Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-399

A nemzetgyűlés 399. ülése 1925. évi április hó 2-án, csütörtökön. 255 amelyen annyi földmivelésügyi minister dolgozott és próbált fúrni és faragni, nem tudta elnyerni azt a ^ bázist, amely bázis nélkül hiábavaló az egész munkánk. Bud igen t. pénzügyminister ur a pénzügyi bizottság múltkori ülésén, amelyen ezt a kérdést tárgyaltuk, egy általam őszintén fájlalt kijelentést tett idevonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Én t. i. kiemeltem, hogy hiába gondollak az igen t. minister urak, hogy nekem már szinte fixa ideámmá vált a vagyonváltságföldeknek az állam érdekében járadékbirtokokká való átalakítása utján való értékesítése és amikor újra felvetettem ezt ott, az igen t. pénzügyminister ur — nem akarom bántani, bocsásson meg, hogy azt mondom — szinte Pató Pálként azt mondotta: „Hej, ráérünk arra még". (Bud János pénzügyminister: Nem ezt mondtam!) Méltóztassék megengedni, hogy befejezzem. A pénzügyminister ur azt mondotta, hogy most ennek a kérdésnek sürgős keresztülvitele és tető alá hozatala -parancsoló szükségesség, később azután ezzel a kérdéssel is foglalkozni kell (Bud János pénzügyminister: Már foglalkozom is! — Meskó Zoltán: Sok mulasztást kell pótolni!) és már foglalkozik is vele. De bocsásson meg a t. pénzügyminister ur, Kállay Tibor volt pénzügyminister ur két év előtt ugyanezt válaszolta és amióta ez a javaslat itt van előttünk, amióta a novellát tárgyaltuk, amióta a novellában meg van állapítva, hogy az illető juttatás járadékbirtokká alakítandó át, és nyilvánvaló volt, hogy ez megkívánja az egész járadékbirtok-intézménynek szerves megalapozását és financiális alátámasztását, azóta folytonfolyvást, legutóbb az igen t. ministerelnök úrtól hallottuk, hogy mulasztás történt azáltal, hogy a pénzügyi megalapozást nem adtuk meg ennek a munkának, de semmi kézzel fogható konkrét dolgot e téren még nem tapasztaltunk. Ezek konstatálásával leszögezhetem azt az eredményt, amely mindnyájunk előtt világos volt, hogy a magyar föld ennélfogva, dacára minden földbirtokreformnak, segítségre szorul, hogy a magyar birtokos, elsősorban a kisbirtokos, támogatásra szorul. Itt lehetetlen, hogy egy pillanatra ki ne térjek arra a szomorú megállapításra, hogyan is történt ez. Emlékszem azokra a régi harcokra, és azok a t. képviselőtársaim, akik itt ültek ebben a teremben, tudják, hogy a múlt országg'yülések és nemzetgyűlések egyik legégetőbb és legsúlyosabb problémája a magyar föld tehermentesitése volt. {ügy van! 13 g y van! a balközépen.) Károlyi Sándorra emlékezem csak vissza, aki nagybirtokos és mágnás létére is a magyar agrárpolitika egészséges utjának úttörője volt és emlékszem arra a t. barátomra, aki ugyanezekből a padokból hangoztatta azt, amit írásban is annyiszor hangoztatott — Bernát Istvánra —, hogy a magyar föld tehermentesítése nélkül elpusztul a magvar társadalom és hogy az a gazdasági rend, amely ma uralkodik, amely az ingótoké jármába hajtja a magyar földbirtokot is, társadalmi, szociális és erkölcsi szempontból is Magyarország vesztét fogja jelenteni. Emlékszem azokra a szociálpolitikai fejtegetésekre, amelyekben — hiszen csak Beksics Gusztávra kell hivatkoznom — felhangzott a jajkiáltás, hogy elpusztul az önálló magyar társadalom, amely még talán önálló tudott maradni 1848 után 1867 ellenére is, de amely alól kiszalad a rög és a rög szabadságának elpusztulásával elpusztul a függetlenség is. Ha ezt látom, ha visszaemlékezem arra, hogy állítólag mennyit okultunk ennek a rettenetes szomorú tapasztalásnak láttára, ha látom, hogyan röpködtek a Hattingbergek, a Seringek és más nagy agrárreformereknek nevei és munkáik citátumai itt ebben a teremben, csak azért, hogy valahogy a nyolcvan és kilencven százalók erejéig eladósodott magyar föld tehermentesítésének módját s kulcsát megtaláljuk, ha látom és visszaemlékszem erre, össze kell csapnom kezeimet, hogy ma, amikor a magyar föld egy véletlen szerencsétlenség folytán tehermentesült, mégis odajutottunk, hogy uj eladósodás, uj pusztulás küszöbére léptünk. Hogyan lehetett ez? Hogyan lehetett az, hogy az altruista intézmények aránylag nagymértékű felkarolása ellenére, nagy erkölcsi testületek létesítése és működése ellenére, amelyek mind a magyar földnek, a magyar gazdának függetlenitésére és tehermentesítésére törekedtek, akkor, amikor a pénz elértéktelenedésével semmivé vált a magyar földön nyugodott teher és ezt mellényzsebéből fizethette ki a gazda: ma mégis ott vagyunk, ahol vagyunk? Nem tehetek róla, szörnyű vádat kell emelnem a magyar birtokosság ellen. Azt, hogy a háború utáni nagyszerű konjunktúra és a háború után következő magas gabona- és állatárak ellenére is (Nagy János (egri): Hat korona métermázsája!) a magyar földbirtok odáig jutott terheivel, vagy legalább is nyomoruságával, mint ahol ma van, én másnak tulajdonítani nem tudom, mint annak, hogy a magyar nagybirtok és a magyar középbirtok felélte, részben pedig elspekulálta azokat a nagy jövedelmeket, amelyek ezekben az években zsebébe mentek. (Zaj jobbfelöl, — Halász Móric: Óriási tévedés!) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Az utolsó négy esztendő a magyar mezőgazdaságban — ezt objektiven meg kell állapite'ni — rendkívüli konjunktúrát jelentett. (Forster Elek: Pótolni kellett mindent!) Nincs igaza Forster t. képviselőtársamnak abban — bocsásson meg —, mintha ott nagy pótlások történtek volna. Mert ha nagy pótlások történtek volna, ha tényleg invesztíciók történtek volna, akkor nem látnók azt, hogy a magyar közép- és nagybirtok ma óriási kamat mellett kénytelen kölcsönöket felvenni, nem csnpán invesztíciókra, hanem a háború és megszállás nyomorúságait kiheverni akarván, ezeknek a bajoknak pótlására is. (Forster Elek: Elég hiba! — Halász Móric: Ugy rémlik nekem, hogv hadikölcsönt is jegyeztek azok a birtokosok!) Befektetés, beruházás az utolsó négy-öt év nagyszerű konjunktúrái idejében sem történt, vagy legalább is nem számottevő mértékben. Ha akkor igen súlyos, folyton fokozódó adókat fizettünk is, kétségtelen, hogy azért a magyar nagybirtok jelentékeny mértékben képes lett volna — ha akart volna és ha okult volna a múlt tanulságaiból — arra, hogy beruházásokat létesítsen, amelyek legalább is a jelen időkben mentesítenék a rendkívül súlyos feltételek mellett való kölcsönvételtől. r (Forster Elek: Erről sokat lehetne beszélni!) Én csak egy példára hivatkozóim etekintetben. A pénzügyi bizottság utolsó ülésén Temesváry t. képviselőtársunk felemiitette, hogy egy 22.000 holdas birtok nevében tárgyaltak egy egymilliárdos NAPLÖ XXXI. HÍI