Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-399

A nemzetgyűlés 399. ülése 1925. évi április hó 2-án, csütörtökön. 267 gadtan és lelkiismeretesen beszélni nem lehet. Jobb szerettük volna, ha a t. kormány nem jött volna ezzel a javaslattal, vagy ha már jött vele és gondolt a nagybirtokra a többtermelés szempontjából, ugyanolyan mértékben kellett volna gondolnia a kisbirtokosokra és kisemberekre is. A ministe* ur tegnapi beszédéből megnyugvással veszem tudomásul, hogy megvan benne az akarat és az elhatározás arra, hogy a fenmaradó állami pénzekből a kisembereket is hitelhez juttatja. Arra kérem azoïïban a minister urat, ne maradjon meg az akaratnál, mert az akarat Arany János szerint előbb-utóbb borostyánt arat, de csak akkor, ha ténnyé válik. Hiszen hallottuk már a minister újnak ilyen jóleső és régóta várva-várt kijelentését a valorizációra vonatkozólag, a magántisztviselők nyugdíjának megállapítására vonatkozólag, a hadikölcsön-kötvényekre és 'áz osztalékpolitikára vonatkozólag is. Mindezeket azért mondom el, mert mi bizunk a minister ur személyében és szociálpolitikájában, melyet a kisemberek érdekében akar megvalósítani, de valahogyan ugy érezzük, hogy ugy van ő ezzel a javaslattal, mint a kotlóstyuk a kis kacsákkal, az nem az övé és ha nagyobb mértékben akarja is a kisérdekeket megvalósítani, újból a nagybankok Mehemed-árnyéka fog ránehezedni és az ő jó intézkedéseket aláíró és megfogalmazó karjára olyan villamosáram fog nehezedni, amely ebben a működésében meg fogja akadályozni. Én bizom az igen t. minister ur akaratában, jószándékában, de ezt az akaratot és jószándékot mielőbb tényekben is szeretném megnyilvánulni látni, olyan tényekben, amelyeket az ország lakossága vár. tőle. Bátor vagyok itt rámutatni arra, hogy Magyarországon 7,800.000 katasztrális hold .föld van 3000 ember kezén. Figyelmeztetem a kisgazdaképviselőket és az összes képviselőket arra, hogy nem áll az, hogy a földbirtokreform a földbirtok pulverizálódását idézné elő, mert ha sorba veszem a Dunántúl vagy a DunaTisza közén a nagy latifundiumokat és uradalmakat, azt látom, hogy 15—20% leadása után is jóformán érintetlenül megvannak. Annak a felfogásomnak adok kifejezést, hogy, amint egész Európában nem maradtak meg ezek az óriási birtoktestek ilyen nagy arányaikban, igy sem Németországban, sem Angliában, sem Franciaországban, legkevésbé pedig Dániában és Jugoszláviában, ugy Magyarországon sem maradhatnak meg, mert ez egészségtelen állapot volna. Lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy valaki azért, mert szerencsés volt nagybirtokosnak születni, mingvárt születésének pillanatában 100—150—200.000 hold föld tulajdonosának érezze magát. Lehetetlennek tartom ezt nemzetpolitikai szempontból, mert addig, ameddig Magyarországon ez a 7,800.000 katasztrális hold földbirtok apróbb részletekre nem tagozódik — a nagybirtok bizonyos részét természetesen fenn kivánnám tartani —, addig, amig uj falvak nem támadnak azokon a területeken, ahol most csak uradalmi, gazdasági központok vannak, ez az ország a fejlődés terére nem léphet, mert szemben találja magát az egész világ közfelfogásával, a gazdasági és szociális irodalommal és előbb-utóbb mégis csak be fog következni a szükséges változás. Hogy ez a kérdés Magyarországon állandóan napirenden van, errenézve vagyok bátor Dénes István t. képviselőtársamnak a napokban megjelent könyvére hivatkozni, melynek „Választójog és földmünkásság" a címe és bátor vagyok abból egy részt felolvasni, amely a következőképen szól. (Olvassa): „Tehát Bethlen István ministerelnök ur a falu népe titkos választójogának második feltételéül a földreform, végrehajtását jelölte meg és nem érdektelen, hogy midőn a falu titkos választójogának előfeltételéül a földreform végrehajtását állítják be, ugyanakkor hosszúlejáratú mezőgazdasági hitel jogcímén a kormány még a most folyó csenevész földbirtokreformot is sírba akarja tenni." íme tehát nem állok egyedül ezzel a felfogásommal, mert bár könyvalakban is lefektették azt a felfogást, hogy a ministerelnök ur egyszerűen azt mondja: „.Nem akarom a titkosságot, mert féltem a falut a felfordító demagógoktól." Ugyanakkor pedig, amikor ezt mondja, intézkedést tesz, mellyel meg akarja fojtani a földbirtokreformot. (Barthos Andor: Engedelmet kérek, ez nem áll!) Olyan szűk keretek közé akarja a földreformot szorítani, Barthos t. képviselőtár sam, mely szűk keretekből az ország lakosságának százezerszámra menő tömegei maradnak ki. Ezt a politikát nem tartom egészségesnek, nem tartom helyesnek. Egész politikai pályámon, mint a kisemberek képviselője, nem szűntem meg hangoztatni, hogy Magyarországon be kell hogy következzék egy igazságos vagyonos földeloísztás. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ellenségei volnánk az arisztokráciának és a középbirtokosságnak, mert mi azoknak nem vagyunk ellenségei. Akkor, amikor itt a magyar arisztokrácia tagjai közül egy Apponyi Albert, egy Andrássy Gyula a titkos választójog mellett foglal állást és az igazságos földreform hive, nem kell félnünk attól, hogy ez az osztály veszélybe kerül, ha a szélsőbaloldal nagy mértékben nyomul előtérbe és a politikai háta lom birtokába találna jutni. Ez a veszedelem a magyar glóbust, a csonka Magyarországot nem fenyegeti, mert a magyar nép konzervatív, a magyar nép szereti hazáját, szeret^ nyelvéi, szereti vallását, de szereti földjét is és_ azokat az embereket, akik őt földhöz akarják juttatni, nem demagógoknak tartja, hanem olyan embereknek, akik a nép terhén, a nép nyomoruságán valóban könnyíteni akarnak. Én tehát arra kérem a pénzügyminister urat, hogy egyfelől méltóztassék a benyújtott törvényjavaslat 19. §-án változtatni és egy olyan mondatot szerkeszteni, amelynek az lenne a point-je, hogy a háborúban szerzett földbirtokot, ha igénybe is veszik ezt a külföldi kölcsönt és jelzáloglevelekkel akarnak operálni, ebben a tekintetben sem vétessenek ki és e tekintetben is a törvény 28. |-a értelmében teljes mértékben legyenek feloszthatók akkora ha ezeket a bíróság feloszthatóknak találja. (Pesthy Pál igazságügyminister: A novellának van 8. §-a is!) Tudom, igen t. minister ur, viszont azonban a háborús birtokok kímélését én lépten-nyomon konkrété látom. Láttam a csepeli Weisz Manfréd nagybirtokának védelmében, láttam a kendergyári földbirtok védelmében is. Az igen t. kormány nem adott ugyan olyan utasításokat, hogy azok teljes mértékben mentesittessenek. azonban ezek a földterületek olyan csekély arányban vétettek igénybe és az ítélet is olyan csekély arányban állapitta meg ezeket a földilletményeket, hogy a kormányzatnak mégis csak az a szándéka, hogy ezeket a birtokokat kimélni kell. (Pesthy Pál igazságügyminister: A kormány nem folyik be az Ítélkezésbe!) Jól esik ezt hallanom, igen t. minister ur, azonban a gyakorlati életben ennek épen az ellenkezőjét tapasztalom. Amikor a bíró a tárgyaláson megjelenik, akkor már körülbelül az