagy akár más budapesti nagy pénzintézet iránt. A magyar bankok a maguk lelki struktúrájáról fényképlemezeket adtak a valorizálatlan hitelek kihasználása, a pénzlebélyegzés és a kényszerkölcsön alkalmából, valamint a mostani anarchisztikus pénzügyi helyzet nagyszerű kihasználásával. Ezek a nagybankok a nagy cápákhoz hasonlíthatók, amelyek könyörtelenül elnyelnek mindent és mindenkit, aki útjukba akad, kizárólag csak a haszonra, a business-re tekintenek, de nemzeti szempontokat nem tartanak szem előtt. Ami Beck Lajos t. képviselőtársamnak ama megállapítását illeti, hogy gazdasági bizonytalanság van és az egés_z mezőgazdasági élet válságban vau, ezt a megállapítását nem fogadom el; nem fogadom el azért, mert ezt a válságot nem érzik azok a nagybirtokok, amelyek ma 30, 40, 50, 200.000 hold területeken fekszenek csonka Magyarországban és földbirtokpolitikai célra alig 10—-15%-ot adtak le, vagy csak fognak a jÖA^őben leadni az eljárások befejeztével. Ha válságról van szó, akkor lehet beszélni a tisztviselők válságáról, akik fizetésükből nem tudnak megélni, lehet beszélni a nincstelen mezőgazdasági cselédek és munkások válságáról, akik gyermekeiket ing és cipő hiányában nem tudják iskolába járatni, lehet beszélni arról a nagy nyomorról és szenvedésről, amelyet kiállani kénytelenek, vagy arról a rettenetes drágaságról, amely az egész magyal gazdasági életet nyomja, de a középbirtokok és nagybirtokok válságáról tárgyilagosan, híg-