Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-384

326 À nemzetgyűlés 384. ülése 1925. évi március hó 3-án, kedden. .jegyzői tanfolyam elvégzésének állami segélyezéssel való biztosítása, illetőleg a jegyzői főiskola elnevezés törvénybeiktatása tárgyában. Vas vármegye közönségének feliratát Kiskunfélegyháza r. t. város képviselőtestületének Tisza István gróf emlékét és a magyar nemzet hálás kegyeletét mélyen sértő határozatának megbélyegzése tárgyában, valamint az iránt, hogy a választói jogosultság és az önkormányzati testületek képviseleteinek megállapításánál a demagógiával és nemzetellenes törekvésekkel szemben fenyegető veszedelmek ellensúly oztassanak. A feliratok a házszabályok 226. §-a értelmében előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a kér vény i bizottságnak. Jelentein a nemzetgyűlésnek, hogy Zsilinszky Endre képviselő ur Dúca román külügyminister, beszéde tárgyában napirend előtti felszólalásra kért engedélyt. Én a képviselő urnák az engedélyt megadtam, igy a képviselő urat illeti a szó. Zsilinszky Endre: T. Nemzetgyűlés! Dúca oláh külügyministernek az oláh parlamentben mondott beszédével pártom névében már régebben akartam foglalkozni, de mert egy fontos és szerintem súlyos külpolitikai kérdésről van szó, a lojalitásban a t. kormánnyal szemben el akartam menni a legmesszebb menő határig. Meg akartam várni azt, hogy hivatalos vagy félhivatalos szövegét kapjam meg e beszédnek és ennek kapcsán tegyem meg a magam észrevételeit (Halljuk! Halljuk!) és fűzzem hozzá a kormányhoz intézve a magam kérését. De a lojalitáson kivül, amellyel külpolitikai kérdésekben valamennyien tartozunk a kormánnyal szemben, beszédem elhalasztásában egyéb is vezetett engem, mégpedig az, hogy nem kitérő, hanem egyenes, határozott és megnyugtató válaszra akartam alkalmat adni a t. kormánynak. Márpedig, ha itt csak ujságszövegekre lettem volna utalva, akkor természetesen a kormány és a t. külügy min ister ur sem lehetett volna abban a helyzetben, hogy erre egészen határozott és preciz választ adjon. Most itt van nem a hivatalos, hanem a félhivatalos szöveg. A hivatalos szöveget nem szerezhettem meg, mert mostanáig nem készítették el tudomásom és értesüléseim szerint az oláh parlamentben a gyorsírói jegyzetek alapján készülő naplónak azt a részét, amely ezzel a beszéddel foglalkozik, bizonyi tékául annak, hogy javítás alatt van a szöveg, enyhíteni akarnak azon, mert maguk is érzik, érzi az egész oláh kormány, hogy itt egy súlyos jogsérelemről vau szó a magyar nemzettel és a nemzetközi jog-gal szemben. (UffíJ van! U.gu van! — Kiss Menyhért: Botrány, amit csinálnak!) Itt •yan tehát a félhivatalos szöveg, egészen bizonyosan jóval enyhébb, mint ahogyan a beszéd elhangzott, mert az újságokban, mégpedig nem a. űiagyar, hanem az oláh újságokban közölt szöveg ennél súlyosabb. De én nem akarom ezt az

! újságokban közölt és az igazságnak valószínűleg jobban megfelelő élesebb szöveget felolvasni a t. Nemzetgyűlés előtt, elég ez a félhivatalos, szerintem enyhített szöveg is. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt áttérnék beszédem tulajdonképeni túrgyára, a dolog histórikumát akarom elmondani. A múlt esztendő októberében kaptam egyik külföldi tudósítómtól egy cikket, amelyben leírja a brazíliai magyar kivándorlók bormlmas helyzetét. Fényképeket is küldött ehhez a cikkhez, amelyek elképesztő és elrettentő módon tárják fel az ottani kivándorolt magyarság helyzetét. Sajnos, ezek a fényképek ma nincsenek nálam és ezért nem mutathatom be azokat a t. Nemzetgyűlésnek, pedig ezek illusztrálnák csak igazán, hogy miről van szó. Akkor még nem tudtam, hogy ez a Braziliába való kivándorlás kinek az iniciativájára, kinek a segítségével történt, ma már tudjuk, hogy ezt az oláh kormány rendezte. Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék némi türelemmel lenni, hogy ezt a kérdést én per longum et latum a Ház elé tárjam. '(Halljuk! Halljuk!) Ebből a cikkből fel akarok egyes részeket olvasni, hogy lássa a t. Nemzetgjdilés ennek a borzalomnak, ennek a nemzet- és fajpusztitásnak egész mélységét. (Olvassa): „San Paoloban van egy „Budapest" nevű magyar vendéglő. Tulajdonosai egy Kertész Gyula nevű volt pincér és a felesége. Munkatársai Schönniann Ignác, Mandel Sándor pincérek. Lelketlen, hivatásos kivándorlási hiénatársaság. Jaj az áldozatoknak, akiket karmaik közé kaparinthatnak. Működési szinterük tulajdonképen Rio de Janeiroban kezdődik. Meg\'árják a kikötőben befutó hajókon érkező áldozataikat, akiknek preparálásáról már a hajó elé utazott alügynökeik gondoskodnak. Kertész és társai a Facsendás Szövetség érdekében működnek. Minden törekvésük arra irányul, hogy a Rio de Janeiroban partraszálló magyar munkásokat elszigeteljék a felvilágosító befolyásoktól, melyekkel esetleg a már tönkretett, elkeseredett, kiábrándult magyarok részéről találkozhatnának. Ez legtöbbször sikerül is nekik. A partraszálló magyarok előtt rémképeket festenek arról, hogy milyen nélkülözés, üldöztetés es nyomor vár_ reájuk San Paoloban és ezzel szemben megrajzolják azt a paradicsomi Édent, amelyben a Facsendákon lesz részük. A szegény magyar kivándorló, aki már a hajón akaratlanul értesül az állapotokról, hiába akar ellenszegülni a csábításoknak. Nincs aki megvédje. A facsendás hiénák pedig ellenállás esetén egyszerűen átadják őket a hatóságoknak mint lázitókat. Elég egy feljelentés. Könyörtelenül lecsukják őket... A Facsendás Szövetség a brazil nagybirtokosok és ültetvényesek szövetI sége. Nincs annyi munkáskéz, amennyit fell használni ne tudna. Legtöbbször ezért fizetik is előre ki a szállított személyek fuvarköltségét a hajóvállalatnak. Ami biztos: biztos. A felhajtást az ügynökök végzik. S kitűnik ebből, hogy a kihajózott munkások legtöbbje a hajóra szállás pillanatában adósa már a facsendásoknak, akik a viteldijat munkabérelőlegnek tekintik. Ha minden rendben van, a munkásokat elszállítják. Ennek az a módja, hogy összeterelik őket a piszkos, mocskos fészerbe, ahol egymás hátán, összezsúfolva hevernek az emberek. Ha történetesen esik az eső, ami mindig felér egy legerősebb itteni felhőszakadással, becsurog a rothadt tetőzetről. Ebből a „szállodá"ból kimenni nem lehet, le van lakatolva. Hajnalban a facsendások marhaszállitó vonatára kerül a „szálloda" vendégsége. Az éjjeli szállás azonban már ismét tétel a munkabérek terhén. Készpénztartozás ez is, csak ugy mint a hajóvitelbér. Meg kell dolgozni érte. Az elszállítás 400—500 kilométer távolságra a facsendás, őserdős telepekre történik. Innen aztán nincs szabadulás. A vasút kizárólag a facsendások érdekeit szolgálja s szállítmányait fuvarozza. Lakás helyett rozoga barakokba helyezik el az embereket, tekintet nélkül a nemi különbségekre. A butor ismeretlen fogalom itt, nincs is hely rá. Hiszen egy rendes disznóól fényűzés e barakokhoz képest. A „lakásért" azonban