Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-386

A nemzetgyűlés 386. ülése 1925, évi március hó 5~én, csütörtökön. 401 István gróf ministerelnök ur február 18-án tartott beszédében azt mondta, hogy pénzügyi egyensúlyunk nem lesz fentartható, ha nálunk a gazdasági rekonstrukció nem következik be. Ez a beszéd mindenesetre rendkívül jelentős; rendkivül jelentős kijelentés az, hogy pénzügyi egyensúlyunk nem lesz fentartható, ha a gazdasági rekonstrukció nem következik be. Olyan kijelentés ez. amelyet a nemzetgyűlésnek köny nyen vennie nem szabad. Azt is mondotta a ministerelnök ur, hogy eltekintve attól az erőfeszítéstől, amelyet a nemzet a háború alatt mutatott a hadikölcsön jegyzése alkalmával, a régi normális időkben körülbelül. 3 milliárdra rúgott a bankok és takarókpénztárak betétállománya és ezt ma összesen csak 213 millióra le het becsülni. 3 milliárd és e között a szám között óriási nagy különbség van. De vannak itt még más. elsőrangú, óriási jelentőségű kérdések is, igy itt van a földreform és annak finanszírozása. Nagyon természetes, hogy mi hosszú ideig kímélettel voltunk e kérdés tárgyalásánál és ismerve az állam rendkivül súlyos helyzetét, nem emiitettük, hogy a földreform nem vezet-r hető megoldásra, ha nincs meg a pénzügyi alapja. Hosszú ideig azt gondoltuk, hogy talán az a rendkivül nagy kontingens, amelyre az állam ráteheti a kezét, alapjául szolgálhat egy nagyobbszerü külföldi fináncoperációnak, de megint csak azt kell látnunk, hogy ezen a téren külföldön rendkivül nagy nehézségekbe ütközünk, annál is inkább, mert Európának legtöbb állama szintén hitelnyújtókat keres, még olvan hatalmas, nagy államok is, amelyek azelőtt Európának kincsesházai voltak, mint például Franciaország. Franciaország a XIX. század folyamán állandóan Európa egyik leghatalmasabb bankárja volt és még ő is folyton hitelt keres. Nagyon természetes, hogy ilyen körülmények között mi magyarok roppant izoláltságunkban és borzasztóan nehéz körülményeink között csak nagyon nehezen és nagyon keservesen fogunk esetleg hitelhez jutni. Pénzügyi helyzetünk és gazdasági életünk beretva élen áll és ha később, amikor már túl leszünk az alkotmányozó törvények meghozatalán, nem fogunk teljes erővel, meggyőződésünk, eszünk és bátorságunk teljes felhasználásával minden erőfeszitést megtenni arra. hogy gazdasági életünket tökéletesen revideáljuk és a szanálás nem fog sikerülni, akkor a nemzet nemcsak hogy szegényebb lesz egy illúzióval, hanem a nemzetre esetleg rettenetes és borzasztó idők fognak következni. Azt látom, hogy egyikmásik helyen még sok jókedv van bőkezű adakozásra és különösen látom ezt a kulturális tételeknél. Nagyon természetes, hogy minden ember minél nagyobb kultúrát szeretne nálunk látni, de amikor gazdasági életünk ilyen nagy bajban van, akkor elsősorban az szükséges, hogy azt hozzuk rendbe és akkor minden egyéb' nek háttérbe kell szorulnia. (Ugy van! Ugy van!) Azt látom, hogy most is arról van szó. hogy a kéuyszerkölcsön bizonyos összegei bizonyos kulturális célokra fordíttassanak.. Amikor azt látjuk, hogy milyen keservesen hajtják be az országban az adókat, és hány ember van, aki rendkivül elégedetlen a mai körülményekkel és mindenre kapható, mert exisztenciáia olyan roppant módon meg van támadva, akkor nekünk ezekből a kényszerkölcsönnénzekből egy krajcárt sem szabad másra elköltenünk, mint az ország gazdaságának helyreállítására. (Ugy van! Ugy van!) Látom az adók magasságát és tudom azt is, hogy a - pénzügyminister urak könnyen mondják ki a számokat, amikor kisiparosokról, kisgazdákról van szó; olyan aranykorona számokat mondanak, hogy libabőrös lesz a hátam, ha arra gondolok, hogy a múlt évtizedekben hogyan spóroltunk a pénzzel és hogyan vigyáztunk az adók kivetésével. Most a szegény iparosra oly könnyű szerrel vetnek ki százakat és ezreket aranykoronákban, hogy az teljesen hihetetlen. Nagyon kérem, hogy a mi t. pénzügyminister uraink nagyon gondolkodjanak arról. és többet foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy a mi kisexisztenciáink a kisgazdák, a falusi népek és a kisiparosok mennyire képesek, avagy mennyire nem képesek a terhek elviselésére. (Helyeslés.) Azt tartom, hogy ma feltétlenül a legnagyobb elővigyázatra van szükség. Legyen szabad még ezeken kívül két kisebb jelentőségű, de szintén fontos konkrét dologra rámutatnom. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az aranymérleg, másik a valorizáció kérdése. Az aranymérleg kérdésével ugy vagyunk, mint voltunk az értékpapírokkal és mint voltunk azelőtt a valutákkal. Az aranymérleg körül is még mindig van spekuláció. Mi feltétlenül azt akarnók, hogy e téren a börze és a spekuláció máskép szerveződjék át. Eljön még az idő, amikor szükség lesz a börzére és ott megint nagyobb élet lesz, azonban a jelenlegi körülmények között ne engedjük, hogy a börze ezen a területen — az iparvállalatok mérlegének és az értékpapirosok értékelesének a területén — szabadon játszhassak, min t jelenleg is. Mi kértük a pénzügyminister urat ismételten, méltóztassék konszideráció tárgyává tenni, hogy az ipari papirok és egyéb papírok is, a bankpapírok is valamiképen rendbejöhessenek, hogy a közönség láthassa, hogy tulajdonképen mivel áll szemben. Végre már valamilyen módon hozzuk rendbe ezeket a dolgokat. Több mint 15 hónap múlt el azóta, hogy Németországban ezek az ügyek rendeztettek. A gazdasági életben 15 hónap ilyen körülmények között rendkivül sokat jelent. Mondom, mi u t. minister urat ismételten kértük, és kértük három-négy hónappal ezelőtt is, hogy méltóztassék rendelkezni ezen a téren, méltóztassék minden illetékes tényezőt bevonni, és. velük megállapodni és végre ebben a mérlegkérdésben valamiképen rendet teremteni. Most már március van, de azért még mindig nem késő és bármelyik naptól lehet datálni ennek az ügynek a rendezését, csak hozzuk egyszer már végre rendbe ezeket a dolgokat. Mondom, 15 hónapja múlt el, hogy kértük a pénzügyminister urat, és ezalatt a 15 hónap alatt rendkivül nagy veszteségek érték az értékpapírok körül elsősorban a közönséget, azt a közönséget, amely nem tudta egy esztendővel ezelőtt, hogy hova tegye, mibe fektesse és hogyan konzerválja a vagyonát. Pénzben nem tarthatta, mert naprók-napra lefelé szállott a pénz értéke. Ekkor ugyanez a közönség értékpapírokba fektette a vagyonát, és az értékpapírokban óriási vagyont vesztett el. Ez az állapot még a mai napig is tart, de meddig tartsonl Ennek, egyszer véget kell vetni. Épen azért itt a Ház plénumában ismételten kérem a pénzügyminister urat, hogy ezt a kérdést rendezze már. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés! A másik a valorizáció kérdése. Nem értem ezalatt az állami valorizációt, hogy az állam a saját régen vállalt köte> lezettségeinek talán valorizált mértékben feleljen meg, mert hiszen ha ezt érteném alatta, akkor valóban nagy tájékozatlanságot mutat