Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

42 A nemzetgyűlés 377. ülése 1925: évi február hó 17-én-, kedden. egyetemre a kultusztárca költségvetésében beruházási,* dologi és személyi kiadásokra előirányzott 5,432.830 aranykoronával nem lehefett volna-e eredményesebb segítséget nyújtani azoknak, akiknek sorsát mindnyájunknak egyforma szeretettel kell szivünkön viselni. Bár tudom, hogy a menekült egyetemek fentartásának gondolata a nemzeti tradíciók melegágyából virágzott ki, mégis azt tartom, hogy érzelmi világunkat nyugodtan alárendelhetjük egy másik, magasztosabb érzésnek és célnak, a háború károsultjai gondozásának. (Helyeslés.) A hadigondozás kérdésének megoldásánál egy szempontnak kell érvényesülnie: minél gyorsabban és eredményesebben segíteni a nélkülözőkön. Megfontolás tárgyává kell tenni a tyugdíjak tőkésítésének gondolatát. Nagyon jokan .vannak ugyanis a rokkantak között, akik rokkantsági fokuk mellett még tudnának dolgozni, de tőke hiányában nem kezdhetnek semmihez. Teleki Pál gróf elnöksége idejében û hadigondozó hivatal u. n, népirodákat állított fel a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák istápolására. Ma már azonban ezeknek a népirodáknak működéséről is alig hallunk valamit. Sok szó esett akkoriban a nyugdíjak, vitézségi díjak és egyéb járulékok tőkésítéséről is, de ezek a kérdések a mai napig is megoldatlanok. Méltánytalannak tartom, hogy a 100 százalékos rokkant, aki hivatásos tiszt veit, háromszor annyi rokkantsági járulókot, nyugdíjat kapjon, mint az ugyancsak 100 százalékos, de nem hivatásos rokkant katona. (Erdélyi Aladár: Ez igaz! Ott künn nem keresték a különbséget.) Bár ezen nem hivatásos rokkantak nyugdíjjárulékainak felemelését illetőleg ugy tudom, az igen t. népjóléti minister tir előtt egy igen megfontolásra méltó javaslat fekszik, mégis kérnem kell a kormányt, hogy ezt a szembetűnő méltánytalanságot tőle telhetőleg küszöbölje ki. Elismeréssel kell adóznom a népjóléti ministerium hadigondozási főosztályának, amely igazán sok szeretettel és kellő megértéssel karolja fel a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügyét. Sajnos azonban, sokszor a legjobb akarat és a legnemesebb intenció is kárbavész. E főosztály szociális munkásságát is sokszor hátráltatja, mégakasztja, sőt néha egyenesen veszélyezteti részben a lefokozott, lecsökkentett hatáskör, részben pedig az egyes ministeriümok ellentétes intézkedései, álláspontjai, de különösen sajnos, a pénzügyministerium rideg, szűkkeblű pénzügyi magatartása. Megengedem, hogy a pénzügyministeriumot nem vezeti ellenszenv, még kevésbé rosszindulat. A szűkkeblűség* ott is tisztán a szűkre szabott költségvetésből nyer tápot. Hogy azonban ez a szűkkeblűség ne legyen mindig ilyen nagy, kívánatosnak tartanám a hadmentességi adó mielőbbi életbeléptetését. (Helyeslés.) Ezért indítványozom (Olvassa): „Utasítsa a nemzetgyűlés a pénzügyminister urat, hogy_ a hadirokkantak járulékainak felemelése céljából három- hónapon belül törvényjavaslatot terjeszszen elő a hadmentességi adó életbeléptetése tárgyában. (Helyeslés. - Reischl Richárd: Akik a magazinokban voltak, hadd űzessenek!) A hadmentességi adóbői befolyó összeg lehetővé tenné a mai siralmas rokkantsági járulékoknak majdnem 100 százalékos emelését. Bár ha ez az emelés megtörténne, még mindig messze leszünk Ausztriától, legfeljebb elérnénk azt, hogy rokkantjaink megkapnák a hatályon kívül helyezett 1875. évi törvényben megállapított rokkantsági járulékok aranyparitásának 40 százalékát. Ausztriában pl. a 100 százalékos rokkant havi nyugdíja sokszor a 3,300.000 koronát is eléri. Nálunk a hasonló sorsú rokkant legmagasabb nyugdíja havonta legfeljebb 480.000 korona lehet. Ez az óriási különbség annak köszönhető, hogy Ausztriában a lefoglalt császári javak jövedelmét ennek a célnak szolgálatába állították be. Sokat lendítene nálunk is a rokkantellátás terén, ha a kormány például az elkobzott Károlyi-hitbizomány jövedelméből segélyezné a hadirokkantakat, (Élénk helyeslés.), miért is indítványozom (Olvassa): „Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a gróf Károlyi-féle elkobzott birtokok jövedelmét a hadigondozottak segélyezésére fordítsa". (Helyeslés.) Nagy baj az is, hogy a hadigondozottak járulékaikat rendesen csak késedelmesen, néha hónapok múlva kapják meg. Itt tulaijdonképen a jelenlegi kifizetési rendszerben van a hiba. (Erdélyi Aladár: Nem csak abban!) De igenis, abban van a hiba, én legalább így tapasztaltam! Jelenleg ugyanis a pénzügyministerium havonta esekk utján utalja át ezeket a járulékokat a népjóléti ministeriumnak, ahol azokat kellően feldolgozva, ug-yancsak csekk utján küldik meg az egyes vármegyéknek és azok továbbítják ugyanezen az utón a községi elöljárósághoz. Ez az eljárás igen hosszadalmas és ennek rendszerint csak a hadigondozottak vallják kárát. Kívánatosnak látszik tehát, hogy a hadigondozottak járulékait a pénzügyministerium a mostani kifizetési rendszer megszüntetésével postatakarékpénztár utján egyenesen a hadigondozottak kezeihez juttassa el. Ez volna mindenesetre a legrövidebb útja annak, hogy az érdekeltek a legrövidebb idő alatt hozzájussanak illetményeikhez. Mielőtt erre az uj kifizetési rendszerre rátérnénk, szükséges a hadigondozásra szoruló hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák újbóli öszeirása, mert, sajnos, a legutolsó országos revízió alkalmával az összeírásból igen sokai^ önhibájukon kívül, kimaradtak. Ezzel kapcsolatban bátor vagyok indítványozni (olvassa): „Utasítsa a nemzetgyűlés a pénzügyminister urat, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák járulékait az eddigi kifizetési rendszer megszüntetésével postatakarékpénztár nt.ián juttassa egyenesen a rokkantak kezéhez". "(Helyeslés.) 2. Hogy ez az uj kifizetési rexidszer mielőbb életbeléptethető legyen utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti és munkaügyi minister urat, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák országos revízióját haladéktalanul rendelje el. (Helyeslés.) A protézis kérdése is sürgős reformokra vár. Tudjuk, hogy minél jobb művégtagokkal látjuk el a rokkantakat, annál inkább fokozzuk , munkaképességüket. Elismerem, hogy az állami művégtaggyár elsőrendű anyagot produkál, de olyan szűkös anyagi eszközökkel kénytelen dolgozni, hogy itt igazán el kellene tekintenünk a legszigorúbb takarékosság* elvétől. Amerikában valami gumival bevont könnyű szalmaanyagból készül a protézis, amely lehetővé teszi, hogy a rokkant a könnyű lábbal még táncolni is tudjon. Ajánlatos volna ezt a kérdést is tanulmány tárgyává tenni. Sajnos azonban, az állami művégtaggyár Mátyás téri épülete olyan lehetetlen rossz^ karban van, hogy sürgős javításra, átalakításra szorul és itt igazán nem volna szabad az államnak takarékoskodnia. A beteg hadirokkantaknak van egy egész-