Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-382

A nemzetgyűlés 382. ülése 1925. évi február hó 26-án, csütörtökön. 275 tatkozik, mert, azt kell látni, hogy a szanálási terv a tisztviselői illetményeket illetően máris megbukott. A pénzügyminister ur nincs abban a helyzetben, hogy a beigért programot keresztülvigye. Mert tagadhatatlan, az r volt a terve, hogy a szanálási év végén elérjük a békebeli tisztviselői illetmények 80 százalékát. Ha efelé akarnánk közeledni, akkor előbbutóbb, ha a törvény ezt nem is szabályozza, valami lépést már kellene tenni efelé a; 80 százalék felé. A kormány is érezte ennek szükségét nemcsak azért, mert ez a programjában van, hanem azért. is. mert a mai helyzet, amint azt Perlaki György képviselő ur nagyon helyesen megállapította, tarthatatlan. Maga a stabil korona nem jelent semmit a tisztviselők illetményei tekintetében, mert van ugyan stabil korona, de ezzel szemben az árak nem maradtak stabilok, hanem a legszükségesebb cikkeknél, például magánál a búzánál is félév alatt 100 százalékos emelkedés mutatkozik. Ha nem is ilyen nagyarányú, de lényeges emelkedés mutatkozik egyéb szükségleti cikkeknél is. A helyzet tehát az. hogy a tisztviselők megkapják az 1924 júliusában megállapított fizetésüknek bizonyos hányadát, és azóta ahelyett, hogy javítottak volna helyzetükön, csak romlott az állapot, mert fizetésjavítást nem kaptak, a szükségleti cikkek ára pedig- nagy emelkedést mutat. Márpedig a kormány programja szerint a tisztviselői illetményeket akkor is emelni kellett volna, ha a stabil korona mellett a szükségleti cikkek árai egyáltalán nem emelkedtek volna. Ezt bizonyára érzi és látja a t. kormány és ezt látta a ministerelnök ur is, ^ amikor Genfbe utazott és arra igyekezett a Népszövetség bizottságát rábirni. hogy azokat az öszszegeket, amelyek rendelkezésre állanak, a tisztviselői illetmények javítására^ fordíthassa. A ministerelnök ur. amikor hazaérkezett, bejelentette nekünk, hogy a kérdésben bizonyos eredményt ért el. Azonban az a forma és a mód, ahogyan a kormány ezt a javítást kei-esztül akarja vinni, nagyon veszedelmes dolog. Azt megértem, hogy 15 százalékos illetményjavitásnál vagy segélynél — ahogyan a kormány nevezi —. ezidőszerint a tisztviselőknek többet adni nem tudnak. Ezt megértem és ezt még talán elfogadhatónak tartom is, bár azt hiszem, a segítség nem kielégítő. De lehetetlenség és azt hiszem törvényeinkkel is határozottan ellenkezik az az akarás, hogy emelem az illetményeket az aktív tisztviselőknél, de ugyanakkor a nyugdíj ásóknak, az özvegyeknek, árváknak nem adom meg az ugyanilyen arányban álló segélyt. Hiba az is, hogy a kormány disztingválni akar üzemi alkalmazott és^ közalkalmazott között, mert például a postánál alkalmazott tisztviselő vagy a vasutas épugy közalkalmazottnak tekintette magát a múltban ós tekinti ma is, mint más központi, vagy egyéb szolgálatot teljesítő köztisztviselő. Nem disztingváltunk közöttük a múltban soha és nagyon veszedelmes dolog lenne, ha most a kettő között különbséget akarnánk tenni, kimondva azt, hogy az egyiknek jogos a segély, az egyiknek megadom, a másiknak pedig nem adonr meg. Hogy miért, azt nem is indokolta a t. kormány, de ha azzal akarná indokolni, hogy az üzemeknél levő alkalmazottak bizonyos jutalékokban részesülnek, ezt indokolásnak elfogadni nem lehet, mert ez a jutalék nem egyéb, mint bizonyos szorgalmi pótlék és nem kiegészítő része a fizetésnek. A t. kormány ezzel az akarásával a saját rendeletével Is ellentétbe kerül. Én sürgettem és kértem a t. pénzügyminister urat. hogy az 5000. és az 5500. számú rendeleteket, amelyek szabályozzlák az illetményeket, {vegye irevizió alá, igazságtalanságait küszöbölje ki, mert tagadhatatlan, az általam előbb ismertetett felfogás szerint, hogy súlyos igazságtalanságokat foglalnak _ magukban. A pénzügyminister ur azonban kijelentette, hogy erre nem vállalkozhatik, a rendeletet szabályozni vagy revizió alá venni nem hajlandó. Az én kivánsár somra tehát mereven elzárkózott a t. kormány ez elől és most mégis, ha nem is vette revízió alá a rendeletet, egyszerűen túlteszi magát rajta és nem tartja be. Mert mit mond az 5500. számú rendelet 2. §-a? Azt, hogy (Olvassa): „Az érvényben álló nyugdijtörvények vagy szabályzatok értelmében nyugdíjra igénnyel bíró állami tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak nyugdíját az 1924. évi július 1-től kezdve az 1924. évi 5000. M. E. számú rendelettel aranykoronában megállapított, annak a fizetésnek (nyugdíjba bszámitható javadalmazásnak) az alapulvétele mellett kell az alábbi 5. és 6. pontokban foglalt korlátozások figyelembevételével aranykoronában megállapítani, amely fizetésre (nyugdíjba beszámítható javadalmazásra) az illető nyugalomba helyezett tisztviselőnek és egyéb alkalmazottnak — abban az állásban (alkalmazásban)^ amelyben nyugalomba helyeztetésének időpontjában szolgálatot teljesített — igénye lenne abban az esetben, ha még tényleges szolgálatában állana". T. Nemzetgyűlés! Ez a rendelet tehát világosan kimondja, hogy a nyugdíjjárulékokat az t

aktiv tisztviselők fizetésével, illetményeivei arányba kell állítani, amennyiben az a rendelet a későbbi pontjaiban százalékokban juttatja ezt kifejezésre, megállapítván azt a százalékkulcsot, amely szerint a nyugdíjasokat a mindenkori aktív tisztviselők illetményeinek bizonyos százalékában kell részesíteni. Már akkojr is súl7,

T

os hiba történt, amikor ezt a százalékkulcsot ez a rendelet megállapította, mert a nyugdíjasokat itt is súlyos háttérbe szorítás érte, mert hiszen ez a rendelet a nyugdijilletmények egy részét elvonja. Már most azonban nem teheti a kormány, hogy ezen a rendeleten egyszerűen túítegye magát, mondván: „Az aktivak illetményeit emelem 15 százalékkal, a nyugdíjasokról pedig egyszerűen nem veszek tudomást". Azt lehet mondani esetleg ezzel szemben, hogy „nem illetményeket emelünk, hanem csak segélyeket adunk és a segély nem illetmény". (Bud János pénzügyminister: Nincs több pénzünk!) Ez azonban csak szójáték lehet legfeljebb, mert a kormány ma segélyeket, jutalmakat és hasonlókat nem adhat a tisztviselőknek, és amit ad, az nem lehet egyéb, mint az illetményeknek, a fizetéseknek szervesen kieg-észitő része és amit ilyen címen, vagy bármilyen címen ad az aktivoknak, azt kell adni a nyugdíjasoknak is. Nincs pénzünk, mondja a minister ur. Mielőtt erre válaszolnék, még arra is ki kell térnem, hogy t. i. azt hiszem, hogy ez a pénzügyniinister ur felfogását sem fedi, mert hiszen a pénzügyminister ur egy interpellációm előterjesztése kapcsán — azt hiszem, a karácsonyi segélyekről volt talán szó —, azt volt szíves nekem mondani, hogy szükségét érzi annak, hogy ilyen egyszeri segélyt adjon, de nem ad azért, mert nem adhat ugyanakkor a nyugdíjasoknak is, márpedig azt nem teszi — mondotta a pénzügyminister ur —, hogy adjon az aktivoknak és ne adjon a nyugdíjasoknak, mert ez sérelmes volna. Azt hiszem, hogy a pénzügyminister urnák ez a felfogása ma is fennáll és azért nagyon indokolt volna, hogy találjon minden körűimé