Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-399

"A nemzetgyűlés 399. ülése 1925. évi áprUU hó 2~án, csütörtökön. 253 hogy a t. kormány nem tette meg a gazdasági élet terén kötelességét. Fájó szívvel konstatálom, hogy azok a javaslatok, amelyeknek elkészítését hónapokkal, sőt évekkel ezelőtt bejelentették és amelyeknek elkészitése nem lett volna valami boszorkányos mesterség', mert már munkában voltak és elkészítésükre kiváló szakerők, elsőrendű munkaerők állnak a magyar r kormány rendelkezésére, érthetetlen módon évek óta késnek és az igen t. szakminister nrak bejelentései ellenére is csak hónapok múlva kerülnek a Ház asztalára. Teljes tárgyilagossággal ítélem meg a jelenlegi pénzügyminister ur szerepét. Tudom, hogy terhes örökséget vett át és hogy ezt a terhes örökséget becsülettel kívánja lebonyolítani. De konstatálnom kell — és ezt nem tudom megérteni, bármennyire hivatkozik is az igen t. pénzügyminister ur az ő napot és éjt munkába vesztő munkásságára, amit mindnyájan honorálunk —, hogy miért van az, hogy a pénzügyi bizottságban is már hónapokkal ezelőtt bejelentett javaslatok, reformok, amelyek esetleg nem is törvényalkotásra, csak rendeleti utón való szabályozásra vártak, mindmáig késnek? (Bud János pénzügyminister: Még nincs szentesítve az appropriáeiós javaslat!) Ez nem minden. E mellett számos oly javaslatra, illetve reformra hivatkozom (Bud János pénzügyminister: Mind készen van!), amely a szanálási törvény értelmében rendelettel életbe léptethető. Csupán arra vagyok bátor utalni, hogy például az aranymérleg kérdésében sem történt intézkedés, amihez pedig nem volt szükség sem - költségvetésre, sem appropriációra, mert megvan az igen tisztelt minister urnák a törvényhozási felhatalmazása, hogy azt rendeleti utón léptesse életbe. Én tehát ennek az érthetetlen és megmagyarázhatatlan fennakadásnak okát másban nem találom, mint abban, hogy talán túlságos skrupulozitással, talán túlságos félénkséggel és talán túlságos befolyásoltatással — ne méltóztassék ezt sértésnek venni —, a külvilág által készítik elő a javaslatokat, amelyek készen állnak a benyújtásra, vagy rendeleteket, amelyek készen állnak az életbeléptetésre és akkor egy nagytekintélyű szó hangzik el, valamilyen már készenálló javaslat életbeléptetése ellen, mire azt hirtelen Aisszavonják, hirtelen átdolgozzák és így hirtelen más formában lát napvilágot. Azt hiszem, az igen t. pénzügyminister ur nem kívánja, hogy még konkretizáljak, mert valószínűleg nagyon jól tudja, hogy igen előrehaladott állapotban voltak például az aranymérleg kérdésére vonatkozó javaslatok, amikor; igen súlyos és igen tiszteletreméltó oldalról ebben a kérdésben aggályok merültek fel. Ennek következtében ez a rendelet mindezideig nem látott napvilágot. (Bud János pénzügyminister: Dehogy nem! Tegnap a lapokban volt!) Tegnapig nem látott napvilágot; az mindegy. Tény, hogy hónapok és évek óta húzódik ez az ügy, pedig épen ebben a konkrét esetben voltam bátor a pénzügyi bizottságban arra hivatkozni, hogy készen volt a német rendelet és a mi rendeletünk, tisztelet, becsület kodiíikátoraink munkásságának, nagyjában mégis a német és osztrák rendelet mintájára készült. De tekintettel arra, hogy az előttünk fekvő javaslat mielőbbi törvényerőre emelkedését mindannyian óhajtjuk, nem kívánok elkalandozni eredeti tárgyamtól, hanem hangsúlyozni kívánom, hogy ezzel a kérdéssel, a föld és a földhitel kérdésével annál inkább és annál behatóbban kell foglalkoznunk, mert a magyar föld egész szerkezete és a magyar gazdálkodás egész struktúrája a háború befejezése óta lényegében megváltozott. Nem csak azért változott meg, mert egyharmadára csökkent Magyarország, nem csak azért, mert legértékesebb termő területeinket elszakították tőlünk, nem csak azért, mert ezekkel együtt mintagazdaság-okat és kiváló mintagazdákat is szakítottak el tőlünk, hanem azért is, mert a gazdaság különbözőségét és variációját megnehezítő egyoldalúságra kényszeritették a magyar földet, amennyiben elvették erdeit, bányáit és a mezőgazdasági és ipari termeléshez szükséges nyersanyagok jelentékeny részét. Csak rámutatok, hogy például milyen nagy terveket szőttünk mi műtrágyagyárak létesítésére a háború befejezése előtt és ez Erdélynek, különösen pedig Marosvásárhely vidékének elszakitásával szintén az álmok tengerébe veszett. De elveszítettük fogyasztóközönségünknek jelentékeny és pedig kiemelkedő részét is nagyvárosaink elvesztésével, és ami a legfontosabb, a magyar föld, a földreform következtében olyan lázas, forrongó, szinte forradalmi állapotba jutott, amely agrikulturánk struktúráját gyökerében rázkódtatta meg. Ilyen körülmények között ma senki sem biztos abban, hogy minek a tulajdonosa és minek nem, és nemcsak a kisbirtokos nem tudja, hogy mit fog csinálni abból a földből, amelyet megkapojt, mert a földön kivül semmi mással nem ruházták fel és semmiféle segédeszközt nem nyújtottak neki ahhoz, hogy a részére juttatott földön boldogulhasson és gazdálkodhassak, hanem, amint az igen t. ministerelnök ur genfi utazásával összefüggésben hozzáintézett interpellációmra adott válaszában igen helyesen mondta, a nagy- és középbirtokosok sem tudják, mitévők legyenek, ők sem tudnak elhelyezkedni, ők sem tudnak a normális gazdasági rend kereteibe beilleszkedni, sióval nem tudják azt az annyiszor óhajtott nyugodt, békés, eg}

Töntetü termelési rendet helyreállítani, amely a sokszor hangoztatott, de a valóságban oly kevéssé gyakorolt többtermelést elősegíthetné. Szóval, akkor, amikor gazdaságilag teljesen letörtünk, amikor egy rettenetes háború és az azután következő megrázkódtatások minden súlyát viseljük, akkor, amikor ennek következtében fokozott mértékben kellene a termelés egészséges kiépítéséhez hozzálátnunk, a . kormányzati rendszer évek óta olyan gazdasági bizonytalanságban tartja ezt az országot (Forster Elek: Ez ugy van!), mely gazdasági bizonytalanság az újjáéledést, az ujravaló felépítést lehetetlenné teszi. Egy alkalommal utaltam már arra, hogy az egész magyar mezőgazdaság válságban van, válságban van azért, mert az, akitől földet veszünk el, nem tudja, hogyan termeljen; válságban van azért, mert az, akinek földet juttatunk, földjét nem tudja berendezni és nem tud rajta megélni. Kiszakítottunk egy rettenetes és nehéz, de mégis megszokott rendből embereket és exisztenciákat, akik nem voltak ahhoz hozzászokva, hogy önállóan gazdálkodjanak, kiszakitottunk ebből a rendből mezőgazdasági munkásokat és zselléreket, felemeltük őket önálló gazdákká téve és ahelyett, hogy akkor, amikor^ leginkább rászorultak volna, hogy segítsük őket, hogy akkor, amikor az állam gondoskodó kezének leginkább kötelessége lett volna őket mindennel megsegíteni, hogy talpalatnyi földjükön megállni tudjanak, magukra hagytuk őket és kitettük őket annak a lehetetlen helyzetnek, hogy most csak I rettenetes uzsoraáron tudják megszántani