Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

A nemzetgyűlés 377. ülése 1923. évi február hó Î7-én, kedâen. 33 de éiii már előre szeretnék beharangozni innen a nemzetgyűlésből a kongresszus tárgyalásának abban az értelemben, hogy méltóztassék a városoknak és községeknek megnyugodni: a teherbiróképesség határán a kormány nem fog túlmenni annak igénybevételénél; ha azonban a városok azt hiszik, hogy egy kongresszus tiltakozása — amint hallom — el fog minket riasztani attól, hogy ezt a kérdést végérvényesen rendezzük, akkor a városok kongresszusa óriási tévedésben lesz. (Helyeslés jobb felől.) Áttérve az egészségügyi közigazgatásra, megemlítem, hogy az egész országban körülbelül 5000 orvos áll rendelkezésünkre. Ebből az 5000 orvosból igen nagy százalék, t. i. közel 2000 orvos Budapesten van. Méltóztatik tehát látni, hogy mi a különbség. Budapesten 100.000 lakosra esik 227 orvos, a vidéken pedig ÍOO.OM lakosra 37 orvos. Ez oly óriási nagy ellentét, hogy már ebben magában, kell keresnem a bajnak némi okát. De én tudom azt, hogy amikor a magyar nemzet oly orvosi karral rendelkezik, mely akár a tudomány előbbre vi tele szempontjából, akár a tudomány legmodernebb eredményeinek alkalmazása szempontjából, akár fegyelmezettség, önfeláldozás szempontjából felveszi a küzdelmet az elsőségért a nagy nyugati nemzetek bármelyikének orvosi karával (Ugy van!), mégis meg kell állapitanom, hogy a magyar orvosi kar válságba -került, mert hiszen az orvosi erők elhelyezkedésének ezt az egészségtelen eltolódását nem maguk az orvosok akarják, hanem erre a viszonyok kényszerítik őket. Először is nincs nekünk teljesen kiépitett egészségügyi gyógyitó szervezetünk a vidéken. Ahol ipari munkásság van, a munkásbiztositó köteles orvost szerződtetni, ez tehát némi, bár csekély megélhetési tengelyt, egy csirát, egy sejtet ad azon orvos részére a munkájában. Ott tehát az orvos már reménykedik abban, hogy valamiképen az életfentartásához szükséges anyagi eszközöket meg tudja teremteni. De a mi széles agrárrétegeink, a Duna-Tisza köze, a felső Tisza tájéka, Heves, Csongrád, azután lent Somogy, Baranya, Tolna tulajdonképen orvos nélkül vannak. Van ugyan egészségügyi szervezetünk ezen a vidéken is, még pedig kettő: egyik a körorvosok szervezete, a másik, amely inkább egészségügyi adminisztratív szervezet, a járási tisztiorvosok szervezete. De óriási nagyok a körorvosi kerületek (Ugy van! a jobboldalom) óriási nagyok a járásorvosi kerületek, ennek következtében a gyógyításra, a betegellátásra elsősorban hivatott körorvosok a munkával_ való túlterhelés révén nem tudják erejüket teljes mértékben érvényesíteni. - •» De milyenek az útviszonyaink, szállítási viszonyaink? Azok a szegény emberek nem tudnak kocsival állani az orvos rendelkezésére, hatósági erővel pedig csak járvány esetén lehet ilyeneket rekvirálni. Addig tehát, amig egészségügyi szervezetünk, a gyógyitó szervezet nincs teljesen kiépítve a mi' agrárnépességünknél is, amig tehát nem csináljuk meg a betegség esetére való biztosítást az agrárrétegekre is, addig nem fogjuk tudni kielégítő szintre felemelni a betegellátást kint a vidéken. (Ugy van! a jobboldalon.) A.ddíg is. inig ez a rendkívül nehéz probléma megoldható lesz, azt gondolom, lehetne némikép segíteni a bajon azon a réven, amit már felvetettem a kormány előtt, nevezetesen az igen t. kultuszminister ur előtt, amely kérdés azonban még végérvényesen letárgyalva nincs, ennek következtében csak mint óhajtáXAPLÓ xxx. «outfit vagyok bátor itt is előadni. Arról van szA hogy a legalsóbbfoku úgynevezett közoktar tásügyi intézmények — értem, az óvóintézeteket —, melyek nézetem szerint nem közoktatásügyi, nem pedagógiái intézmények, átadatnának egészségügyi mivoltukra való tekintettel a népegészségügyi, a szociális ministeriumnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha ezeket az óvóintézeteket átvéve, át tudnám alakítani egészségügyi intézményekké, akkor orvost is kapnék oda, ahol óvóintézet van, de orvos meg nincs. Ha ez nem pedagógiai intézmény lesz, hanem az anya- és csecsemővé delemnek, a köz^egészségügynek, a tüdővész elleni védelemnek adatik át. akkor kapok oda orvost is, mert hiszen az orvost, ha mérsékelten is, de tudom már dotálni, és talán lakást is tudok neki biztosítani. T. Nemzetgyűlés! Az orvoskérdésen túl épen a születésekre való tekintettel rendkívül nagyfontosságú, a bábaképzés. Magyarországon kerekszámban van 5900 bába. Ebből csak 500-nak van tisztiorvosi képesítése, a többinek oklevele van. A hozzáértés szempontjából tehát meg kell állapitanom, hogy a bábák kara szintén kielégítő ismeretekkel, képesítéssel és készséggel rendelkezik. De azért a bábaképzés kérdését is kissé jobban be kellene állítani az általános közegészségügyi problémák központjába, hogy a bábaképzés ne tisztán, vagy ne túlnyomólag pedagógiai szempontból végeztessék, hanem -eminenter egészségügyi szempontból. Ahogy tehát az óvók átkapcsolásával kapnék óvóképzőket, tehát megkapnám] a közegészségügyi' — mondjuk — nővérek kiképzésének kész intézeteit, ugy a bábaképzők átkapcsolásával sokkal intenzivebben tudnám ezt a rendkívül^ fontos közegészségügyi érdeket is megvédeni és kielégíteni. De ez mind a jövő zenéje, én még azt sem merem kérni a t. Nemzetgyűléstől, hogy méltóztassék engem törekvésemben támogatni, mert nem volnék lojális ministertársammal szemben, akivel ezt a kérdést még nem volt alkalmam véglegesen letárgyalni. De sok minden más problémát mellőzve — mert ezek tárgyalása nagyon messze vezetne —, bátor vagyok még megemlíteni azt, hogy a magyar társadalomban van egy nagy hiány a közegészségüggyel szemben, nevezetesen egy szociális jellegű hiány: annak megértése, hogy a közegészségügy nem a betegek ügye, hanem az egészségeseké. (Ugy van! Ugy van!) A közegészségügy nem a betegek érdeke eminenter, hanem legalább annyira az egészségesek érdeke. (Ugy van!) Ennek következtében a társadalomnak meg kellene értenie azt, hogy amint neki kooperálnia kell, mondjuk hitfelekezeteinken keresztül az iskolával és a templommal, "amint kooperálnia kell saját polgári jogán keresztül a községházával, a városházával, vagy a vármegyeházával, épugy kooperálnia kellene a társadalomnak a kórházzal is. (Ugy van! Ugy van!) A kórház az egészségesek részére és érdekében megépitett bástya. A kórház az a gát, amely védi az egészségest az infekciótól. A kórház az az intézmény, amely elsősorban látszólag a betegeket gyógyítja ugyan, de tulajdonképen a társadalom nagyobb, értékesebb, inficiálatlan részét próbálja megvédelmezni. Amíg tehát minden szeretetünkkel és minden gondoskodásunkkal a nemzet megbetegedett tagjai felé fordulunk és próbáljuk őket az egészségnek, a munkának és a nemzet feladatainak visszaadni, másrészt munkánk az egészségesek