Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

34 A nemzetgyűlés 377. illése 1925. évi február hó 17-én, kedden. védelmére irányul. Én tehát azt hirdetem, hogy megkövetelheti a magyar egészségügy, a ma­gyar egészségesek társadalmától azt, hogy a kórházügyet, a közegészségügyet, a járvány­ügyet meleg szeretettei vegye körül és karolja fel. (ügy van! TJgy van!) Az orvosokat sokkal több tisztelet illeti meg a társadalom részéről, mint amennyiben sok helyén az országnak ré­szesülnek. Az orvos nem egyszerűen egy fekete bőrtáskával a hóna alatt jobbra, balra, a bete­gekhez, a kunyhókba szaladgáló ember. Az or­vos az egészségesek ügyének apostola. Az orvos papja a betegeknek, vátesze annak a nagy ér­deknek, amelyet mindenki megért abban a pil­lanatban, amikor infekcióról és nyavalyáról panaszkodik, de mindaddig nem akarja megér­teni, amig egészséges, és lenéz, és a meg nem értés stupid tudatlanságával egy kézlegyintés­sel megy el az ilyen érdekek és ilyen kérdések mellett. Ezt hirdettem én sok helyen a vidéken, ezt hirdetem most itt a parlamentben is. Ka­laplevéve köszöntjük a papot, ha megfelel hi­vatásának, kalaplevéve köszöntjük a katonát, az államférfiúi, kalaplevéve köszöntsük a ta­nítót, a tanárt, köszöntsük az orvost is azért, mert ő is legelső rangban van azok között a tényezők között, amelyek a magyar nemzet leg­nagyobb értékeit védik és életük feláldozásá­val ápolják, {ügy van! ügy van!) Igen nagy baja közegészségügyünknek a nagy népbetegségek terjedése. Itt különösen kettőről kivánok — mivel már a csecsemő­halandóságról szót ejtettem — említést tenni, nevezetesen a venereás bajokról és a tüdővész­ről. Én két és fél éven keresztül vártam — nem tehetvén egyebet, mert az eszközök nem állot­tak rendelkezésemre —, hogy vájjon a társada­lom a maga részéről meg*mozdul-e hivó sza­vunkra és vájjon tud-e produkálni olyan in­tézményeket, szervezeteket, mozgalmakat, ame­lyek felveszik a siker, az eredmény reményével a küzdelmet ezekkel a rettenetes bajokkal. Meg kell állapitanom, hogy jóakaratú, elszigetelt kezdeményezéseken túl, alig találunk valami erőteljesebb lendületet a társadalom részéről. Elkövetkezett tehát^ az ideje annak, hogy az állam a maga részéről, anélkül, hogy a társa­dalmat mentesíteni kívánná kötelességei alól, kezdeményezőleg kezébe vegye mind a két nagy betegség ellen való hadműveletek vezetését. Ha ebben a költségvetésben jóformán a kardot nem adja kezembe az államháztartás sanyarú helyzete, amellyel tudnék vagdalkozni és hada­kozni eme pusztító rémek ellen, meg vagyok róla győződve, hogy a következő költségvetés­ben, amelyet már talán egy hónap múlva úgyis tárgyalás alá kell vennünk a kormányban, a pénzügyminister ur meg fogja találni a módját annak, hogy ezt a kardot nekem kezembe adja. 30 vagy 35.000 aranykoronával egy esztendőben én a tüdővész és a venerikus bajok ellen nem tudok hadműveleteket folytatni, (ügy . van! ügy van!) Tőlem követeli az egész ország, amint azt igen t. képviselőtársam, az előadó ur emiitette, várja az egész nemzet ettől a tárcá­tól a szociális téren való eredmények meg­teremtését. Tőlem várja az egész ország, mint energikusnak kikiáltott férfiutói, hogy háborút indítsak és csatákat nyerjek ezekkel a rémek­kel szemben. Munició nélkül én nem mehetek bele ebbe a háborúba. Nekem minden egyes aranykorona, amelyet a nemzetgyűlés a kezembe ad, egy hatalmas fegyver, egy hatalmas löveg, amellyel egy rémet tudok elpusztítani, de ezek nélkül. képtelen vagyok hadműveletekre. Kérni fogom tehát a kormányt, nevezetesen a pénz­ügyminister urat, méltóztassék ezen a téren lehetővé tenni az eredményes küzdelmet. A nemzetgyűlést azonban a törvényalkotás terén is igénybe kívánom venni, különösen a venerikus bajokkal szemben való küzdelem te­rén, mert ez az a baj, amely teljesen lappangó, még pedig nemcsak természeténél fogva, ha­nem erkölcsi vagy erkölcstelenségi vonatkozá­sainál fogva is. A legtöbb ember, aki ebben a nyavalyában szenved, álszeméremből nem megy orvoshoz, nein fedi fel baját, inficiál to­vább és terjeszti a nyavalyát. Az, amit meg­jegyzek, csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol az illető kulpábilis a baj megszerzésében. Ha az illető lelkiismeretével felelős azért, hogy a bajt megszerezte magának, és nem szégyen­letté azt megszerezni, akkor megkövetel­hetem tőle az állam- és az egészségesek érdekében, hogy ne szégyelje annak az orvos­nak, a betegsége papjának, megmondani, hogy neki ez a baja van. (ügy van!) Kényszeríteni azonban nem tudom rá, nem lévén meg ehhez a lehetőség. Ennek következtében törvényja­vaslattal kivánok majd ide lépni, amely vala­miképen a magánjognak, a természetes egyéni jognak érintése, sérelme nélkül, legalább a le­hetőségét kivánja meteremteni ilyen vizsgáló intézmények felállításával annak, hogy a há­zasságkötés előtt azok, akik egybekelni kivan­nak, egymásról hitelesen megtudhassák a való­ságot. Ha nagy lelkiismeretlenség az, hogy va­laki ezt a nyavalyát terjeszti, óriási lelkiisme­retlenség a nemzet vére és jövendője ellen az is, hogy valaki ilyen nyavalyában szenvedvén, házasságot köt, s anélkül, hogy kigyógyittatná magát, inficiál egy ártatlan leányt és inficiálja a jövendő generációt, (ügy van! ügy van!) T. Nemzetgyűlés! Most, amikor expozét van alkalmam mondani a t. Nemzetgyűlés előtt, most érzem csak át talán legelőször 100 százalékig annak igazságát, amit ezelőtt majd­nem három esztendővel mondottam ministe­riumom tisztikarának, amikor üdvözlésemre sietett a ministerium átvételekor. Akkor t. i. azt mondtam, hogy ez a ministerium tulajdón­képen misztérium, ez egy titokzatos búvó rej­tekhelye tömérdek hegymagasságu problémá­nak. Mondom, most látom csak, mekkora igaz­ságot mondottam, mert ha én azokra a problé­mákra, amelyek ministeriumomban összefut­nak, rendre ki akarnak térni azzal a kiterjedt­séggel, amelyet ez a hely megkövetelhet tőlem, amelynek kérem bizalmát, és amelytől kérem költségvetésem megszavazását, akkor ez a mai nap, de a holnapi nap sem volna elégséges. Méltóztassanak tehát megengedni, hogy immár, rövidre fogva a többi problémák sorozatát, csak néhányat kapjak ki. Meg kell emlékeznem a lakásépítés problé­májáról, nevezetesen abban az irányban, hogy abban a dzsungelben — bocsánatot kérek, nemi sértő értelemben kivájnom; a szót használni —, amelyet átvettem mint lakásügyet annak­idején, 1922-ben, a rettenetes ódium súlyának elviselése folyamán, amely rám nehézkedett, némi megelégedéssel konstatálnom kell, hogy néhány ösvényt mégis csak sikerült kivágni ebben az őserdőben. Az első az volt, hogy a lakbérek ügyét a nemzetgyűlés segítségével szilárd alapokra he­lyeztük el. Méltóztassanak egy oldalpillantás­sal áttekinteni Bécsbe. Mi történik Bécsben, minő rettenetes nehézségei vannak a bécsi kor­mánynak azért, mert a szociáldemokraták,sza­kadatlan nyomása alatt annakidején elmulasz­tották, hogy pénzük értékállóságának idejére megfelelő módon próbálják emelni a lakbére-

Next

/
Thumbnails
Contents