Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-391

A nemzetgyűlés 391. ülése 1925. évi március hó 13-án, pénteken. 99 hogy az emberiségre nézve a legnagyobb szerencsétlenség volna, ha egy napon megszűnnének a faji, a társadalmi, a felekezeti, a gazdasági és etnográfiai különbözőségek. A kultúrát, MacDoiiald szerint, épen ezek a differenciák, ezek a különbözőségek adják. A munkáskérdésből nem lehet kizárni a munkást, nem lehet olyan lénynek tekinteni, aki el tudja szakítani magát családjától (Zsirkay János: És a földtől, amelyen született!) és attól a földtől, ahol a bölcsője ringott, attól a társadalomtól, amelylyel vérségi kapcsolatban áll, attól a templomtól, ahol imádkozni tanították, attól a temetőtől, ahol szülei nyugszanak, attól a kormányzattól, amelynek ostorcsapásait, vagy simogatásait érezte, akár a gyárban volt, akár másutt; nem lehet ettől elvonni és olyan lénynek tekinteni, akire nézve tökéletesen állanak azok az elvek, amelyeket Marx megállapított. MacDonáld azt mondja, hogy a legnagyobb szerencsétlenség lenne, ha ezek a különbözőségek megszűnnének és az angol munkásmozgalmaknak célját ő nem abban látja, hogy marxi alapra helyezkedve szembekerüljenek a társadalmi osztályok és véres harcot folytassanak egymással, hanem ellenkezőleg, abban látja, hogy a munkásságnak megélhetést és jövőt tudjanak biztositani, olyan munkabéreket tudjanak maguknak megszerezni, amely munkabérből önmagukat, családjukat, gyermekeiket el tudják tartani, hogy a jövőjük biztosítva legyen öregség, aggság, vagy pedig szerencsétlenség esetére, szóval, hogy a munkásnak minden szociális kívánsága és igénye, amely életére, megélhetésére és családjára A^onatkozik, kielégíttessék. Ennek kielégítésében látja MacDonald a szocializmus lényegét és abban a nyilatkozatban, amelyet itten, ennek a nemzetgyűlésnek a legelején, felolvastak az idevaló muukásvezérek, szintén benne van az, hogy nem forradalmi eszközökkel, nem marxi alapon, hanem a szociális nyomor enyhítésére veszik fel a parlamenti munkát. Nagy sikernek tartanám az igen t. miuisterelnök ur részéről, ha ahelyett, hogy gorombáskodnék, hogy a múlt bűneit felhánytorgatná, amelyeket nem védünk, amelyek megvoltak és nagy szerencsétlenségnek lettek kutforrásai, ehelyett keresné a megegyezésnek azokat a szálait, amelyekkel közelebb hozná magához a munkásságot és vezetőiket (Zsirkay János: A vezetőséget nem lehet összehozni a nemzettel! A vezetőség rossz!), mert igaza van Méhely Lajos egyetemi tanárnak, aki a tegnapi fajvédő vacsorán nagy beszédet mondott, hogy ha a magyar munkásság is a magyar nemzet ellen fordul, ugy a nemzettel együtt él vagy hal. A magyar munkásságnak jövőjét nem lehet elképzelni a nemzet ellenére, mert h el cl nemzet ellenére forradalmat akarnak csinálni, vagy máskép akarnák a hatalmat megszerezni, akkor eljutnánk abba a pokolba és abba a szerencsétlenségbe, ahol már voltunk a kommün idején, s amelyet azt hiszem, ők sem kívánhatnak vissza, mert nagyon jól tudják ők is, akik épen ugy tökfőzeléket és gerstlit ettek, mint mi, hogy mit jelentene ez. (Zsirkay János: Be a népbiztosok pezsgőztek!) Jól tudom, hogy nem a kommunista-szociáldemokratáknak, hanem a kufár, csirkefogó vezetőknek jutott ki a jómód, a jólét a Hungáriában és a többi luxusra berendezett szállodában. (Zsirkay János: A vezetőknek most is megvan 25—30 millió korona havi jövedelmük!) Mindenféle állami rendszer, mindenféle gazdasági vagy politikai rendszer, ha abban | következetesség nyilatkozik meg, ha abban bej csületesség, tisztesség vau, tiszteletet érdemel. A katasztrófa ott kezdődik, hogy olyan apostolok járják körül a munkásságot és a kisembereket, akik csak arra használják fel az ő bizalmukat és hitüket, hogy megsüssék mellettük az ő ér vényes ülésük és haladásuk pecsenyéjét, de amikor a gesztenyét kikapartatták a maguk részére, s veszély támad, oldalba rúgják a munkásságot, a kispolgárságot, mint ahogy a bécsi emigránsok s azok a kommunista vezetők tették, akiknek első dolguk volt, amikor Magyarországról menekültek, hogy a nyugati pályaudvarra odaállítottak 11 vagont és mindazt a sok ékszert, szőnyeget, drágaságot és valutát, amit ők, akik azt hirdették, hogy minden a közé és az egyesnek semmije sincs, maguknak megkaparintottak, amit összeraboltak, s amivel karvalyok módjára futottak ki a fekete magyar éjszakából Bécsbe, hogy ott a lopott magyar magántulajdonból magliknak a munkanélküli életet továbbra is biztosítsák. (Zsirkay János: Szegény, félrevezetett magyar munkásság!) Mi egyek vagyunk a magyar munkásnéppel és azt kérjük a jobboldali képviselő uraktól is, hogy foglalkozzanak a magyar nmnkáskérdéssel és szakítsanak azzal a hagyománnyal, amely a magyar gentry-osztályt majdnem katasztrófába juttatta — mert bizony 70%-a a magyar gentrynek odajutott •—, szakítsanak azzal, hogy uri méltóságukon alulinak tartották elmenni a munkásság gyűléseire és a magyar munkáskérdéssel foglalkozni, annak röpiratait, újságjait olvasni. Ha a magyar középosztály, a magyar intelligencia foglalkozott volna a bolsevizmussal, Marxnak a könyvét és a többi szocialista írók munkáját kezébe vette volna, akkor — állítom — hogy Kun Béla, Samuelly, Kuníi és Garbai nem tudott volna erőre jutni, nem ők kerültek volna a munkásmozgalmak élére, hanem mások kerültek volna oda, vagy ha odakerült volna is egyikük-másikuk: ott lettek volna mellettük a magyarfaju. magyarvérsejtii, magyarszármazásu emberek is, akik nem engedték volna, hogy olyan katasztrófába zuhanjon bele az orszáu\ mint amilyen katasztrófába belezuhant. (Barthos Andor: Próbáltuk!) Ez így van s azt hiszem, Barthos képviselőtársam sem vonja kétségbe. (Barthos Andor: Tényekkel fogom bizonyítani az ellenkezőjét! Nem lehet általánosítani!) Tessék a lapjaikat megnézni! Tessék munkatársaikra tekinteni, tessék szervezeteiket, politikai alakulataikat figyelembevenni, abból mind hiányzott a magyar ember s a vezetést és irányítást könnyelműséggel átengedték az idegenek részére. Ma, amikor elkeseredett harc folyik a munkásság kebelén belül — anélkül, hogy beleszólnék, nem is kívánok beleszólni,.kívánom a kitisztulási folyamat sikerét •—, szeretném, ha a magyar munkások kerülnének felszínre, hogy az irányítás és vezetés ne az idegeneknek, hanem a magyar fajú munkásoknak kezében legyen. (Strausz István: Svábokéban!) Azokat nem számítom idegeneknek. Ezek volnának azok az észrevételek, gondolatok, megjegyzések, amelyeket én az appropriates törvényjavaslat tárgyalása alkalmával szükségesnek tartottam elmondani. Egy mondatban még összefoglalom az elmondottakat s ez pedig az, hogy sok jóindulatot, jóakai ratot látok, de látok nagyon sok elfogultságot I is az igen t. kormányzat részéről. Különösen a ' választójogi törvénytervezetet, amelyet az igen