Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

66 Â nemzetgyűlés 378. ülése 1925. éri február hó 18-án, szerdán. lett, hogy a mérnöki kar az intézkedő közigazíratásba bevonatott. Ezt azzal indokolja meg a szabályrendelet, hogy (olvassa): „A modern városigazgatásban gondoskodni _ kellett arról, hogy minél nagyobb szerephez jusson a műszaki igazgatás és hogy ezen igazgatás működésének gyorsítása és hatályossága kívánatossá teszi, miszerint szervei ne csak véleményező, javaslat tevő, hanem végrehajtó közegek is legyenek, amennyiben ezt a közigazgatás egyetemes érdekei megengedik". Ez alkalommal a többi műszaki osztály, közöttük a tiszti főorvosi hivatal is nem szüntettetett meg és nem alakíttatott át önálló tanáccsá, holott a főváros egészségügyéért a törvény értelmében egyedül csak a tiszti főorvos a felelős, neun pedig a közegészségügyi osztály élén álló tanácsnok. Ez az, ami szerintem nincs jól, mert az orvosi tudomány mai fejlettsége és széttagoltsága mellett, alig képzelhető el, hogy jogászi képzettséggel biró egyén a szakorvost szakszerűen felülbírálhassa. Végeredményben tehát az történik, hogy az osztályhoz kerülő orvosi dolgokat, a közegészségügyre vonatkozó dolgokat is a jogászreferensek végzik el. Elvégzik aszerint, ahogy nekik tetszik és ami az ő felfogásuk, mert hiszen a hivatkozott szabályrendeletben nincs előírva az, hogy ők a tisztiorvos véleményét respektálni, vagy azt követni tartoznak. De megtörténik az is, hogy egy ilyen aktának ide-oda utaztatása, iktatása, küldözgetése, más referenskezeken való megfordulása sok időt vesz, igénybe, ami semmi esetre sem előnyös a közegészségügy intézésére. Ily körülmények közt a tiszti főorvos nem lehet felelős olyan ténykedésért, amelyekre semmiféle befolyása nincs, legfeljebb csak javaslatot tehet, ellenőrizhet, vagy felügyelhet. Lehetetlennek tartom azt is, hogy a kerületekben működő tisztiorvosok felett a tiszti főorvosnak semmiféle hatásköre ne legyen, azokat nem utasíthatja, azok felett nem rendelkezhetik, ellenben rendelkezik felettük a nem-szakértő kerületi előljáró, és amint a 3296/1896. számú belügyminis téri rendeletben is kimondatott, a közegészségügyi adminisztrációban a tiszti főorvosinak intézkedési vagy végrehajtási jogköre sem első-, sem másodfokban nincs. Ugyanez a rendelet azt is kimondja, hogy a tiszti főorvos a tiszti orvosokat ki sem küldheti, hivatalos eljárásokra nem utasíthatja, felvilágosításokért magához be nem rendelheti. E rendelkezésből tehát kitűnik az, hogy a közegészség-ügy körébe tartozó ügyekben eljáró tiszti orvosokat a közegészségügyi adminisztrációhoz alig értő kerületi előljáró utasítja, bírálja felül és rendelkezik felettük. A székesfőváros szakszerű, gyors és egyöntetű egészségügyi közigazgatásának első feltétele tehát az, hogy a közegészségügyi osztály a tiszti főorvosi hivatallal egyesittessék és igy az egyesített osztály élén a szakértő tiszti főorvos álljon, mint tanácsnok, vagyis ebben az ügyosztályban egyesittessenek mindazok az ügyek, amelyek eddig külön tiszti főorvoshoz és külön a közegészség-ügyi osztályhoz tartoztak. Nem hatalmi kérdés ez, hanem leromlott közegészségügyünknek kérdése, amely a fővárosnak, azt lehet mondani, pénzébe sem kerülne, de magát a közegészségügyet hatalmas lépéssel vinné előbbre. így van ez ma már a világ összes fővárosaiban, csak mi kullogunk hátul szerényen', makacsul ragaszkodva régi elavult formulákhoz. Nagyon kérem a mélyen tisztelt kormányt, hogy annakidején, ha majd a fővárosi szanálás végTehajtésa napirendre kerül, az általam felhozottakat mérlegelni szíveskedjék. Ezzel kapcsolatban legyen szabad f tisztáznom egy másik kérdést is, amely a nyár folyamán pattant ki, és amely nagy visszatetszést keltett nemcsak orvosi körökben, hanem az egész országban magában a közvéleményben is, és amely dolog', ha valóra válnék, az amúgy is szerény közegészségügyet végtelenül lerontaná. Az 1924 június 12-ikén tartott alispáni értekezleten az alispánok túlnyomó része állítólag oda nyilatkozott volna, hogy a járásorvosi tennivalók nem merítik ki egy tisztviselő idejét és munkaerejét, ennélfogva a még hátralevő létszámcsökkentés végrehajtásában ezen állások megszüntetése jöjjön elsősorban figyelembe, mert a járásorvosi állások megszüntetésével olyan állásokat szüntethetnénk meg, amelyek betöltői számára elbocsátásuk nem jelent különösebb megélhetési nehézséget. Miután az országos létszámból a vármegyéknek még vagy 140 főt kellett volna apasztani, nagyon kapóra jött ez az idea, és a 153 járásorvos bőven futotta volna az apasztást, és igy a jogász urak megmenekültek volna a további kellemetlenségtől. Ehhez hozzájárult az igen t. belügyminister ur is, azonban — javára legyen írva — azon óhajának kifejezésével, hogy ennek ellenére kétségtelen biztositékát akarja annak, hogy az egészségügyi szolgálat rendszeresített járásorvosok nélkül is helyesen el legyen látva, és hogy e gondolatnak a népjóléti minister ur is megmyerendő. Nyilvánvaló tehát, hogy maga is tartott attól, hogy ennek esetleg káros következményei lesznek, s épen azért háromféle megoldási módot ajánlott: először a járásorvosi állások apasztását oly módom, hogy nem szüntetnék meg valamennyit, hanem egy járásorvos működése több járásra is kiterjedne; másodszor valamennyinek megszüntetését akként, hogy a tennivalókat tiszteletbeliek végezzék el mérsékelt díjazásért, mert fognak akadni tiszti orvosi képesítéssel biró olyan magánorvosok, akik erre a „tiszteletbeli" cím elnyerése fejében szívesen vállalkoznak; harmadszor valamennyinek megszüntetése esetén a vármegyei tiszti orvos mellé egy alorvosi állás rendszeresítését abból a célból, hogy ez az alorvos ellássa az összes járási orvosi teendőket az összes járásokban. Végül felhivatnak az alispán urak, hogy egyéb esetleges ötleteiket is hozzák a minister ur tudomására. Mindez megtörténhetett a közegészségügy legfőbb őrének, a népjóléti minister urnák tudta és beleegyezése nélkül. Hogy mit fog határozni a belügyminister ur, nem tudom; de hogy az orvosi kar sohasem fog belenyugodni az ilyenfajta megoldásba, azt előre is mondhatom. Ennek bizonyítéka az a határozati. javaslat, amely a múlt év őszén Siófokon megtartott orvoskongresszuson egyhangúlag elfogadtatott, és amely igy szól (olvassa): „Mondja ki a kongresszus azt, hogy az ország közegészségügye érdekében tiltakozik a járásorvosi állások megszüntetése ellen. Mondja ki a kongreszszus, hogy üres címért és némi tiszteletdíjért egyetlen orvos sem vállalkozik a járásorvosi teendők ellátására, a járási és megyei főorvosok pedig lelkiismeretükkel nem tartják összeegyeztethetőnek azt, hogy akár egy járásorvos több járást kezeljen, akár a megyei főorvosok egy alorvossal a megye összes közegészségügyi teendőit ellássák, mert mindkettő fizikai képtelenség." (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ám tegye a belügyi kormányzat azt, amit jónak lát, én a magiam részéről a felelősséget reá hárítom, és bízom abban, hogy a közegész-