Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-394

A nemzetgyűlés 394. ülése 1925. évi március hó 19-én, csütörtökön. 167 jogi szempontból felmerülni. Az egyik kérdés az, joga volt-e a törvény, nevezetesen a büntető perrendtartás keretén belül és rendelkrzéseinek szem előtt tartásával Schadl tanácselnök urnák elzárási büntetést kiszabni a felmerült rendzavaró incidens alkalmával. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ha az első kérdést immár eldöntöttük, akkor kerül sor a másik kérdésre, arra, hogy amennyiben a tanácselnök urnák jogában állott a törvény alapján ezt az elzárási büntetést kiszabni, megsértette-e a mentelmi jogot azzal a tényével, hogy ezt a határozatot meghozta, mielőtt a mentelmi jog felfüggesztését kérte volna és továbbmenve megsértette-e a mentelmi jogot azzal, hogy foganatba vette a letartóztatást, mielőtt a nemzetgyűlésnek a mentelmi jog felfüggesztése iránti határozatát kikérte volna. Ami azt a kérdést illeti, hogy kihirdethette-e ezt a határozatot, ha egyébként a törvény erre módot adott, ezt a kérdést azonnal kikapcsolom, mert hiszen rendbüntetésről lévén szó, a dolog természete szerint nem tűzhetett ki ujabb tárgyalást, hogy az ujabb tárgyaláson szabja ki ezt a bizonyos rendbüntetést. Amint nem lehet akadálya annak, hogy az illetővel szemben a pénzbirságolási határozatot meghozza, ugy nem lehetett akadálya ennek sem, ha a törvényes előfeltételek fenforogtak. Marad tehát a másik két kérdés, vagyis hogy joga volt-e meghozni ezt az elzárási büntetési határozatot általában véve, függetlenül attól, hogy képviselővel állott szemben, és ha ehhez joga volt, joga volt-e azt foganatosítani, amikor tudta, hogy az aki vele szemben áll, a nemzetgyűlés taarja. A főtárgyalási elnöknek reudfentartási jogkörét a büntető perrendtartás precízen szabályozza. A büntető perrendtartás XVIII. fejezete, közelebbről meghatározva, a 296—300. Í-aiban levő rendelkezések azok, amelyek pontosan körülírják, hogy a főtárgyalás vezetése körül a rend fentartása szempontjából milyen jogköre van a főtárgyalási elnöknek. Ha ezeket a szakaszokat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a rendszabályok szempontjából a törvény két irányban is határozottan disztingvál és e disztinkciónak következményei vannak ugy a rendbírság természetére nézve, mint a követendő eljárásra vonatkozóan. A törvény egyrészt a rendzavaró személy kiléte, másrészt a rendzavarás minősége, súlya szerint tesz megkülönböztetést. A 296—299. §-ok körülírják, hogy milyen eljárást kell követni és milyen jog áll rendelkezésére a főtárgyalási elnöknek a rendzavaró személy kiléte szerint. Ennek megfelelően disztingvál a törvény aszerint, hogy a rendzavaró személy a hallgatóság tagja-e, vagy vádlott, magánvádló, tanú, vagy pedig sértett-e, hogy katonai bíróság hatáskörének alávetett személy-e, vagy ügyvéd-e, avagy pedig a kir. ügyészség tagja-e. Öt csoportot állit fel a törvény és ennek a disztinkciónak megvannak a maga természetszerű következményei. Hogy a jelen esetben milyen jelentősége vau ennek a megkülönböztetésnek, arra bátor leszek a továbbiakban rátérni. Legyen szabad azonban most már néznem, hogy miképen disztingvál a törvény a rendzavarás minősége, súlya szerint, mert ez a megkülönböztetés közelebb áll a felmerült konkrét esethez, A 297—299. §-okba foglalt rendelkezéseket mellőzöm, mert ezek a más minőségben jelenlevő személyekkel szemben szabják meg a főtárgyalási elnök jogkörét és csak arról beszélek, amikor mint a hallgatóság tagja vau jelen valaki, a főtárgyaláson és annak részéről követtetik el a rendzavarás. Erre az esetre nézve világos a törvény rendelkezése. A büntető perrendtartás 296. §-ának ötödik és hatodik pontja világosan különböztet, hogy egyszerű rendzavarással állunk-e szemben, vagy pedig minősített, súlyosabb rendzavarással. Az egyszerű rendzavarásra vonatkozik a 296. § ötödik pontja, a minősített rendzavaTel SÍ*Fi cl 296. § hatodik pontja. A törvény megmondja, hogy mit ért az egyik és mit ért a másik megjelölés alatt. Az ötödik pont alá eső egyszerű rendzavarás a törvény szerint olyan esetben fordul elő, ha a tárgyalás rendjót zavarja, vagy méltóságát sérti, tetszést, vagy nemtetszést nyilvánít valaki a hallgatóság soraiból. Az elnök jogkörét erre az esetre pontosan megállapítja a vonatkozó törvényszakasz. Megmondja, hogy az elnök rendreutasítja, a rendreutasitás után, ha az eredménytelen marad, kiutasítja a rendzavarót. A ki utasítással szemben való ellenállás esetéa pedig a kivezetés következik, mint a kiutasítás lia tósági foganatosítása. Ezzel szemben ugyanennek a szakasznak hatodik pontja meghatározza a minősített rendzavarás esetét. Eszerint minősített rendzavarás akkor áll elő, ha valaki az elnök rendeletének ellenszegül, ha a rendet ismételve, vagy súlyosabban megzavarja, Az elnök fegyelmi joga ebben az utóbbi esetbea nincs korlátokhoz kötve, nincs fokozathoz kötve, jogában áll a rendzavarót 8 napi elzárással büntetni és letartóztatni. Felmerül már most az a kérdés, hogy vájjon az elnöknek joga van-e a most ismertetett rendbírságok közül tetszése szerint válogatni. Erre a feletetet ismét csak ugy lehet megadni, ha pontosan disztingválunk, hogy egyszerű rendzavarás, vagy a 296. § 6. pontjában körülirt minősített rendzavarás esete áll-e fenn. Ha egyszerű rendzavarás, vagyis a tárgyalás rendjének megzavarása, tetszés- vagy nemtetszés-nyilvánítás történik, akkor a tárgyalási elnök ur nem választhat saját tetszése szerint a rendreutasitás, kiutasítás és kivezettetés között, hanem akkor a törvény világos terminológiája szerint csak fokozatosan veheti igénybe ezeket a rendszabályokat. Egészen világos ez magából az indokolásból is, amely azt mondja, hogy az elnöknek rendzavarás esetén először rendre kell utasítania vagy az egész hallgatóságot, vagy az egyes rendetlenkedőt és csakis, ha a rendreutasitás eredménytelen marad, rendelheti el az elnök a rendetlenkedők eltávolítását. Kétségkívül másképen alakul a helyzet a 296. § 6. pontjában minősített rendzavarás esetében. (Mozgás a jobboldalon.) Hiszen egyetértünk: A 296. § 6. pontjában körülirt rendzavarás esetében az elnöknek nincs fokozatos kötelessége. A törvény itt nem állit fel fokozatokat; megállapítja a rendzavarás tényálladékát és megállapítja az alkalmazható rendbírság mérvét és a bíróságra bízza, hogy diszkrecionálisán megítélje, vájjon annak alkalmazását az adott tényállás mellett foganatba veheti-e, igen vagy nem. Természetesen odáig nem terjedhet a diszkrecionális megítélés, hogy valaki most már a törvény félretételével azt a rendzavarást is, amelyik a törvény szerint egyszerű rendzavarás, minősített rendzavarásnak deklarálja. Idáig nem terjedhet a bírói mérlegelés, mert a bírót is köti — lelkiismeretén kivül — a törvény világos rendelkezése. Már most azt kell vizsgálni, hogy Rupert képviselő ur rendzavarása — mert hogy rendzavarás forog fenn, s hogy az helytelen volt, az