Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

40 A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. évi február hé 17-én, kedden. Magyarországon 1 éves korának betöltése előtt. Körülbelül 20 százalékos a csecsemőhalálozás, holott Ausztriában a háború után ezt a szá­mot leszorították 19-ről 15-re. Németországban pedig 15-ről 13-ra. Rendkívül figyelemreméltó és sajnálatos körülmény az is, hogy a fertőző betegségek­ben elhaltak közül óriási a tuberkulózisban elpusztultak száma. A háború előtt az összes halálozások közül 13 százalék esett tuberkuló­zisra, a háború utáni években pedig 12—17 százalék. 1921 óta a gümőkórbau elpusztultak száma abszolúte és relative növekszik, jólle­het a háború előtt örvendetes javulás volt ezen a téren. Ezidén a természetes szaporodás kö­rülbelül 6 százalék volt, mig Cseh-Szlovákiá­ban ennek kétszerese, sőt Romániában még több. Mindez a legsúlyosabb aggodalmakat váltja ki az emberből a jövőt illetőleg, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a városok meddők, igy elsősorban az ország lakosságának kilen­cedrészót tévő Budapest, ahol a születések száma kisebb, mint a halálozásoké. Általában azért a városok mégis kedvezőbb viszonyok között vannak, mert egészségügyi politikánk elsősorban a beteg emberek gyógyitására volt alapítva. Az 5000 orvos közül csak Budapesten él 2200, a kórházak pedig majdnem mind vá­rosokban vannak. Ezzel szemben a népesedés politikai szempontból fontosaim falvak, saj­nos, meglehetősen elhanyagoltak. Ezen azonban nem sokat segítene a közr igazgatás, illetőleg az egészségügyi szolgálat államosítása, sőt nagyon komoly érvek szól­nak amellett, hogy az elsősorban gyógyító köz­ségi és körorvosok megválasztásában a nagy­közönségnek szava legyen, mert különben nem bízik benne. Szükségesnek látszik ellenben a tisztiorvosi karnak államosítása. A vármegyei és járási tisztiorvosokat úgyis az államkincs­tár fizeti hozzájáralásképen, tehát egyszerűen át kellene utalni illetményeiket a népjóléti tárcába. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy a tisztiorvos több közigazgatási ismeretet sze­rezzen, intézkedő hatalmat kapjon és olyan fizetésben kell részesíteni, amely az őt hivatá­sában gátló magángyakorlattól lehetőleg men­tesiti. Ezt részben el lehetne érni a meglévő tisztiorvosi állások összevonásával is. Ezzel kapcsolatban bátorkodom a következő két ha­tározati javaslatot is beterjeszteni. (Olvassa): „1. A vármegyei tiszti főorvosoknak és já­rási orvosoknak a belügyi tárcánál előirt il­letményei utaltassanak át a népjóléti és munkaügyi tárca költségvetéséhez. 2. Utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti és munkaügyi minister urat, hogy 6 hónapon belül mutasson be a tisztiorvosi szolgálat álla­mosításáról szóló olyan törvényjavaslatot, amely a tisztiorvosoknak az egészségügyi igaz­gatásban az eddiginél nagyobb befolyást bizto­sit". (Helyeslés a középen.) T. Nemzetgyűlés! A megelőző közegészség­ügy szempontjából ma főleg a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban tömörült orvoso­kat kell falura kicsábitaní. Sajnos azonban, a községi és körorvosok a legtöbb helyen bot­rányos lakásokban sínylődnek olyannyira, hogy igen sok helyen még rendelőjük sincs. Tulajdonképen ez tartja vissza az orvosokat a faluvá való meneteltől. Nagyobb állami hitel nyújtásával, esetleg a tatarozási hitel adomá­nyozásával kell előmozdítani azt, hogy a köz­ségek orvosaiknak megfelelő lakásokat épít­senek, miért is indítványozom (Olvassa): „Utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti és munkaügyi minister urat arra, hogy a közsé­gek községi és körorvosi lakások építését, illetőleg kamatmentes állami kölcsön engedé­lyezésével, vagy a szavatosságnak a Pénzinté­zeti Központtal szemben való átvállalásával támogassa". T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) A falu egészségügyi elmaradottságának azonban nem ez a főoka. Nem a közigazgatási szerve­zetben rejlik mindig a baj. Ez az ajánlott ja­vítással, módosítással és a lakás- és fuvar­kérdés megfelelő megoldásával egészen jól tel­jesítené a maga hivatását. A falusi lakosság egészségügyi viszonyainak megjavítását lé­nyegesen hátráltatja az a sajnálatos körül­mény, hogy a nép az egészségügyre vonatkozó legelemibb ismereteknek is alig, vagy egyáltalán nincs birtokában. Ezek nélkül pedig sem saját egyéni életét nem tudja az egészségügy köve­telményeinek megfelelően irányítani, sem pe­dig nem képes megérteni és kellően értékelni | a hatóságoknak egészségügyi vonatkozású ren­delkezéseit. Ezeknek különös jelentőséget nem tulajdonit, azokat pedig sokszor fölösleges zak­latásnak tartja. Legelsőrendü szükséglet te­hát, hogy az egész országban, ugy a városok­ban, mint különösen a falvakban intenzív prp­pagandamunkálkodás indittassék meg az egészségügyi ismeretek terjesztése érdekében. Ennek az egészségügyi propagandának egyik leghatásosabb eszköze lehet a Népegészségügyi Múzeum, amelyet a kormány csak a legutóbbi napokban adott át a Népegészségügyi és Mun­kásvédelmi Szövetség néven alakult altruista egyesülésnek, amelynek elnöke gróf Apponyi Albert. Igen kívánatos, hogy ez a szövetség más egészségügyi és szociális célú intézmé­nyeinkkel karöltve a legrövidebb időn belül széleskörű tevékenységet indítson meg előadá­sok tartásával, kiállitások rendezésével és meg­felelő egészségügyi propagandával, mozgó­képek, filmek, stb. bemutatásával. A nyugati államoknak, és különösen az Amerikai Egye­sült Államoknak példája mutatja, hogy a jól megszervezett egészségügyi propagandának milyen óriási jelentősége van a közegészség­ügy megjavitása ban. Köztudomású, hogy a magyar nép télen nem szellőztet, padozatlan szobájának földjére köp, nem fürdik, az iskola, kocsma zsúfolt és piszkos a legtöbb helyen. À meglévő ételanya­got nem készítik ugy el, hogy az a legerősebb tápanyagot reprezentálja. A baromfi és tehén­állomány fejlesztésére nem gondolnak. Gyü­mölcs- és zöldségtermeléssel igen kevés helyen vesződnek és a kismennyiségü terméket is in­kább eladják a háztól, ahelyett, hogy különö­sen a falusi gyermekekkel azt feletetnék. Az egyhangú táplálkozás pedig erősen csökkenti az ellenállóképességet. Tanításra van tehát szűkség. Elsősorban, a gyermekeknek a tisztasághoz, az egészséges életmódhoz való hozzászoktatására. (Helyes­lés.) Ebből a célból tehát ki kell építeni a kül­földön már annyira bevált és nálunk is a Stefánia Szövetség által már bevezetett védő­női intézményt. A védőnő érintkezik a gyer­mekekkel az iskolában, az elhanyagolt gyermek anyjának tanácsot ad, segit még a házi mun­kákban is, ápolja a betegeket, megnyeri a bi­zalmat és igy csepegteti be az emberekbe az egészség törvényeit. Indokolt lett volna tehát a költségvetésben a védőnői intézmény bállitá­sára és a védőnők képzésére nagyobb összeg­nek felvétele, s egyben utasítani kellene az

Next

/
Thumbnails
Contents