Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. ségügyi intézménye, a m. kir. tüdőbeteg-gyógyintézet a Németvölgyi utón. Ének a kórháznak mái' van sebészeti pavillonja is

% de hiányzik a belgyógyászati osztály. Erre azért volna szükség, "mert ennek hiányában a beteg rokkantakat kórházakban kénytelenek elhelyezni és így a magas betegápolási díjak az Országos Betegápolási Alapot terhelik. Hogy ezt a terhet is valahogyan tőkésíteni sikerüljön, meg lehetne szervezni a belgyógyászati osztályt is. Ehhez ugyancsak a pénzügyi kormányzat jóakaratát kell kérnem, ahol bizonyosan be fogják látni, hogy végeredményben még az államháztartás szempontiából is kivánatos volna ennek a belgyógyászati osztálynak létesítése. Az országban igen sok helyen azzal a panasszal találkoztam, hogy a földbirtokrendezéseknél nem igen veszik figyelembe a hadirokkantak törvénybiztositotta jogos igénylését. A.z Országos Földbirtokrendező Bíróság állítólag kevés rokkantnak juttat földet, pedig, ha megcsináltuk a földreformról szóló törvényt, azt hiszem, elsősorban ezekre a hadirokkantakra kellene különös tekintettel, különös figyelemmel lennünk. (Homonnay Tivadar: Előírja a törvény!) Arra kérem a földmivelésügyi minister urat, hasson oda, hogy ezek a i panaszok kellőképen orvosoltassanak. A hadigondozottak tábora közel 350.000 lé- | lekből áll. Óriási szám ez, egész hadsereg. Adjunk ennek a hadseregnek annyit, hogy a leszerelés ezen a vonalon is megkezdődhessék. A r

magam részéről a háború károsultjai részére több megértést és fokozottal) figyelmet kérek. A népjóléti minister ur tárcájának költségvetésében a közjótékonysági feladatokra előirányzott összegekéi részben kevésnek találom, részben pedig ugy látom, hogy a költségvetésben nem történt kellő gondoskodás a szegényügy minden feladatköréről. Az idevonatkozó törvényes szabályok értelmében a közjótékonyság, amely régente szegényügy címen szerepelt, a társadalom és a községek feladata volt. Mindenki tudja azonban, hogy a békeidőben sem történt a társadalom utján, sem a községek utján kellő gondoskodás a szegényekről. Jelenleg pedig, amikor megváltozott viszonyok között élünk és a nyomor nemcsak az alsóbb néposztályokra és a munkaképtelenekre terjed ki, hanem jóformán a társadalom nagyobb részét sújtja, kivételes intézkedésekre is szükség volna. A költségvetés keretében gondoskodást látok arról, hogy a városi lakosság tömegnyomorának enyhítésére aránylag kis összeg, 475.000 aranykorona vétetett fel. Ez azonban csak Budapest és környéke nyomorának enyhítésévé használtatik fel, a vidéki városok szegényeinek támoa*atására azonban ebből fedezet már nem kerül. Nézetem szerint ezt az összeget jelentékenyen fel kellene emelni. Gondoskodást látok ugyancsak ^ a társadalmi egyesületek, szervezetek, segélyezéséről is. de ez az összeg is olyan nevetségesen csekély, — 2000 aranykoronában lett megállapítva. hoe:y abból nemcsak talpraállitani. de még kellőképen támogatni sem lehet azokat a társadalmi egyesületeket és intézményeket, amelvek a háború utáni időkben anyagilag teljesen tönkrementek. Miután pedig a társadalmi egyesületek és intézmények kellő anyagi támogatás hiányában a szegényüggyel foglalkozni csak aránylag- kis körletben képesek a fennálló törvényes szabályok értelmében, tehát legnagyobbrészt a községekre hárulna az a feladat, amelyet azoknak ellátniuk kellene. Aki I évi február hó 17-én, kedden. 43 azonban ismeri a községek mai háztartási helyzetét, és ismeri a múltban e részben kifejtett munkásságát, az láthatja, hogy a községek a múltban e részben mindössze arra szorítkoztak, hogv hosszú évekéin keresztül a szegények illetőségét kutatták ki, és amikor ez megtörtént, szegényház hiányában, részükre legjobb es et be n koldulás i -engedélyt a dta k. Ki vá na to s nak tartanám tehát, hog'y egyrészt a társadalmi egyesületek nagyobb összegű támogatásban részesüljenek, másrészt a szegény ügy végre akképen rendeztessék, hogy legalább a munkaképtelen szegények elhelyezéséről gondoskodás történjék. Ezt pedig máskép elérni nem lehet, csak ugy, ha a községek szegényházakat létesítenek. Amint az előbb említettem a községek anyagi eszközök hiányában ezt a rájuk háruló feladatkört megoldani r nem tudják. Így szüksége mutatkozik tehát annak, hogy a népjóléti minister ur tárcája költségvetésének keretében szegényházak létesítésére és támogatására költségvetési fedezetről történjék gondoskodás. A községeket szorítani kellene arra, hogy szegényházakat létesítsenek és amennyiben a községek az építési öszszegnek csak egy részével rendelkeznek, amely lehet akár építőanyag, vagy munkaerő, ez esetben a hiányzó összeg a népjóléti ministerium tárcája keretében költségvetésileg megállapítandó összeg-bői nyerne fedezetet. Hiába beszélünk arról, hogy a szegényházak felállítása tisztán községi feladat, amikor — mint az eddigi eredmények mutatják — csak igen kevés községben van szegényház, és így a törvényben előirt rendelkezés, mint látjuk, csak irott malaszt. Hasonlóképen szükség van szegényházakra a városokban is, amelyek egyúttal összekapesolandók lennének az elaggott és munkaképtelenné vált középosztálybeliek menházának kérdésével is. Mindenki tudja, hogy különösen az állam elaggott tisztviselői és tisztviselőinek özvegyei olyan nyomorba jutottak, hogy ezek az államtól nyert n3'ugdíjukból magukat önállóan fentartani nem tudják. Igazságtalanság ez a tisztviselők múltjával szemben, mert ezek a tisztviselők legjobb munkaerejüket adták az államnak és becsületesen szolgálták az államkincstárt abban a Íriszemben, hogy öreg napjaikban a nyugdíjukból magukat fentartani, özvegyeik pedig megélni képesek lesznek. Ebben a hitükben fájdalmasan csalódtak, mert a változott gazdasági viszonyok és a magyar állam teherviselőképessége, sajnos, részükre csak a koplalást és nyomorúságot adja meg. A múltnak ez a nem honorálása azonban a jövő szempontjából is veszedelmes lehet, mert hiszen a jelentest tisztviselői kar nem látván jövőjét eléggé biztosítottnak, esetleg arra az elhatározásra fog jutni, hogy nem érdemes gazdáját, az államkincstárt becsületesen szolgálni. Indokolt lenne ennélfogva, hogy a középosztálybeliek elhelyezésére szolgáló menházak létesítésére is kellő fedezet vétessék fel a költségvetésbe

% Ezekben a menházakban elhelyezhetők lennének azok ^is, akik jelenleg a családban mint tűrt személyek élnek, vagy pedig családon kívül, kellő gondozás nélkül, sokszor súlyos betegségben tengetik életüket. Nein szükséges az, hogy minden városban létesüljön ilyen középosztálybeli menház, hanem csupán egy-egy nagyobb városban kellene fölállítani nagyobb országos vármegyei menházat, ahol őket összpontositani lehetne. Az ilyen menházaknak csak a létesítési költségei terhelnék az államot, ezeknek fentartásu nyug.6*