Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-381

242 A nemzetgyűlés 381. Mese 1925, vassá): „A mondottak bizonyítják, hogy Franciaország sohasem fogja a gyűlölet politikáját folytatni, csakis nyugalmat akar, békében akarjuk gyermekeinket nevelni. Azt akarjuk, hogy gazdáink békésen műveljék meg földjeiket, de nincsen nyugalom addig, amig ezt a fegyverzörejt — t. i. a németekét — halljuk". Ezt mondotta. még továbbá (olvassa): „Európa és a világ békéjéért akarok dolgozni, de mint ennek a békének első biztositékát saját országom biztonságát kivánom. Ezek olyan kijelentések, amelyeket mindnyájan aláírhatunk, és én elsősorban minden szót, amit felolvastam, a magaménak elismerek, osztom, igy van. De kérdeomi Európát^ és kérdem az egész világot, de elsősorban kérdem a nemzetek szövetségét Genfben: ki mondhatja el ezt több joggal, én-e itt, vagy Herribt Párizsban?! (Élénk éljenzés és taps.) A francia ministerelnök háta mögött ma is 600.000 szurony és harci eszközök és fegyverek ezrei meg' ezrei, többezer tank, többezer repülőgép, nem tudom hányezer nehéz nagy ágyú áll, szemben azzal a nagy harci zörejjel, amit 100.000 lefegyverzett német a Bajzán túl és a Rajnától elválasztva képvisel. Mi pedig itt állunk lefegyverzett 35.000 emberrel és köröskörül körülöttünk 450.000 ember áll békében is mindig fegyverben époly felszereléssel, mint a francia hadsereg. Kérdem a világtól és kérdem ezt elsősorban a nemzetek szövetségétől, súlyosabb igazság-e, ha én mondom ezt, vagy nagyobb igazság, ha Herriot mondja? És itt hivatkozom arra, hogy igenis, mi vállaltunk súlyos nagy kötelezettségeket a trianoni békeszerződésben és a legjobb meggyőződésünk szerint becsülettel végre is hajtottuk (Ugy van! Ugy van!), de az éremnek másik oldala is van, mert ők is vállaltak kötelezettségeket, de azoknak nem hogy végrehajtását látnám, de még kezdetét sem látom. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Itt van a békeszerződésben, hogy a mi lefegyverzésünk az első lépés ahhoz, hogy az összes európai nemzetek lefegyvereztessenek. Az első lépést mi már régen megtettük, tul vagyunk ezen már két esztendeje, a második lépést azonban még sehol sem látjuk. (Szomjas Gusztáv: Mégis minket ellenőriznek!) Itt van a nemzetek szövetségének egyezség-okmányában, hogy a nemzetek szövetsége tanácsának kötelessége minden államra nézve megállapítani azt a minimális katonai létszámot és fegyverkezést, amelyre szüksége van, hogy fentartsa a saját biztonságát és kötelessége arról gondoskodni, hogy erre a létszámra leszereljen. Kérdem, mi történt ebben a tekintetbenf-FeZ/ciaZMsofc: Nálunk semmi!), és kérdem Európa közvéleményétől és az egész világtól —, mert nem lehet többé zsákban macskát árulni (Élénk helyeslés.), és nem lehet többé elhitetni az egész világgal, hogy mi vagyunk itt a békebontok —, miért nem néznek utána az adatoknak! Tessék végre meglátni az igazságot és tessék a vállalt kötelezettségeket épugy végrehajtani, mint ahogy mi a mieinket vállaltuk és végrehajtottuk. (Ugy van! Ugy van! Taps. — Zsilinszky Endre; A külügyminister urnák is igy kellene beszélnie illetékes helyeken és cselekednie! Szembe kell szállani végre a bocskoros imperialistákkal. — Zaj.) T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Végül pedig miiidezekután, addig is, míg a nemzetek szövetsége velünk szemben vállalt kötelezettségeinek eleget tesz, egy vigaszt látok. Nem a fegyver dönti el a harcokat (Lendvai István: De igenis a fegyver!), mert a fegyver egy holt eszköz, a fegyver magától nem sül el, nem megy magától neki az ellenségnek. A évi február hó 25-én, szerdán. fegyver — legyen bármilyen tökéletes — viszszafelé sül el, ha nem jól irányítják. A fegyver irányításához, a fegyver viseléséhez szívvellélekkel bíró, hazát szerető ember kell és az itt van! (Élénk éljenzés és taps.) és ehhez a szívvel-lélekkel bíró emberhez kellő belátással és tudással biró vezérek kellenek. Ebben a tekintetben sincs ok a kétségbeesésre, mert valahányszor bajban volt a magyar nemzet, mindig akadt olyan vezér és olyan vezető, aki mint katona is elsőrendűen megállta helyét és megoldotta a feladatokat, úgyhogy tízszeres ki sebbségben is győzelemre tudta vinni seregét. (Zsilinszky Endre: A hadsereg megteszi magáét, csak a civil-társadalom nem!) Kérem a honvédelmi költségvetés elfogadását. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző: Strausz István! Strausz István: T. Nemzetgyűlés! Az igen t. honvédelmi minister ur és az előadó ur beszédeikre nekem igen kevés megjegyzésem van. Beszédeikkel tehát csak általánosságokban kivánok foglalkozni. Elsősorban megállapítom, hogy sem a honvédelmi minister ur, sem az előadó ur beszéde engem ki nem elégített. Magam is áttanulmányoztam a költségvetést minden vonatkozásában és én a mi honvédelmi berendezkedésünkről igen sötét képet alkottam.! magamnak. Azt hittem, hogy a honvédelmi minister ur el fogja oszlatni ezt a sötét képet és fel fogja lebbenteni a fekete fátyolt, amellyel én a mi hadseregünket letakarva látom. Az a megállapításom, hogy van egy hadseregünk, amely számának csekélységénél fogva gyenge; most azonban ugy látom a honvédelmi minister ur beszédéből, hogy nemcsak létszám tekintetében gyenge a mi hadseregünk, hanem felszerelésére nézve is. Hibáztatom a kormányt, hogy nem tudta eddig- külpolitikájával elérni azt, hogy a zsoldoshadsereg intézményét megszüntessék. Lehetetlen, hogy szomszédaink, de különösen a Nemzetek Szövetsége be ne lássa azt, hogy milyen helyzetbe sodorja ezt az országot a zsoldoshadsereg. Ilyen drága hadsereg egész Európában, de Európán kívül más világrészben sincsen; mintha csak az volna a céljuk és törekvésük, hogy minket a hadsereg költségeivel tegyenek lehetetlenné, a hadsereg költségeivel fojtsanak meg. Én, mint méltóztatnak tudni, inkább pacifista mentalitású politikus vagyok és mégis nehezményeznem kell különösen a központi igazgatást. Megállapítottam a központi igazgatásra nézve, hogy ugy a katonai, mint a gazdászati közigazgatás tekintetében az egyszerűsítésnél elment a minister ur a legvégső határokig, ami hiba. A létszámcsökkentés kérdésében a honvédelmi tárcánál nincsenek kifogásaim. Nem volt eddig- tárca, amelynél fel ne szólaltam volna és meg lettem volna elégedve a létszámcsökkentéssel. De annyira kicsi a csökkentett létszám azoknak a nagy feladatoknak betöltéséhez, amelyek a honvéelelmi ministermmra várnak, hogy az ügyek zátonyra jutásától félek. Pláne az igen t. minister ur felvilágosításaiból megtudtam azt, hogy a katonai vetzérkar is a ministeriumi központi ig'azgatás létszámába van beillesztve, Az én megítélésem szerint a mi mostani hadseregünk arra sem elegendő, hogy ha valami nagyobb feszültség jelentkezik Európában, amelynek esetleg visszahatásai vannak az országban, azokat elfojtsa és garantálja a belbékét és a közrendet. Ha pedig gazdasági