Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-394

168 A nemzetgyűlés 394. ülése 1925. évi március hó 19-én, csütörtökön. nem lehet kétséges — a törvény milyen rendelkezése alá vonható; vallon egyszerű rendzavarással állunk-e szemben, ahol meg van kötve az elnök keze a rendszabályok fokozatos alkalmazása tekintetében, vagy pedig minősített rendzavarással állunk-e szemben, amely esetben az elnöknek módjában van az elzárásbüntetést is alkalmazni. Ebben a tekintetben újból visszatérek Sehadl tanácselnök ur előadásához, s az ő tényállását fogom alapul venni a kérdés elbirálásánál. A tanácselnök ur a következőket mondta (olvassa): „Dr. Boros László szerkesztő ellen egy sajtóper volt folyamatban s mikor az utolsó szó jogán védekezett, védekezését nagyon terjedelmesen adta elő, mindig a főmagánvádlót vádolva. Figyelmeztettem, ne vádaskodjék, hanem védekezzék, mert különben kénytelen leszek a védelmet megszorítani. Amint ezt kimondtam, a hallgatóság közül valaki az én kijelentéseimre olyan megjegyzést tett, amelyről láttam — tehát nem hallotta, hanem látta —, hogy roppant bántó az én működésemet illetőleg. Hogy mit mondott az illető, azt pontosan nem hallottam, de igen bántó volt, és felszólítottam az illetőt, jelentkezzék, ki volt az, aki a főtárgyaláson ilyen durván közbeszólt. Erre — a gyorsírói jegyzetből pontosan olvasom — egy férfi kilépett a padsorból, akit természetesen nem ismertem s nem mondta meg hogy kicsoda, de nem is volt szükség a nevére, sem arra hogy ki volt, vag*y mit mondott, én csak meg akartam torolni, illetve a rendelkezésemre álló eszközökkel megakartam büntetni egy reudetienkedést. Síikor ez a furcsa megjegyzés elhangzott, az illetőt kiszólítottam s ő kijött. Hegkérdeztem, hogy miért szólt közbe. Azt mondta, hogy nem tudta magát türtőztetni. Erre mondtam: figyelmeztetem, hogy letartóztatom. Ez figyelmeztetés volt, s ezt nem akartam foganatba vétetni. Erre az illető — akiről még mindig nem tudtam, hogy Rupert Rezső képviselő ur — az ujjával gesztikulálva felém mutatott: Ön nem fog engem letartóztatni. Ezt odavágta nekem. Erre természetesen a főtárgyalási elnök és a bíróság tekintélyét annyira megalázva láttam, hogy anélkül, hogy megkérdeztem volna, ki az illető, rávágtam: letartóztatom 8 napra." Ebből a tényállásból legyen szabad két körülményre felhívnom a figyelmet. (Kállay Tamás: ügy látom, az ujjával hibázta el a dolgot! — Derültség.) Vagy az ujjával, amit csak fényképpel, vagy a hangjával, amit csak kottával lehetne igazolni. (Derültség.) Ebből a tényállásból legyen szabad két körülményre felhívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy a tanácselnök ur azt mondta, hogy nem értette, mit mondott a közbeszóló; a másik pedig, hogy nem tudta, ki az illető. Tovább is megy a tanácselnök ur és azt mondja: nincs is rá szükség, sem az egyikre, sem a másikra. De valóban nincs-e rá szükség? Ez itt a kérdés. Én az előbb bátor voltam a törvény rendelkezéseinek felsorolásával és értelmezésével kimutatni, hogy az elnök fegyelmi jogkörét illetőleg disztingválni kell a rendzavaró személy kiléte, továbbá a rendzavarás minősége és súlya szerint is. A tényállásból csak egy derül ki: hogy va» laki közbeszólt. A közbeszólás túlságos hangos sem lehetett, mert hiszen egy kis főtárgyalási teremben, ha csak valamennyire hangos is a közbeszólás, a főtárgyalási elnöknek, aki egy magaslaton ül, meg kell azt hallania, meg kell értenie. Azt mondja a tanácselnök ur, hogy ő ugyan nem értette a közbeszólást, de látta, hogy a főtárgyalási elnök vezetői működését kritizálja, s e tényállás alapján megállapította az igen t. tanácselnök ur, hogy az törvénybe ütköző rendzavarás volt. De mi lehet ilyen körülmények között ez a törvénybe ütköző rendzavarás 1 A tanácselnök ur előadása szerint is az egy nemtetszésnyilvánitás volt aző elnöki működésével szemben. (Ugy van! balfelöl.) Csakhogy erre vonatkozólag pontosan rendelkezik a törvény 296. §-ának 5. pontja, amely megmondja, hogy nemtetszés nyilvánítás esetében mihez van joga az elnöknek. Rendreutasit, kiutasít, s ha ennek nincs foganata, kivezetteti az illetőt. Érzi a tanácselnök ur is, hogy itt valami nincs rendben és erre azt mondja, hogy az a kijelentése: „letartóztatom!" — rendreutasitás akart lenni. T. Nemzetgyűlés! Én értem a dolgot; erre most azért volt szükség, hogyha az elnöknek ez a letartóztatással való fenyegetése rendreutasításnak minősíttetik, akkor az ez ellen való tiltakozást súlyosabb rendzavarásnak lehet minősíteni és igy utólag megadja eljárásának azt a törvényes alapot, hogy a 8 napi elzárást foganatba vétethesse. A t. tanácselnök ur azonban egyet elfelejtett; azt, hogy amikor az adott tényállás alapján ő letartóztatással és elzárással fenyegetett, akkor határozottan mondta, akár csak fenyegetésképen jelentette ki'ezeket a szavakat, átlépte azt a határt, melyet a törvény számára megvon (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) s ezen a határon átmenve a saját jogtalan fenyegetéséből és fényéből néni származtathat magának további jogokat. E kijelentés ellen való tiltakozása Rupert képviselő urnák lehetett brüszk, lehetett hangban, modorban nem megfelelő, csak egyet nem lehet rá mondani, hogy nem gyökerezett volna a törvény fennálló rendelkezéseiben. Az is lehet, hogy Rupert képviselő ur csak tudat alatt tiltakozott, mert ő csak képviselői minőségére gondolt, de a törvény helyes ismerete mellett tiltakozhatott volna azért is, mert a tanácselnök ur túllépte azt a törvényes határt, melyet neki a bűnvádi perrendtartás ilyen esetre vonatkozólag expressis verbis világosan megjelöl. T. Nemzetgyűlés! Túlhaladván azon a kérdésen, hogy a törvénynek megfelelően járt-e el a tanácselnök ur s hogy joga volt-e vagy nem volt joga az elzárásbüntetést kimondani, felmerül az a további kérdés, hogy azzal a tényével, hogy a kimondott szabadságvesztésbüntetést a tanácselnök ur foganatba vette, nem sértette-e meg azokat az alkotmányjogi garanciákat, melyek a mentelmi jog intézményében rejlenek. Erre nézve az én álláspontom a következő. Ami eddig történt, azt körülbelül a következőkben adhatom elő. Van egy 8 napi szabadságvesztés büntetést kimondó Ítélet, egy, a bíróság által nem hallott, kijelentésre felépítve és kihirdetve egy ismeretlen középtermetű, feketehajú úrral szemben. Ami eddig történt, az lehetett a törvénynek nem tudása, az lehetett a törvénynek téves, vagy helytelen magyarázata, lehetett a főtárgyalási elnök jogkörének a tárgyalás hevében való laza gyakorlása, de ami ezután történt, az már nélkülözi a jóhiszeműség jellegét. Mert mi történt ezután? Nem vitás Sehadl i tanácselnök ur előadásából, hogy a folyamatban levő tárgyalás kapcsán a vádlott befejezte a védekezést, a biróság visszavonult és