Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-384

À nemzetgyűlés 3È4. ütése 1925, ismét kemény fizetség jár. Bevásárolni csak a facsendás raktárból lehet. Az ottani állapotokhoz képest mindennek tízszeres £tZ ill* R« amit természetesen ismét a mankabérekből kell fedezni. Egy-egy csoport embernek megfelelő számú kávébokor gondozását kell ellátnia. A munkabér megállapítása csak a kávészüret befejezése után történik a facsendások által megállapított részesedés alapján. Egész biztos, hogy a munkás oly összeggel tartozik addigra már a facsendásoknak, hogy pénzt semmi esetre sem lát, sőt előlegtartozás terheli már a legközelebbi szezonra is számláját. A facsendából nem szabadulhat addig senki, amig a faesendásoknak követelésük van vele szemben. Ha szökni akar, könyörtelenül agyonlövik. Jogorvoslat nincs. A bíróság a facsendások bírósága, mely a legbrutálisabb ítéleteket hozza. A telepitvényeken elviselhetetlen európai ember részére az éghajlat. A hőmérséklet 60—70 fokos meleg, amelyet egy-egy óráig tartó rémséges felhőszakadás enyhít olykor-olykor. Az egész facsendás ter ületen kiirthatatlan a malária. A munkát a legizmosabb ember sem birja ki két évnél tovább. Ez a két év felőrli, ronccsá sorvasztja a szervezetét. Menekvés nincs, nem lehetséges. Az ördögnek adta el magát, aki a facsendásokba szerződött. Ha emberfeletti szerencse kedvezett valakinek, hogy átvág-va magát, az őserdőkön sikerült bemenekülnie a városba, ott is utóiéri a facsendások bosszuló keze. Lefogatják azon a címen, hogy tartozik és az ilyen szerencsétlen élve nem kerül többé vissza". T.'Nemzetgyűlés! Ez a magyar kivándorlók sorsa, tragédiája Braziliában. Be én ezt a kérdést nem ebben a formában és nem most tettem volna szóvá, lia itt egyszerűen csak kivándorlásról lenne szó, nem pedig olyan kivándorlásról, amely a megszállt, tőlünk elszakított területekről történik és amelynek rendezői az oláh kormány és az oláh kormány exponensei. Tavaly ősszel merült fel az oláh parlamentben egy súlyos kivándorlási panama ügye, amelynek során támadták a kormányt magát és külön-külön a ministereket, különösen a pénzügyniiuistert, Bratianut, a közlekedésügyi minister!:, Vaitoianut és támadták a külügyin inistert. Azzal vádolták meg az oláh képviselők a kormányt, hogy megszegve a kivándorlási törvényt, nemcsak- hogy megengedik a kivándorlást, hanem azt szervezik is, benne van a kezük a kivándorlási ügyek segítésében, támogatásában és százezerszámra küldik ki az oláh állampolgárokat törvény ellenére kormánysegitsóggel a külföldre, elsősorban pedig Braziliába. Ez a kérdés ez év február 12-én újból felmerült a kamarában és Vaitoianu közlekedésügyi minister válaszolt is a támadásra. Azzal védekezett, hogy nem oláhoknak, hanem csak magyaroknak, felesleges idegeneknek engedte meg- a kivándorlást. (Halász Móric: Jelzett útlevelekkel!) Mániu volt minister erre közbeszólás formájában a külügyministert aposztrofálta és azt kérdezte tőle, azonositja-e magát ezzel. A külügyminis ter erre Mániunak a sajtótudósitások szerint a következőket mondta (olvassa): „Kérdem Mániu urat, ellene van-a a felesleges idegenek kivándorlásának! Válaszoljon, igen vagy nemi" Mire Mániu így válaszolt (olvassa): „Kérdem a külügjmiinistert, mit gondol: idegeneknek kell-e tartani azokat az alattvalókat, akik nem oláh nyelven beszélnek?" És én kérdem, t. Nemzetgyűlés, van-e valakinek joga á magyarokat Erdélyben ideáéi mór cms hó 3-án, kedden. 321 géneknek tekinteni! Azokat a székely testvéreinket, akik nem ezer éve, de másfélezer éve laknak ott. (Általános taps.) Van,-e joga valakinek az erdélyi magyarságot idegennek tekinteni ott, ahol a mi vérünkkel, verejtékünkkel szereztük meg ezt az országrészt és tartottuk fenn ezer esztendőn keresztül? (Ugy vanl ! Ugy vom!) 1 Nekem volna az oláh kormány számára J válaszom, de hogy ellenségeinknek tápot ne | adjak, nem idézek Rákosi Viktor kiváló regé| nyéből, az „Elnémult harangok"-ból, hiszen | önök bizonyára legnagyobbrészt ismerik ezt a I regényt. Ebben összehasonlítja a magyarságot | azzal a másik fajjal. Én is azt mondom maI gamban. amit Rákosi Viktor református papja I mond az oláh pópának. Méltóztassanak megengedni, hogy felolvassam a félhivatalos szöveget az oláh képviselőház február 12-én tartott üléséről (olvassa): „Vaitoianu minister: Az a vad ellenem, hogy 1922-ben a kivándorlási kvótát 10.000-ről 18.000-re emeltem fel, bár ismeretes dolog volt

r hogy ebben a számban csak idegenek voltak belefoglalva, akikkel szemben mi kötelesek vagyunk az országból való eltávozásukat megkönnyíteni. Öt hónappal 1922 júliusa előtt azok az elemek — micsoda hang ez, t. Nemzetgyűlés! —, amelyek nem akarták magukat alávetni a mai állapotnak, nem tudtak megválni azoktól a régi kedvezményektől, amelyeket ők hosszú időn keresztül élveztek és akik rosszindulatú soviniszta szellemtől vezettetve nem a;kartak sem saját, sem annak az országnak ja^ vára dolgozni, amelynek határai között élnek és állandóan a külföld felé vetették tekintetüket és több izben fenyegették az erdélyi állam biztonságát — a szegény, megnyomorított magyarok —, megbíztak két egyént, Herbergert és Lajos Jánost — nyilvánvalóan ismét két jó magyart —, hogy külföldre és főkép Braziliába utazzanak és győződjenek meg arról, hogy nem tudnának-e kolóniát alapítani, hogy ezáltal megszabaduljanak a mai román rezsimtől". Elképzelhető-e, hogy valóban ezek a szegény, nyomorult, elhanyagolt magyarok biztak volna meg valakit azzal, hogy kimenjen Braziliába! Azoknak a kivándorló proletároknak nem volt annyi pénzük, hogy előbb Braziliába utaztassanak ügynököket.^ (Tovább olvassa:) „Az ügynökök Braziliába érkezve, a magyar konzullal összeköttetésbe léptek. Ősszel visszatértek Romániába és tőlem felhatalmazást kértek, hogy az emigrálni akaró magyaroknak segítségére lehessenek. Azt válaszoltam, hogy nem kívánok semmi nehézséget támasztani azoknak a magyaroknak, akik más országokban akarnak megtelepedni, de működésük feltételéül kikötöttem, hogy ez csak a kivándorolni szándékozó magyarokra vonatkozhatik, a románoknak teljes kizárásával. Ennek a felhatalmazásnak a következő kimondott klauzulája volt: kivétetnek a román nemzetiségű elemek, akiknek részére a román állam megtiltja a kivándorlást és a zsidó vallásúak, akiknek részére a brazíliai kormány nem ad bevándorlási engedélyt." Ez utóbbiért a brazíliai kormányt dicséret illeti. (Hegedűs György: Közveszedelem!— Tovább olvassa): „Érti, vagy kezdi már érteni, Moldován ur?. — szólt a közlekedési minister Moldován erdélyi képviselőhöz. — 1922 decemberében Herberger visszatér Dévára és megkezdi működését, a Romániában maradni nem akarókat a Braziliába való kivándorlásra buzdítva, ahol a magyar konzul részükre telepet rendezett be." Nincs is ott maii