Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-399

254 A nemzetgyűlés 399. ülése 1925. telküket, rettenetes uzsoraáron tudnák a vetőmagot beszerezni, földjüket learatni és^ termésüket betakarítani. Ilyen körülmények között kérdésessé válik az a magasabb szociális, etikai és nemzeti cél, melynek érdekében a magyar földet^ egyáltalában szabad volt "megmozgatni, kérdésessé válik az is, hogy azok a nemzetfentartónak mondott elemek, amelyeket földhöz juttattunk, iiemzetfentartó elemek maradhatnak-e, fenn tudnak-e egyáltalában maradni mint önálló egyének, mint önálló gazdák és ki tudják-e gazdasági egységekké építeni azokat a földdarabokat, amelyeket kezükbe kapnak? Mert — és ebben a dologban sajnálattal kell újból megjegyeznem — teljesen érthetetlen előttem, hogy akkor, amikor egy-elsőrendű agrikulturális és birtokpolitikai problémát tárgyalunk, az igen t. földmivelésügyi minister úrhoz nincs szerencsém. (Forster Elek: Nincs érzéke hozzá!) Meg kell jegyeznem, az ő távollétében is, hogy óriási különbség van a között, hogy valakit beültetünk eg*y földbe és egy földdarabot adunk neki és a között, ami egészségesebb mezőgazdasági kultúra szempontjából egyedül irányadó, hogy őt olyan egészséges gazdasági egység birtokába juttatjuk-e, amely egészséges mezőgazdasági egység termelésre alkalmas és idővel a termelés fokozásával nem csak arra teszi alkalmassá.

# az illető földhöz juttatottat, hogy maga megéljen abból a földből, hanem hogy a termelés fokozása utján az eladásra is képessé teszi. Mi e helyett csodálatos taktikát követtünk egész birtokpolitikai reformunkban. 1916-ban — és nem győzök erre elégszer hivatkozni — e probléma tárgyában egy határozati javaslatot terjesztettem be, egy szerény határozati javaslatot, amely azonban megindította a birtokpolitikái reformot. A határozati javaslat az akkor hatalmas függetlenségi párt nevében adatott be, amely — nem titok — ebben a kérdésben konzervatív és radikális elemekre oszlott és épen azért annak a pártnak akkori vezére, Apponyi Albert gróf kérésére tisztán arra szorítkoztam, a kérdés felvetésével kapcsolatban, hogy a háború rettenetes tanulságaira hivatkozva indítványoztam, mondjuk ki, hogy a földreformmal foglalkozni kívánunk és tegyük meg olyan birtokmegoszlási statisztika pontos felvételére az első lépéseket, melyek abba a helyzetbe juttassanak bennünket, hogy megtudjuk, mink van, mi felett rendelkezünk, mit oszthatunk fel. (Forster Elek: Ma sein tudjuk!) Ehelyett — Forster tisztelt barátom igen helyesen jegyzi meg — ma is még csak a sötétben tapogatódzunk, mert még ma sincs pontos és tiszta felvételünk arról, hogy mennyi és milyen megoszlású földbirtok felett rendelkezik csonka Magyarország; még ma is a sötétben tapogatódzva alkottunk meg jogcímeket, ahelyett, hogy előbb konstatáltuk volna, hogy a termelés egyöntetűsége, folytonossága és fokozása érdekében az ország milyen földterületeket nélkülözhet és bocsáthat a megosztás céljaira rendelkezésre. (Forster Elek: Hamis jogcímeket!) Ehelyett egyszerűen jogcímeket alkottunk és a jogcímek alapján kívántunk földet elvenni. Ebből kifolyólag azután mi történik? Az. hogy egészségtelen és szerencsétlen birtokkategóriákat csinálunk a közép- és nagybirtokoknál, de csináltunk a kisbirtokosok között is, akiknek tizei, százai és ezrei jelentkeznek, hogy egyfelől olyan földterületeket kaptak, amelyeken megélni nem tudnak, másfelől semmiféle segítséget a megélhetésre nem taévl április hó 2'án, csütörtökön. Iáinak. (Halász Móric: Mikor ezt megmondtuk, ez reakció volt! — Meskó Zoltán: Mi mondtuk ezt! — Zaj.) Ez a vád, t. képviselőtársam, azt hiszem, engem nem illethet, mert én soha mást nem mondtam, mint amit most mondok. (Csontos Imre: Mindenki mondotta, de senki sem csinálta meg! — Meskó Zoltán: Ők nem csinálhatták meg, mert az ellenzéken ültek! — Zaj. — Elnök csenget.) Annak ellenére, hogy ezt konstatálom, mégsem csatlakozhatom ahhoz az indítványhoz, amelyet Eckhardt t. képviselőtársam terjesztett be, ha nem is konkrét indítvány formájában a pénzügyi bizottságban. Eckhardt t. képviselőtársam t. i. szóvátette, hogy mennyire szükséges volna annak megállapítása, hogy mink van és mennyire szükséges volna esetleges uj felvétel utján annak konstatálása, hogy mi felett rendelkezünk, és hogy a további földbirtokreform a novella alapján milyen határok között mozoghat. Én nem osztozhatom teljesen ebben a véleményben, mert én, aki mindig a kisemberek és a földbirtokreform keresztülvitele érdekében törtem lándzsát — és ez szól Csontos t. képviselőtársamnak — (Csontos Imre: Minden becsületes törekvést megbecsülünk!), aki itt ültem már akkor, mikor t. képviselőtársam talán még a politika iskolájába járt (Csontos Imre: Lehet, hogy én hamarabb benne voltam, mint az nr!), és aki húsz év óta hirdetem ezt az elvet, előbb, mint Istenben boldogult nagyatádi Szabó István, én mégis azt az elvet vallom, t. képviselőtársam, hogy ezt a kérdést, a birtokpolitika kérdését végre nyugvópontra kell juttatni. (Ugy van! balfelől.) Enélkül béke, nyugalom sem szociális, sem társadalmi, sem gazdasági értelemben nem lehet. Márpedig, sajnos, ha mi ezt az Eckhardt t. képviselőtársam által megkívánt reformot ina keresztül akarnók vinni, attól tartok, hogy újra csak megbolygatnék az egészet és újra csak késleltetnők magának az egész kérdésnek végleges rendezését, úgyhogy fájó szívvel kell tovább haladnunk a rosszul kivágott ösvényen, fájó szívvel kell törekednünk ezen a helytelen utón legalább is annyit, amennyit megtenni annak érdekében, hogy egyrészt azok az igényjogosultak, akik megérdemlik azt a földet, végre annak háborítatlan birtokába jussanak, másrészt azok, akiktől elveszik a földet, nyugodtan hozzáláthassanak a termelés fokozásához. Azonban — és itt válaszolnom kell röviden az elhangzott eddigi felszólalásokra is — nem osztozhatom azoknak véleményében, akik legújabban azt hangoztatják, hogy a pénzügyi megalapozás nem is volt oly rendkívül fontos ennek a kérdésnek eldöntésénél. Én akkor, amikor ez a nemzetgyűlés megnyílt, mingyárt hangsúlyoztam, hogy a levegőben lóg az egész földbirtokreform — és végtelenül sajnálom és csodálom, hogy az első nemzetgyűlés ezt nem világosította meg teljes mértékben^ — addig, míg ennek a kérdésnek pénzügyi bázisát megteremteni nem tudjuk. Keserű és fájdalmas elégtételül szolgál az, hogy az igen t. ministerelnök ur előbb hivatkozott interpellációmra adott válaszában azt mondotta: Mi keresztülvittünk egy birtokreformot, amelynek financiális lebonyolítására tulajdonképen sajnos — be kell vallanom —, eddig még semmi sem történt. Nem kívánom feszegetni azt, hogy mennyiben és kit terhel ezért a felelősség, én csak azt csodálom, hogy egy annyira előkészített probléma, mint volt a. földbirtokreform, amely annyi kiváló agrárpolitikus kezén fordult meg,