Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-381
A nemzetgyűlés 381. ülése 1925. tették ezt a megállapítást, akik ehhez a tárgyhoz abszolúte nem értenek. Elismerem, hogy az államszámviteltan, vagy az államháztartástan belejátszik a jognak minden részébe, de van annak egy törzstudománya, hogy úgy mondjam amely semmiféle más tudományba nem játszik bele.' Ellenben a többi jogi szakok, akár a magánjog, akár a büntetőjog, akár a közigazgatási jog, minden más jogi tárggyal érintkezési pontot talál. Az államszámviteltanban, ismétlem, van egy rész. amelyet semmiféle más tudomány meg nem közelíthet. Most vannak tisztviselői előadók, akik érdemesek, kiválóak a hivatalukban, de bizony nem igen műveibetik a szakot mélyebb tudományos alapon. Elnök (csenget): A képviselő urnák beszédidejéből még egy perce van hátra, kérem, szíveskedjék tehát beszédét ezen idő alatt befejezni. Strausz István: Ezzel be is fejeztem beszédemet, majd a következő pontnál előadhatom a többit. Elnök: Szólásra senki feljegyezve nem lévén, kérdem, kiván-e valaki beszélni. (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A kultuszminister ur kivan szólni. Gr- Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Én csak egy tévedést óhajtok helyreigazitani. Ugy látom, hogy Strausz István igen t. barátom az általános vita során tett azt a kijelentésemet, hogy a budapesti egyetemen nem engedhetek meg több beiratkozást, mint ahány ifjú a tanteremben, a laboratóriumokban, vagy a klinikákon elfér, ugy értelmezte, mintha én a budapesti egyetemen leépítéseket akarnék keresztülvinni. Ez egyáltalában nincsen szándékomban, de azt hiszem, mindenki helyes Ítéletére bocsáthatom azt, hogy pl. nem engedhetek egy klinikára egy professzorhoz több orvostanhallgatót beiratkozni, mint amennyi ott a normális körülmények között sikerrel tanulhat. Csak erről volt szó és Strausz igen t. barátom félreértett engem akkor, amikor azt gondolta, hogy én a budapesti egyetemen nagyobbarányu leépitésre gondolok. Ami a biológiai tanszékeket illeti, ebben a tekintetben mint méltóztatnak tudni, egy ujabb tudomány áramlat a biológiát tolja előtérbe és épen most folytatok tárgyalásokat olyan irányban, hogy a különböző külföldi intézetekbe, igy Berlinbe is egy vagy két magyar biológust küldjünk ki, hogy igy szukkreszcenciát nfveluink erre a fontos szakra. Addig, amíg kellő számú .kész tudósgenerációnk nincs, bajos lenne szervezésekkel megelőzni a tudományos nevelés e terén való előbbrehaladását. Magam is fájlalom, hogy az államszámviteltani katedra eltöröltetett, de remélem, hogy az állami pénzügyek később meg fogják engedni e fontos tanszéknek megfelelő időben való újbóli felállítását. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az első rovatot elfogadni, igen, vagy nem"? (Igen!) Elfogadtatik. Következik a második rovat. Láng János jegyző (olvassa): Az egryetem dologi kiadásai 1 , a klinikák kivételével 199.400. Elnök: Elfogadtatik. Következik a 3. rpvat. Láng János jegyző (olvassa): Dologi kiévi február hó 25-én, szerdán. 209 adások a klinikáknál 2,132.020. — Barla-Szabó József! Barla-Szabó József: T. Nemzetgyűlés! A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemnél a klinikai dologi kiadásokra, vagyis betegápolás költségeire 2,132.020 aranykorona van felvéve, mig az összes négy egyetemen hasonlóképen a dologi kiadások összege 3,812.610 aranykoronát tesz ki. Ezekkel szemben fedezetül a klinikai betegápolási díjakból bevételként 1,932.000 aranykorona jelentkezik a négy klinikán, vagyis végeredményben a klinikai dologi, tehát betegápolási kiadásoknál fedezetlenül marad 1,880.150 aranykorona. Annak következményeképen, hogy a dologi kiadásoknál ilyen nagy összeg marad fedezetlenül, jutott ma a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultása abba a válságos helyzetbe, amelyben köztudomásúlag van. A múlt év októberében a legilletékesebb kézből, Grósz Emil egyetemi professzor tollából egy közlemény jelent meg az „Orvosi Hetilapéban „Az egyetemi klinikák válságos helyzete" címen. Ebből a közleményből látjhatjuk azt, hogy a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi kara g-azdaságilag^meny nyire lezüllött helyzetben van. Megállapítható, hogy egy évtized óta az épületek karbantartására költség nem volt fordítható, azonkívül a fűtés, világítás és a vízszolgáltatás költségeinek elégtelen megállapítása következtében az elmúlt években a betegek igen_ sok szenvedésen estek keresztül. Ehhez hozzájárul az, hogy a klinikák tudományos felszerelését kellőképen pótolni nem tudták, a klinikák kórtermeit kimeszelni, kifesteni hasonlóképen nem birták. Megállapítja továbbá ez a közlemény, hogy mig 1913-ban élelmezésre 1.70 aranykoronát fordított a klinikák gazdasági vezetősége, addig 1924-ben a napi élelmezésre átlagban mindössze 67 fillér, sőt a normál élelmezésre naponta mindössze 55 fillér jutott, ami naponként 7000 papirkoronának felel meg. Méltán kérdezhetjük tehát, hogy Budapesten lehet-e ennyi költségből egy napon egy beteget élelmezni, megfelelő betegtáplálékkal ellátni? Ha keressük annak az okát, mi idézte elő ezeket az állapotokat, a felelet végtelenül egyszerű. Ennek előidézője az volt, hogy a klinikákon épugy, mint más egészségügyi intézményeknél, az ápolási díjak megállapítása sohasem haladt parallel, párhuzamos lépésben pénzünk elértéktelenedésével. Ez az oka annak, hogy most a klinikákon az ápolási díjak olyan alacsonyan vannak megállapítva, hogy minden egyes betegre, még a vagyonosabbakra, a teherbírókra is, az állam naponta igen jelentékeny összeget: a közös kórteremben naponként minden betegnél 33.000 papírkoronát fizet rá. Ha keressük azt, hogy helyes volt-e enïtek az állapotnak előidézése, akkor feleletünk csak az, hogy ez az állapot minden körülmények között helytelenitendő, mert hiszen ez messze kihat a vidéki egészségügyi intézményekre, a vidéki betegápolás kérdéseire is. Tudniillik a vidéki kórházakban a betegápolási díj magasabban lévén megállapítva, a vidéki betegek i tömegesen iparkodnak elhelyezkedni a buda, pesti klinikákon s ez végeredményben rovására, hátrányára van a vidéki egészségügyi intézmények, kórházak fejlesztésének. Ezirányban eddig történt némi javitás, de ezek olyanok voltak, amelyek nem oldották meg a kérdést. Az első lépés volt a társadalmi utón való
