Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-385

36Ö A nemzetgyűlés 385. ülése 1925. évi március hó 4-én, szerda». alatt ismer. Sajnos, ez a kereskedelem már az ókorban ismeretes volt és szinte vörös fonálként vonult végig a közép- és az uj-koron is, mert minden kornak meg volt ez a csúnya bűne, de soha sem volt olyan mértékben kifejlődve, mint épen manapság. A magyar országgyűlés a múltban, sajnos, nem fektetett elég súlyt ezzel a bajjal szemben és még az 1878. évi büntető törvényünk sem nyújt kellő védelmet ezen bűncselekmények ellen, mert a kerítést alig hogy bünteti. A büntető novella már gondoskodott a kerités súlyosabb büntetéséről, azonban még ez sem elegendő, mert hiszen a nemzetközileg dolgozó bűnözőket egymagában egy állam nem képes nemhogy megbüntetni, de még csak megfékezni sem. Sajnos, már a világháború előtt Oroszország és Románia után Magyarország vezetett a leányr export terén. Magyar testet, fiatal magyar leányokat vittek száz- és ezerszámra a külföldre, mert a magyar lányok, a magyar vengerkák hiresek voltak azon helyeken, ahol leánykereskedők dolgoztak. A kulturállamok között Hollandia és Svájc volt az első, amelyek legkorábban felismerve ezt a bajt, igyekeztek ellene orvosságot teremteni. Már 1871-ben a fehér rabszolgakereskedés a traite de Blanches ellen társadalmi egyesületek alakultak mindkét országban, amelyek igyekeztek felkutatni azon fiatal nőket, akik erkölcsi lejtőre kerültek, avagy pedig már elbuktak. Igyekeztek őket a társadalomnak visszaadni, megmenteni. Rövidesen követte ezen államok példáját Anglia is, megalakult a Travelles Crid egyesület, amely évenként kb. 20.000 leányt vett pártfogásába, majd Németország, amely 1884-ben megalkotta a „Fürsorge für die weibliche Jugend" nevű egyesületet, amely igen hathatós mértékben járult ahhoz, hogy Németországban — amely egyike volt a hatvanas-hetvenes években azon államoknak, ahonnan az export szintén igen erős mértékű volt — ezen export egy évtized alatt a minimumra csökkent. Magyarországon ezzel a kérdéssel sajnos, a társadalom alig-alig foglalkozott, de nemcsak Magyarország esett ezen hibába, de többé-kevésbé az egész világ. Hiszen csak az 1895. évi párizsi börtönügyi kongresszus tárgyalta először komolyan és nemzetközi vonatkozásban ezt a kérdést és kimondotta, hogy a leánykereskedelem elleni védekezés céljából egy kongresszus hívandó össze és a leánykereskedelem, az emberhússal való ezen kereskedelem szigorúan büntetendő. Majd 1898-ban és 1901-ben az angol társadalmi egyesületek hivtak össze ujabb kongresszust, amelynek folyományaképen aztán összehivattatott, de most már hivatalosan az 1904. évi és 1910. évi kongresszus, amelynek eredménye egy megállapodás, illetőleg egy nemzetközi egyezmény volt, amelyet mi is aláirtunk. Ezzel tagjává vált Magyarország annak a nemzetközi szövetkezésnek, amely egységes fegyverekkel igyekszik a gyermek- és leánykeres- : kedelem ellen küzdeni. Sajnos, az utolsó tiz esztendőben hatalmas visszaesés mutatkozik ezen a téren, mert hiszen ugy a háború, mint az utána következő zavaros idők igen erős mértékben elősegítették a gyermekkereskedők, illetőleg a nő- és leánykereskedők munkáját. Sajnos, a vengerkák ma nagyobb számban vannak kinn a kiilföldön, a külföld különböző nyilvános házaiban, ópiumbarlangjaiban, mint bármikor. Talán nem lesz érdektelen, ha néhány szemelvényt felolvasok egy levélből, ame- ' lyet egy világjáró hazánkfia irt, aki ezzel a kérdéssel igen komolyan foglalkozott. Láthatjuk majd ebből a szavahihető Írásból, hogy Trieszttől kezdve, amely kiinduló pontja — mondhatnám első állomása — azoknak, akiket elcsábítottak, az egész világon vannak magyar leányok ópiumbarlangokban, nyilvános házakban, Bél-Afrikában épugy mint Dél-Amerikában, Ausztráliában, Elő-Indiában vagy Kínában. A levélíró a többek között a következőket irja (olvassa): „Mindig és mindenütt olasz városok szűk sikátoraitól kezdve az argentiniai Pampásig magyar szót hall az ember, magyar éneket, magyar táncot, magyar testet árulnak százával és ezrével. Elkeseredett harag, szégyen és utálat kergeti az ember arcába a vért, ökölbe szorul a kéz és a homlokunkon kidagadnak az erek, hogy senki sem gátolja meg, senki sem állja útját annak, hogy a mai szerencsétlen, szegény, kifosztott Magyarország legszentebb emberanyagát, a fiatal anyákat százával viszik idegen országokba az emberkereskedők, amiből nincs, mert nem lehet feltámadás, a magyar város, a magyar falu és puszta leányai, asszonyaira nézve. — Majd igy folytatja: Triesztben egy nyilvános helyen kilóm? magyar leányt találtam a legnagyobb nyomorban. Ezeket elcsábították, közjilük kettő cseléd voli, egy falusi asszony, három varróleány Pesten, kettő mulatóhelyen táneosriö. Nom árulják el, ki hozta ki őket, hiába minden rábeszélésem, öten ebben a házban vannak, három tovább ment Paraguayba. A helyzetük tűrhető, hazajönni nem akarnak, mert félnek, maguk sem tudják, bogy mitől. Az utcán a legalacsonyabb fajta közt magyar asszonyt találtam. Fél; nehéz szavaiból kihámozni az igazságot. Állítólag vidéki kereskedő felesége, kit elszöktettek: szöktetője elhagyta. — Nápolyban egy magyar leány a következőket mondja: Három és fél éve van Nápolyban, azelőtt bejárta egész Olaszországot. Egy Müller nevezetű ember hozta ki őt, ki tudtával Budapesten él és sok ! lányt küld ki idegen országokba, ahol ügynöI kei vannak. Egyenkint szökteti át a lányokat | a határon, mindig egy férfi kíséretében, ki a férj szerepét játssza:" — Oran-ban hasonlóképen talált magyar lányokat, itt mint szöktetöre, mint ügynökre, hasonlóképen Müller úrra hivatkoztok. — Las Palmas-ban magyar portás, magyar zongorista, magyar lányok az egyik nyilvános házban. Kilenc magyar lány van itt. akiket mind ugy hoztak ki, hogy először feleségül vették őket, majd részben Milánóban, részben Triesztben továbbadták. Mindegyik sir és haza szeretne jönni. — Pernambuco-ban a lányok egy Sikovai nevezetű magyar ügynökre hivatkoznak, aki évenkint több tucat leányt visz ki Magyarországból Trieszten át. — Buenos-Ayres-ben hasonlóképen nagyon sok a magyar leány, akik Fehér. Sikovai, Müller, Arany és Berger nevezetű ügynökökre hivatkoznak, mint amely ügynökök Magyarországból őket elcsalták, egyrészüket nőül vették, a határon túl azonban a legközelebbi kikötővárosban továbbadták. Igen t. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, borzadalmas az a bűn, amelyről beszélünk. Rettenetes, bogy előttünk napról-napra megtörténhetik, hogy fiatal magyar nőket, magyar gyermekeket lelketlen ügynökök — azt lehetne mondani — összevásárolnak, mindenesetre azonban elcsábítanak, kiviszik őket a határon túlra és ott eladják. Az Üdv Hadserege, amely ezzel a dologgal foglalkozik, legutóbb megjelent jelentéseiben