Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-399
À nemzetgyűlés 399. ülése 1925. évi április hó 2-án, csütörtökön. 249 mintegy ennek a paragrafusnak mdp'kául szolgáltak és rámutattak arra, hogy miért szükséges ez a szakasz. Ezekben a közleményekben, indokolásokban foglaltatnak azok a konkrét dolgok, melyek tekintetében a közvélemény bizonyos nyugtalanságot árult el s amelyekre nézve a vélemények eltérők. Méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak ezzel kapcsolatban arra, hogy mennyire helytelen módon kezelik nálunk az ilyen nagyfontosságú pénzügyi kérdéseket és mennyire túlkorán és éretlen formában jutnak a közvéleménybe ilyen tekintetekben híresztelések, amelyek az egész ügynek csak ártanak, amint az a jelen esetben is történt. Hivatkozom arra, hogy mennyire ártalmas volt annakidején, még Kállay pénzügyministex ur idejében az, hogy amikor az első londoni tárgyalások után 1923 decemberében visszatért Magyarországra a delegáció, már ugyanaznap egy politikai vacsorán belevetették a közvéleménybe a kényszerkölcsön szükségességének eszméjét. Hónapokkal előbb tették ezt. mint ahogy az tényleg megvalósult. Szerény véleményem szerint ma nem igen van valaki, aki ne volna tisztában azzal, hogy ez a körülmény meglehetős kárt okozott állami pénzügyeinknek és valutánk következő sorsának. A jelen esetben ugyanilyen híresztelésekkel állunk szemben. A magam részéről ebben a tekintetben a pénzügyminist er ur által tett kijelentésekhez tartom magam és egyáltalán j nem fogadom el az ő kijelentésén felül a sajtóban megjelent ellenőrizhetetlen tartalmú köz- [ leményeket, hogy azokból alkossak magamnak véleményt a törvényjavaslat 1. §-ának hátterében levő dolgokról. Foglalkoznom kell azonban azokkal a kijelentésekkel, amelyek ezen 1. §-szal kapcsolatban az indokolásban foglaltatnak. Akkor tényleg nem teljesen indokolatlan azoknak a véleménye, akik amellett vannak, hogy nem helyes, hogy zálogleveles jelzáloghitelünk jövő alakulásának kérdése a mai időpontban egy esetleg nem nagyon kedvező külföldi hitelajánlat következtében hosszabb időre leköttessék. Én ugy tudom, hogy a pénzügyminister urnák ebben a tekintetben a szándékai^ oda irányulnak, hogy ez a lekötés ne történjék meg. A magam részéről feltétlenül felhívom figyelmét arra, hogy erősen maradjon meg ezen álláspont mellett, mert egy nagyobb ilyen hitelakciónak az lehet a következménye, hogy bizonyos mértékben megszabja jövőbeni jelzálogleveles hitelünk formáit és feltételeit, pedig egészen nyilvánvaló, hogy ha a mai helyzetben épen azért lehet ilyen kihelyezésről szó a külföldön, mert erre már alkalmasakká váltak a pénzügyi viszonyok, ezeknek a viszonyoknak mindenesetre csak javulására számithatunk a jövőben, s akkor azután mindenesetre nyitva kell hagynunk a módokat és alkalmakat arra, hogy a kedvező lehetőségeket is kihasználjuk annakidején. Meglehetősen aggodalmasnak tartom továbbá az indokolásnak azt a kijelentését, amely azt mondja, hogy a birtokok becsértékének legfeljebb 15%-áig fog terjedhetni ez a hitel. Ez a körülmény azt fogja eredményezni, hogy ilyen alapon hiteleket csak az igazán nagyobb birtokok fognak igénybe vehetni, mert a kisebb exiszteneiákra, a kisebb birtokosokra vonatkozólag — nem is az egészen kisbirtokosokat értem ez alatt — olyan csekély összeg kerül ki e réven, amelyet ők praktikusan saját gazdaságukban megfelelő célokra, bizonyos kötelezettségeiknek kielégítésére vagy bizonyos szándékuknak megvalósítására úgyszólván egyáltalán nem használhatnak fel. Még nagyobb fontosságot nyer azonban ennek a hitelakciónak ügye abban az esetben, ha kapcsolatba kerül azzal a körülménnyel, hogy az állam a saját pénzügyi ereiével is alimentálni akarja ezt a hitelakciót. Egész más megítélés alá esik az, h a bizonyos magánintézetek olyan egyének részére, akik erre maguk vállalkoznak, bizonyos feltételek mellett hitelt szereznek be. Ez a két szerződő félnek a dolga, és ebben a tekintetben nekünk csak örülnünk kell akkora ha olyanok, akik ennek a hitelnek terheit viselni képeseknek tartják magukat és ezt a hitelt a maguk részére feltétlenül szükségesnek tartják, ilyen hitelhez hozzájutnak. Más kérdés azonban az, ha nem idegen és nem magánhitelforrások azok, amelyek az illető hitelhez az anyagi erőt nyújtják, hanem az állani ad abból a pénzből, amely pénz, ha bizonyos más forrásokból is ered, mint az adózó polgárok adófüléreiből, végeredményben mégis kapcsolatban van az adózással annyiban, amennyiben az államnak másirányu kiadásait kénytelen a kormány az adóból fedezni akkor, ha ezeket a rendelkezésre álló összegeket e hitel irányában használja fel. Ez esetben tovább kell tekinteni és meg lehet kivánni attól a hiteltől, amelyet állami pénzek alimentálnak, hogy ne tekintse kizárólag azt, hogy a mai pénzviszonyok mellett a külföldön miképen lehet bizonyos hiteleket igénybe venni, illetve kölcsönöket elhelyezni, hanem tekintenie kell magának annak az intézménynek, annak a foglalkozási ágnak a viszonyait is, amelynek részére az állam ezt a saját pénzéből eredő hitelt — ha csak átmenetileg is — rendelkezésre kívánja bocsátani. Amint voltam bátor rámutatni egészen röviden, számítani lehet ebben a tekintetben a külföldi viszonyok változás_ára is, és akkor mindenesetre helyesebb ezeket a hiteleket olyan formában rendelkezésére bocsátani a mezőgazdaságnak, amelyet a mezőgazdaság? elbir és minél előnyösebben használhat, fel, és bevárnunk azt az időt, amikor megfelelő feltételek mellett azután ezek a kötvények a külföldön a jövőben elhelyezhetők lesznek. Erre is figyelemmel kell lennie a kormánynak. Ebben a tekintetben mindenesetre nem egészen tiszta a helyzet, mert erre vonatkozó megfelelő kormánynyilatkozattal nem rendelkezünk. De nem rendelkezünk megfelelő kormánynyilatkozattal arra nézve sem — és ezzel sem vagyunk egészen tisztában —, hogy milyen pénzeket kíván a kormány a mezőgazdasági hitel céljaira átmenetileg rendelkezésre bocsátani. Annakidején ugyanis Bethlen István gróf ministerelnök ur Genfből hazaérkezve bejelentette, hogy a mezőgazdasági hitel folyamatba tétele és megkezdése érdekében kieszközölte a Népszövetség pénzügyi bizottságánál azt, hogy bizonyos összegek, amelyek a mai helyzetben az állam részére pillanatnyilag nem szükségesek, befektetési ós hitelcélokra legyenek felhasználhatók. Én nem tudtam máskép megérteni az appropriációs törvénynek 8. §-át, minthogy tulajdonképen éz vonatkozik arra, amit a ministerelnök ur bejelentett. Az appropriációs törvény 8 % §-a adja meg ebben az irányban bizonyos pénzek felhasználására a kormánynak a felhatalmazást, és ennek a törvénynek erre vonatkozó indokolása azt mondja, hogy mintegy 15 millió aranykorona az az összeg, amelyet erre a célra a kormány fel fog használni, és fel is 33*