Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-386

À nemzetgyűlés 386. ülése 1925. évi március hó 5~én, csütörtökön. 399 hogy az infláció még mindig- bizonyos tekintetben hazajáró lélek és kisért ugy itt a Ház falai közt, mint künn, és még mindig kétféleképen és háromféleképen ítélik meg aa inflációs korszakot. Az inflációs korszak még szoros összefüggésben van azzal az állásponttal, melyben mi jelenleg pénzügyileg és gazdaságilag vagynnk. Az inflációs korszak pénzügyi ós gazdasági szempontból tagadhatatlanul egyike a legveszedelmesebb és legszörnyűbb korszakoknak. Az inflációs korszakban a spekuláció orgiákat ült. (Ugy van! balfelől.) Nagyon jól tudjuk, hogy a spekulációnak voltak nyertesei, s a nemzet nagyon jól láthatta, és még emlékezhetik reá, hogy a spekuláció idejében, amikor akárhányszor roppant magas konjunktúrák voltak, a spekuláció lovagjai és nyertesei rendkivül fényesen, pénzszóró módon, pazarul éltek itt mi közöttünk. (Meskó Zoltán: Most már mind az autó alá kerültek!) Ez valósággal rettenetes és borzasztó farsangja volt a nemzetnek, amelyről mi előre tudtuk, hogy okvetlenül hosszú, rendkivül hosszú nagyböjt fog következni utána. Nagyon jól tudom, hogy a mi államférfiaink, vezetőfér fiaink ós pénzügyministerekik egymásután elvileg valóban ellenfelei voltak az inflációnak. Én teljesen és tökéletesen helyeseltem minden fórumon azt a politikát, hogy ellene voltak az inflációnak. Nagyon jól tudom azonban; hogy bármennyire ellene voltak elvileg, mégsem voltak képesek ők maguk az infláció jelenségeit és mindazokat a szomorú következményeket, tüneteket és jelenségeket megszüntetni, melyek az inflációval össze voltak kötve. Ezek sokkal hatalmasabb következmények voltak, mintsemhogy az egyes államférfiak és fináncmimsterek az azokkal való küzdelemben elég erőseknek és tehetőseknek mutatkoztak volna. A dolognak ez a része egész világos. Mások azt mondják, hogy küzdöttek az infláció ellen és mégis volt infláció ebben az országban. Természetes, hogy bármennyire küzdöttek a kormányférfiak és fináncministerek az infláció ellen (Meskó Zoltán: A fináneministerek egymással!), nem voltak képesek az infláció jelenségeit és törvényeit megállitani és könnyű szerrel magának az inflációnak életét megszüntetni. Az államháztartás oly roppant derűt és oly roppant szomorú körülmények között vergődött, hogy bármennyire, is próbálkoztak mindenféle ötletekkel és tervekkel, erre képesek nem voltak. Az az eo-v azonban egész világos, hogy amenynyire tőlük tellett, amennyi az. ő hatalmuktól, nz ő egyéniségüktől tellett, mindent megtettek, hogy az infláció teljesein el ne pusztítsa ezt a szegény, nyomorult, tönkretett országot. Nagyon jól tudom, hogy egyes embereknek nagy hasznuk lévén magából az inflációból és az infláció konjunktúráiból, a mai napig is emlegetik az inflációt és akárhányan voltak, akik szerették volna, ha a gyenlő odadobatott volna és még' szörnvübb mértékben és módon haladt volna az infláció ebben az országban, mint eddig. Csakhogy Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete sokkalta gyengébb, mintsem hogy ilyen féktelenül vad és tökéletesen fék nélkül való inflációt bármely időben is elbírt volna. Mégis az. hogy az inflációval szemben az egyes ministerek mindent elkövettek, ami tőlük tellett és amit tehettek, legalább annyit jelentett, hogy a legszörnyűbb és legutolsó konzekvenciádtól megmenekültünk. Az infláció egyes helveken annyira ment. hogy már abszurdummá vájt. Hatalmas, óriási birodalmakban az állam pénzén már kenyeret sem lehetett venni a piacon. Úgyszólván óráról-órára változott az ára mindennek és ezináfi az utolsó, a legképtelenebb, legabszurdabb helyzet volt. Idáig fejlődött az infláció óriási államokban, ugy Oroszország-ban, mint Németországban. Ha Magyarországon az infláció eddig a stádiumig ért volna el, azt hiszem, hogy ezt Magyarország sokkal inkább sínylette volna meg és képtelen lett volna abból a helyzetből kiemelkedni, mert Magyarországnak nem állanak rendelkezésére azok az óriási tartalékok, amelyek egy nagy birodalomban vannak, úgyhogy itt minden szanálás sokkal nehezebben megy, mint más országban, He aa egyes államok, melyek ebben a szomorú sorsban voltak, mindent el is követtek, hogy az infláció rettenetes következményeitől megszabaduljanak. És ha vannak az inflációnak emlegetői is a parlamentben és a parlamenten kivül; ha vannak még mindig emberek, akik azt mondják, hogy engedni kellett volna és inkább beruházásokra kellett volna fordítani minden pénzt az infláció idején — ezekkel szemben én magukat a tényeket állítom ide, hogy ugy Oroszország, mint Lengyelország, a Németbirodalom és Ausztria mindent elkövetett, hogy ettől a sötét rémtől és az infláció rettenetes konzekvenciájától, amennyire lehetséges, szabaduljon. Mármost itt vagyunk a második stádiumban; az infláció után itt vagyunk a szanálásban. Kétségtelenül meg kell állapitanunk, hogy az adókat annyira emeltük, legalább is az egyes osztályokkal szemben, egyes viszonylatokban, amennyire csak emberileg lehetséges volt. Kétségtelen, hogy az adókat ' oly fokra emeltük, hogy kénytelenek vagyunk a legnagyobb lelkiismeretességgel folyton kutatni, nézni, összehasonlításokat tenni, vájjon a mi népünk, a nemzet, az ország képes-e ezeknek az adóterhekiiek elviselésére, vagy nem. Én a t. ^

minister urak felfogásával szemben — mint később lesz szerencsém kimutatni — némileg aggályoskodom. Jól tudom, hogy akárhányszor a pénzügyminister urak teoretikus állásfoglalása nem teljesen azonos a nép és nemzet fejlődésével és akárhányszor rendkivül súlyos körülmények vannak, melyek figyelmeztetnek bennünket, hogy a legnagyobb óvatossággal és a legnagyobb figyelemmel nézzük ugy a pénzügyeket, mint a gazdasági életet, vájjon mi képesek leszünk-e továbbmenni és vajion egy későbbi pillanatban nem fog-e bekövetkezni oly állapot, mely esetleg az egész nemzet legnagyobb szerencsétlenségévé válik. Ezenkivül folyton azzal biztatnak minket — és ezt teszik a legtekintélyesebb helyekről is —, hogy a nemzet minél inkább menjen az adósságcsinálás útjára. Ha a mi állapotainkat és a mi 'pénzügyi helyzetünket vesszük, amely valahogy nagy kínnal és keservesen tartja az egyensúlyt és ha azokat az állapotokat vesszük, hogy valóban hosszú ideig kénytelenek leszünk roppant magas kamatlábbal számolni ebben az országban s ha azt az állapotunkat vesszük, • hogy igazán egész pontosan a legutolsó fillérnek, minden krajcárnak megvan a maffa helye s ha mi másrészről könnyűszerrel való adósságesinálásban látjuk az ország megmentésének utiát. kérdés, vájjon később képesek leszünk-e mindazon terhek vállalására, amelyek egyrészről ma is ránknehezednek, hiszen az államháztartást rendkivül nehéz lesz egyensúlyban tartani, amikor az adósság kamatai még nagyobb mértékben rá fognak nehezedni az államra. 59*