Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-381
210 A nemzetgyűlés 381. ülése 1925, gyűjtés, az u. n. koldulás, amely nem vezetett eredményre. Épen ezért a budapesti orvoskari egyetem tanári kara a saját jövedelmeiből, bevételeiből pótolta későbben a hiányok egy részét. Az én álláspontom ebben a kérdésben az, hogy ma, amikor a klinikákon a vagyonos, a teherbiró emberektől a professzoroknak joguk van gyógykezelési, orvosi díjakat számítani, akkor semmi körülmények között nem lehet megengedni a költséghiányoknak ilyen utón való pótlását. Grósz Emil professzor ur cikkének hatása alatt a kultuszministerium klinikai ügyekkel foglalkozó ügyosztálya érintkezésbe lépett a péuziigyministeriummal, s a kultuszminis ter ur a pénzügyinmister úrral egyetértőleg megállapodott abban, hogy a hiányok fedezésére a betecrektől szedett u. n. pótdíjak állíttassanak be. Előre bejelenthetem, hogy a pótdíjak szedése Rem foe 1 eredményre vezetni, eltekintve attól, hogy ilyen pótdíjak beállítása és szedése alkalmat ad egyéni elbírálásokra. Egyébként tudomásom van róla, hogy pl. több munkásbiztositó oénztár vezetősége felvetette azt a kérdést, vájjon egyáltalában tartozik-e ő fizetni olyan „»pótdíjakat, amelyek fizetésére kormányrendelettel nincsen kötelezve. Mármost ezekből fflmerül a ké~dés. ho°-v mi a tennivalói Szerintem ezt a kérdést sürgősen meg kell oldani, sürgősen azért, mert a tanítás érdeke is ezt kivan ja. A tanítás érdeke ugyanis azt kivánja, hogy az egyetemi intézmények, a klinikák a legkiválóbban legyenek felszerelve, hogy ezekben a tudomány művelése, feílesztése nyugodt viszonyok között történhessék meg. Ennek módja pedig ma egyedül az, ha anvagilag lehetővé tesszük ezeknek a klinikáknak biztos fejlődését és az orvostudomány művelését elősegitjük. Minthogy az állam a mai viszonyok között az itt előirt, a dologi kiadásokra előirányzott összegnél nagyobbat áldozni nem tud, a megoldási mód csak az, bogy a bevételeket fokozzuk. A bevétel fokozásának egyetlen módja az. hogy az ápolási díjakat ugy kell megállapítani, amint az a törvény szellemének is megfelel, hogy t. i. vagyonos, teherbíró embereknél az állam ne fizessen rá az ápolási díjakra. Az 1898 : XXI. te. 17. §-ának 9. bekezdése expressis verbis kimondja: „Az ápolási díjnak fedeznie kell az intézet összes igazgatási és fentartási kiadásait, beleértve az intézet béren-* dezésének és felszerelésének elhasználását is". Tudom, hogy a mai viszonyok között bizonyos társadalmi osztályok olyan nehéz helyzetben vannak, hogy még eg-észségük ápolására sem képesek a kórházi költségeket előteremteni, épen ezért nem is akarom, hogy az ápolási díjak a klinikán mindenkire nézve egységesen állapittassanak meg*, hanem arra kérem a kultuszminister urat, szíveskedjék az ápolási díjak megállapítását sürgős revizió alá venni és^ ezeket a szociális viszonyoknak figyelembevételével megállapítani, ugy, ahogyan a megállapítás a székesfővárosi közkórházakriál már megtörtént. A székesfővárosi közkórházaknál ezidőszerint a közös kórteremben szegényjogon ápoltakra nézve a betegápolási díj 32.000 korona, míg a teherbírókra nézve a közös kórtermekben az ápolási díj 70.000 papírkorona. Ezenkívül a székesfővárosnál továbbmenő különbségeket is tesznek, különösen a kisebb, két-három ágyas szobákban ápolt betegekre nézve, aszerint, hogy állami vagy vármegyei alkalévi február hó 25-én, szerdán. mazottak-e, továbbá, hogy budapesti illetőségüek-e? Még a teherbiró, fizetőképes egyéneknél is különbséget tesznek aszerint, hogy az illető budapesti illetőségü-e, vagy vidéki, mert többágyas különszobában a fővárosiak ápolási díja 102.000 korona, míg a vidéki illetősógüeké 156.000 korona naponta. Nagyon kérem a kultuszminister urat a kli'nikák nyugodt fejlődése érdekében: legyen szives az itt előhozott körülményeket megfigyelés tárgyává tenni, mert érzésem az, hogy ha ez a válságos helyzet, amely a klinikáknál a legilletékesebb tényezők — a" klinikai profeszszorok — megállapítása szerint is előállott, tovább fejlődik, ez a magyar orvosi tudomány fejlődésének gátjául fog szolgálni. Ezért a kultusminiszter urnák méltóztassék az ápolási dijak megállapításának kérdését minél sürgősebben revizió tárgyává tenni. Elnök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Strausz István! Strausz István: T. Nemzetgyűlés! Ennél a rovatnál én is főleg olyan értelemben kívánok szólani, mint Barla-Szabő igen t. képviselőtársarn. Én is olvastam azt a cikket, igen t. képviselőtársam. Magam is meggyőződtem betegeim látogatása alkalmával arról, hogy az élelmezés a klinikákon tarthatatlan, rosszabb, mii akármelyik korházban. Olyan élelmezés van ott, amely egyenesen a gyógyítás és gvógyulás rovására megy. Információkat, felvilágosításokat is kértem több tanártól. Ugyanabban jelölték mes: a rossz élelmezés indokát, amiben igen t. előttem szóló képviselőtársam megjelölje. Erre én is különösen felhívom az igen t. minister ur figyelmét. De én, aki betegeim látogatására igen sűrűn fordulok meg a klinikákon, mást is tapasztaltam. Azt tapasztaltam, hop-y a klinikák és laboratóriumok szerepe a tudomány szempontjából egészen megszűnt volna már a budapesti orvosi fakultáson, ha maguk a tanár urak. a professzorok a legnagyobb áldozatokat nem hoznák a fentartása érdekében. Már pedig a professzor uraktól még sem lehet kívánni azt, hogy ők maguk tartsák nivón a laboratóriumokat és klinikákat, ho<ry a tudomány fejlesztésének minden tekintetében anyasi eszközökkel is rendelkezésére álljanak. Ilyen példa ^ talán egy bransban sincs, mint aminő példát az orvosprofesszorok mutatnak, azokkal az anyagi áldozataikkal, melyeket a tudomány érdekében hoznak. Ezt azon bau nem lehet a végsőkig kihasználni. Ennek előbbutóbb vége szakad. Nem lehet a laboratóriumoknak és klinikáknak aranyfilléreket adni. Minden más háttérbe szorul ama nagy tudományos és egészségügyi érdekek mellett, melyeket ezek a klinikák és laboratóriumok tudományegyetemen képviselnek. Hozzáteszem, hogy amikor az egyetemen a professzorok ilyen nagy áldozatokat hoznak, ugyanakkor az adóügyig igazgatás lesi őket adóztatás szempontjából és nyomon követi minden lépésüket, mint az utolsó siberét. Még azokat a nagy adományokat is nifg-adóztatják, amelyeket ők saját zsebükből áldoznak a tudomány javára. Ezeket a kérdéseket a minister ur nagybecsű figyelmébe ajánlom és el is várom, hogy azokat az álláspontokat, méhnek a klinikákon, a laboratóriumokban s az élelmezés körül észrevehetők, a lehető legrövidebb idő alatt megszüntetni méltóztassék. Elnök: Szólásra következik! Láng János jegyző: Nincs senki felírva. Elnök: Kivan még valaki szólani! (Nem!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom.
