Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-387
r A nemzetgyűlés 387. ülése 1925. Amerika, ez az aranyban dúskáló ország: állítólag elsősorban kell, hog-y rendelkezésre álljon. í)e ha azt nézzük, hogy micsoda óriási igényeket támasztanak Amerikával szemben elsőrendű európai államok is, akkor a mi kilátásaink meglehetősen a minimumra csökkennek. Ha azt látjuk, hogy Amerika az elmúlt évben ezer millió dollárt hitelezett Európának, magánosoknak és államoknak, akkor ez olyan óriási összeg, amely mindent megmagyaráz. Két példára és két forrásra hivatkozom. Az egyik Keyness, aki Németország forgótőkeszükségletét évi 10—15 milliárd aranymárkára teszi, tehát egy horribilis összegre, amelynek fedezetét mind Amerikában véli megtalálni: a másik a szintén elsőrangú pénzügyi szakértő, Cassel, akinek összeáll itása szerint a Dawestervezet keresztülvitelére 800 millió aranymárkára van Németországnak szüksége, csak azért, hogy a tervet bevezesse, de ebből magának az iparnak és a kereskedelemnek még nem jut semmi; 500 millió arany márkára van ezenfelül Németországnak szüksége, első részletként, hogy az állami vasutaknak, a Reichsbank-nak, elsőbbségi részvényeire kölcsönöket bocsásson ki; továbbá 1500 millió aranymárkára, hogy ezeket a kölcsönöket véglegesítse. Cassel számítása szerint tehát 16 müPárd aranymárka szükséglete van egyedül Németországnak a Dawes-tervezet keresztülhajtására, befektetésekre. Ilyen körülmények között, amikor elsőrendű államok ilyen hiteligényekkel fordulnak Amerikához s a külföldhöz, és amikor Amerikának olyan szomorú tapasztalatai vannak, hogy elsőrendű adósai politikai címen próbálják adósságaik fizetését megszüntetni, — nem csodálható, ha Amerika nem rajong az Európának való hitelezésért. Hiszen csak emlékezzünk vissza Loucheur-nek. — ennek a jelenleg a francia kormányban helvét nem foglaló politikusnak, aki azonban a Herriot-kormányzat többsége mérlegének a nyelvét képezi —, arra a^ kijelentésére, amelyet annakidején egy mér tékadó amerikai embernek, Georee Hervaynek. a Washington Post szerkesztőjének mondott, kijelentvén, hogy Franciaországnak a háborúban vállalt adósságai Amerikával szemben olyan politikai természetű adósságok, amelyeket már vérben lefizetett, amivel azt akarta mondani, hogy pénzben letörleszteni nem lesz hajlandó. Annak a konfliktusnak, amely ennek a kijelentésnek nyomán keletkezett, kiegyenlítése csak Olementel pénzügyministernek sikerült nagynehezen', amikor dementálta, illetőleg dezavuálta Loucheur válaszának hitelességét. Kérdem, hogy ilyen körülmények között, amikor olyan elsőrendűnek mondott adós, is. mint Franciaország, igyekszik mindenképen a rettenetesen súlyos adósságok fizetése alól kibújni, lehet-e kedve Amerikának sokkal kisebb, sokkal kevesebb biztosítékot nyújtó adósoknak különböző értékeibe nagyobb tételeket befektetni? Ha ezek után ebből a szempontból megvonom a mérleget, konstatálni vagyok kénytelen, hogy államháztartásunk rovására az egészségtelen tempóban romló magángazdaság egyelőre semmiféle forrásra, semmiféle külföldi támogatásra jelentékeny mértékben nem számithat. A baj az — és etekintetben talán romlott a helyzet —, hogy akkor, amikor mi a külföldi kölcsönt biztosítottnak láttuk, nem láttunk hozzá ugyanolyan tempóban és energiával — ami lehetséges volt akkor — a külföldi magántőkének a magángazdaságok felsegélyeévi március hó 6-án, pénteken. 411 zésére való bevonásához. Mi itt tulaj donképen egy évet veszítettünk, egy évet halogatással elvesztettünk azért, mert akkor olyan kedvező atmoszférát sikerült Bethlen István gróf miniszterelnök urnák a kölcsön megszerzésével megteremteni, amely a magángazdaságok részére nem zsákmányoltatott ki. Én a mai súlyos gazdasági helyzetre kívánok fejtegetéseim további folyamán rátérni. Ennek a súlyos gazdasági helyzetnek legnagyobb baját abban látom, hogy a vérkeringés, amely feltétlenül szükséges, hogy a gazdasági élet keringésében azt a funkciót, azt a munkát végezze, mint az ember testében, fennakadt valahol és pangást és krizist idézett elő. Erre a krízisre sokan azt mondják, hogy ők azt komolynak és súlyosnak nem tartják, ezzel szemben azonban én egészen más állás-ponton vagyok. Én ugy látom, hogy súlyos fogyasztási krizis közepette vagyunk, amelynek ép az a jellemző vonása, hogy fogyasztási krizis adja meg a súlyosságát, adja meg az élességét. Ez a a fogyasztási krizis az ország gazdasági életének teljes kimerüléséből keletkezett. Akkor, amikor elkövetkezett az a pillanat, hogy az a kisember, aki a jövedelmeinek pótlásához szükséges koronákat és filléreket a tőzsdén tudta az utolsó esztendőkben megszerezni, most már a tőzsdei konjunktúra teljes letörésével ezt ebből a forrásból megszerezni képtelen; amikor már az ezüst kanalakat és ezüst késeket is eladták és a közép polgári osztály a legsúlyosabb helyzetben van évek. óta: akkor itt egy oly súlyos fogyasztási krizis minden ismérvét látjuk, amelynek visszahatása feltét 1 enül be kell, hogy következzék az egész gazdasági életben. Mert, ha a fogyasztó fennakad az ő fogyasztásában, akkor nem csupán az üzletek maradnak üresek és nem csupán a kereskedelem megy tönkre, hamm visszahatása van ennek az iparra és a földmivelésre is. Nem tehetek róla, én itt az igen t. pénzügyminister ur álláspontjával homlokegyenest ellenkező álláspontot vagyok kénytelen elfoglalni. Az igen t. pénzűgyminister ur a pénzügyi bizottságban az én — megengedem — idevonatkozólag meglehetősen erős kritikámat azzal a rövid válasszal illette, hogy az, aki a krízisről beszél, magát a krizist mozdítja elő. Nem tudom, hogy szó szerint igy mondotta-e, de a lényege, az értelme ez volt. Én, igen t. üénzügyminister ur — és itt konstatálnom kell, hogy megelőztek engem a sajtónak legkülönbözőbb orgánumai, amelyek vezércikkekben reflektáltak az igen t. pénzügyminister ur nem egészen szerencsés kijelentéseire —, mondom, én ebben a felfogásban egyáltalában nem osztozhatom, sőt azt mondom, hogy ez tulaj donképen egy struccpolitikának a kifejezése, mert ha akkor, midőn nem is egy súlyos válságot, de igenis, egy válság előszelének jeleit látjuk, eldugjuk fejünket és azt mondjuk, azért, mert eldugjuk a fejünket, nem érezzük a válság szelét, ez előrelátásnak egyáltalában nem nevezhető. Az előrelátó politikusnak meg kel] éreznie előre a közeledő vihart és a legkülönbözőbb szimptomákból meg kell ismernie azt, hogy az orvoslást hol kell megadni. Én végtelenül sajnálom, hogy az igen t, kormány csak a pénzügyi bizottság ülése után vette ezt észre és bármennyire örülök is annak, hogy az igen t. kereskedelemügyi minister ur tegnap tett kijelentései nyomán itt erőteljes beavatkozásra van kilátás a pénzügyminister úrral együtt, épannyira sajnálnom kell, hogy itt megint hetek multak el azóta, hogy
