Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
A nemzetgyűlés '378. ülése 1925. közül pedig 94 volt vérbajos. Ilyen körülmények között az elmebajosok ügyének dotációja ugy, amint a költségvetésben be van állitva, feltétlenül szegénynek és ki nem elégitőnek mondható. A költségvetés 50-ik lapja szerint ugyanis 1924-re 245.000 aranykoronával több van előirányozva dologi kiadásokra, mint azelőtt, de még mindig összesen csak 959.0000 korona. Tapasztalatból mondhatom, hogyha valaki egy elmebajost akar elhelyezni Budapesten, nem lévén üres hely, pl. ha a választókerületéből hoznak fel valakit, az ember kénytelen azt a tanácsot adni az elmebajos hozzátartozójának, hogy menjen ki az ueeára és egy rendőr közelében bocsássa szabadon az elmebajost, mert akkor mindenesetre be fogják vinni és el fogják helyezni. Ez oly éles világot vet az e téren uralkodó rettenetes helyzetre, hogy ez maga indokolja meg legjobban ennek a dotációnak szegényességét és lehetetlenségét. Amikor befejezem szavaimat, csak arra hivom fel az igen t. népjóléti kormány figyelmét, amire bevezetésképen is rá óhajtottam irányítani a figyelmet, hogy ezeknek a problémáknak megoldása a nemzet életének vagy a nemzet pusztulásának kérdése. (Ugy van!) Ez nem lehet pártkérdés, osztálykérdés; ez az emberiségnek és magyarságnak kérdése, amely felett mindenkinek elmélkednie kell, aki az emberiséget és magyarságot, szem előtt tartja. Én honorálván az igen t. népjóléti minister urnák e téren való igyekvését és remélvén, hogy* a jövőben a legközelebb benyújtandó költségvetésben sokkal bőségesebb és gazdagabb dotációt fog különösen a közegészségügy terén beállítani, nagy elismeréssel adózom az ő munkásságának. Sajnos, azonban nem vagyok abban a helyzetben, hogy a költségvetést elfogadjam, azért, mert annak szegényes keretei a mai viszonyoknak sem felelnek meg. Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Éhn Kálmán! Éhn Kálmán: T. Nemzetgyűlés! Amire minden hazája sorsáért aggódó férfi, főleg politikus vágy va-vágy ott, amit a t. ellenzék is olyan sokszor követelt, végrevalahára elkövetkezett: hosszú tiz esztendő után költségvetést tárgyal a nemzetgyűlés. A magam részéről őszintén sajnálom az igen t. ellenzék indokolatlan távolmaradását, mert épen ők azok, akik szociális kérdésekkel olyan szivesen -szoktak — nagyon helyesen — foglalkozni; komoly kritikát gyakorolva hasznos munkát végezhettek volna, különösen e tárca költségvetésének tárgyalásánál. Mivel választókerületeikkel szemben nem teljesítették képviselői kötelességüket, ugy hallom — és ezt a maeum. részéről is ildomosnak tartom —, hogy indokolatlan távolmaradásuk idejére eső tiszteletdíjukat, épen ezekre az Ínséges viszonyokra való tekintettel, jótékonycélra fogják adni. Nem tudom, igaz-e, én azonban az ő helyzetükben meg nem szolgált fizetést nem vennék fel. (Helyeslés jobbfel ől) A költségvetési javaslat tárgyaihatása szerintem a javulásnak, a gyógyulásnak, a status quo ante visszatérésének és a konszolidáció felé haladásnak legbiztosabb jele. Nagy és nehéz utat kellett megtennie az igen t. kormánynak, amíg eddig eljuthatott és nekem az a meggyőződésem, hogy az események legnehezebb részén túlesve, most már csak további javulás következhetik be. Egy azonban bizonyos: ha ez a nemzetgyűlés, amióta összeült, nem hátrafelé nézve a multak eseményeit bolyévi február hó 18-án, szerdán. 65 gatná, hanem előre nézve, a jövőért dolgoznék, a jövőért cselekednék, akkor már sokkal előbbre lehetnénk. (Graeffi Jenő: Ez igaz!) Lehet, hogy elfogultsággal vádoltatom, de nekem az az érzésem, hogy épen a mai viszonyok közölt e tárca költségvetésének a tárgyalására nagy súly helyezendő. Kell hogy érdekeljen mindnyájunkat ez, hiszen legdrágább kincsünkre, egészségünkre, életünkre és így közvetve a nemzet egészségére, életére és életképességére l vonatkozik. (Úgy van! Ugy van!) Ha nézem ennek a költségvetésnek somrnázatát, akkor csakugyan szomorúan kell meg1 állapitanom azt a szükkeblüséget, amellyel ezt a tárcát illetőleg a kormány és a pénzügyminister ur eljártak, mert szerintem az^ egészség az az alap, amelyre építeni lehet. Enélkül nin csen kultúra, nincs kereső adóalany, nincs erős. I ellenálló, tettre és áldozatra kész nemzeti erő. (Ugy van! Ugy van!) Tudom azt, hogy e költségvetés keretében, amely oly nehézségekkel, gonddal és bizonyos direktívákkal lett egybeállítva, változtatni nem áll módunkban és mert a kormány iránt bizalommal viseltetem, nincs is szándékom ilyen értelemben szólani, de kell. hogy indokaim alapján kérjem az igen t. kor mányt és különösen a pénzügyminister urat. hogy a jövőben ennek a tárcának több anyagi ] eszközt bocsásson rendelkezésére. Ugy tudom, hogy ezt a főbiztos ur sem ellenezné, mert anyagi eszközök nélkül közegészségügyet, népjólétet szolgálni, még a jelenlegi, hozzáértő igen t. minister ur sem tud. (Ugy van! Ugy van!) El kell azonban ismernem azt, hogy leromlott, lezüllött közegészségügyi viszonyaink ellenére, épen a népjóléti minister ur, csaknem a semmiből teremtett valamit. Véleményem szerint az utolsó erőfeszitést is meg kell tennünk arra, hogy a nemzet egészségét, energiáját megmentsük. Ne méltóztassék rossznéven venni, ha e téren az én gondolatom a faluba vezet, s a falu népét akarom elsősorban is védeni. Indokom erre az, hogy ez képezi a magyar faj többségét (Ugy van! Ugy van!) és a falu volt az, amelylyel eddig a legkevesebbet törődtek. (Ugy van! Ugy van!) A főváros egészségét, közegészségügyét illetőleg Alföldy Béla igen t. képviselőtársain az általános vita alkalmával történt felszólalásában megmutatta a helyes utat. Kritikáit és javaslatait teljes egészükben osztom, csak egy hozzátenni volótm van és ez az, hogy ma már az egész világon köztudat az, hog-y szakismereteket igénylő közigazgatási vezetői állásokhoz nem elégséges az egyetemi képesítés, hanem ott megfelelő szakképzettség és gyakorlati tudás is szükséges. (Ugy van! Ugy van!) Különösen szükséges ez most. a mai Ínséges viszonyok között, amikor a lakosság egészségügye sokkal fokozottabb gondoskodást igényel. Az 1876 : XIV. tcikk 56. és 62. J ; ai kimondják, hogy a főváros közegészségügyéért a fővárosi tiszti főorvos felelős, annak ő a legfőbb őre. Amikor a fővárosi törvényhatóság szervezetéről és ügymenetéről szóló 1872 : XXXVI. tcikket megalkották, akkor a fővárosnak lakossága circa 300.000 volt. Azóta ez, a szám majdnem í 1,000.000-ra emelkedett. Nagyon természetes, ! hogy ezzel az emelkedéssel lépést kellett tartania a főváros közigazgatásának és annak ehhez kellett alkalmazkodnia. Ig*y készült el az 1911. évi 1870. és 2060. számú szabályrendelet, amely a központi igazgatást intéző 10 osztályt 16-ra emeli. Ebben a szabályrendeletben kimondatott, hogy a szakhivatalok önálló ügyosztáI lyokká alakittatnak át. Ennek folyománya iu*
