Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

190 A nemzetgyűlés 380. ütése 1925. utón járt» s hogy ezek az egyetemek minden tekintetben becsületére és dicsőségére fognak válni a magyar kultúrpolitikának. Az egyetemekről áttérve a többi iskolákra, itt is ugy látom, hogy minden téren élénk akciók vannak folyamatban, s én bizom a közoktatásügyi kormányzat böleseségében, hogy itt is meg fogja találni az utat, mely ezeknek az iskoláknak javítására fog irányulni. Én is csak sporadikusan egy-két kérdést Szakitok ki ebből a nagy terrénumból és nem akarok végigmenni a közoktatásügy minden terén. Különösen utalok arra, amit az előttem szóló t. képviselőtársam is emiitett, hogy menynyire fontos épen a magasabb iskolákba járó ifjúságra nézve a szegények életfentartását lehetővé tenni, hogy különösen a szegény tehetséges fiatalemberek kiképződhessenek és hogy őket azokon a nehéz esztendőkön, amelyek kenyérkeresethez való jutásukig eltelnek, átvezessük őket. Ezen a téren is látom, hogy mindenütt megindult már a szociális gondoskodás; itt azonban nagyon fontos nemcsak a minister ur jóindulata és gondoskodása, de önnek a társadalmi akciónak is mindenütt való ébrentartása. Ez vonatkozik nemcsak a főiskolákra, hanem a tanítóképzőkre is. Már régebben t tapasztaltam ^ Budapesten, hogy nagyon nehéz megfelelő értékű uj tanitónemzedéket kapni a^ városi iskolákba, mert Budapesten tulajdonképen nincsenek nagyobb számmal tanítóképzők és különösen nincsenek internátussal összekötött tanítóképzők, és igy épen azok az elemek, amelyek lelki diszpozíciójuk és tanulmányaik következtében alkalmasak volnának arra, hogy tanítókká nevelődjenek, inkább más pályákra mennek, inkább igyekeznek középiskolát végezni és más pályán elhelyezkedni, mert hiszen a tanitói állás nem biztat valami különös anyagi prosperitással. Ezért nagyon fontos volna, ha lehetséges volna bizonyos válogatás ebben a tekintetben, ami egy ilyen internátusnál lehetséges. Az internátusokba ugyanis olyan szegény gyermekeket és tanulókat kellene felvenni, akik kiváló eredményt mutatnak fel tanulmányaik folyamán, és akikről feltehető, hogy azon a pályán, amelyre lépnek, szintén kiválók lesznek. A továbbiakban fel akartam még hivni a minister ur figyelmét a művészeti intézetekre és iskolákra. Nagyon kívánatosnak tartanám, ha azt a nagy érdeklődést és melegséget, melyet ő a tudományos képzés és tudományos intézetek iránt tanúsított, lehetőleg ugyanilyen mértékben terjesztené ki a művészeti intézményekre és intézetekre is. Evvel nem azt akarom mondani, hogy nein érdeklődik, mert hiszen ezen a téren is határozottan haladást lehet megállapítani, de mégis látom, hogy mindenütt nagy bajok vannak. A képzőművészeti főiskolán, az iparművészeti nevelés terén és mindenütt természetesen a nyomorral kell küzdeniök épen azoknak, akikből talán nemzetközi valutákat lehet nevelni, mert hiszen egy kiváló művész igazi nemzetközi érték, amely mindenképen csak az ország előnyére lehet. Itt igazi túltermelés nem is képzelhető, mert egy tehetséges művész külföldön is érvénj^esitheti a maga tehetségét (Igaz! Ugy van!) és ott is a magyar faj és .a magyar nemzet dicsőségét fog'ja hirdetni a működése. Tudom, hogy itt is — mint mindenütt — a gazdasági eszközök korlátoltsága okozza a nehézségeket, de azt hiszem, hogy itt is lehetne talán avval a súllyal, amellyel a minister ur bir, a költség-vetések évi február hó 20-án, pénteken. összeállításánál gondoskodni arról, hogy megfelelő bővebb források álljanak rendelkezésre. A művészeti ügyek között felemlítem az Operaház ügyét is, amely most ujabban szerepel a napirenden. Arra gondolok, hogy az operaházi deficit már békében is egy minden évben előkerülő beszédtárgy volt; ugy a sajtóban, mint a közönség körében s a hivatalos körökben is tárgyaltatott. Nézetem szerint egy kissé szűkkeblűén ítélik meg ezt a kérdést. Egy ország, ha Operaházat tart fenn, azt azért tartja fenn, mert az deficittel jár. Mert hiszen, ha az — hogy így fejezzem ki magam — nem volna ilyen anyagilag nem jutalmazó vállalkozás, akkor nem volna szükség arra, hogy az állam Operaházat tartson fenn. Miután pedig egy Operaháza van csak a magyar államnak, én azt hiszem, ezt azért tartja fenn, hogy ott művészetben olyat produkáljon, ami egyfelől megfelel a közönség igényeinek, másfelől a művészeti követe]menyeknek is. Végül az a meggyőződésem, hogy az Opera adminisztrációjában az a jó pénzügyi politika, amely jó művészeti politika is. Minél jobb, minél kvalitásosabb művészetet tud egy opera produkálni, annál kisebb lesz relative a deficit. Azt hiszem azonban, hogy semmiesetre sem helyes politika túlságosan leszorítani, de egyáltalán leszorítani az Operaház művészi nívóját azért, hogy bizonyos megtakarítások éressenek el. Éz nem akar konkrét vélemény lenni kérdésre nézve, amely most áll tárgyalás alatt, mert hiszen én arra nézve nem birok elég hozzáértéssel, hogy azok a követelmények, amelyeket a zenekari tagok felállítottak, megfelelőek, méltányosak-e vagy nem, Ezt^ a minister ur bizonyosan jobban meg fogja tudni ítélni. Mindenesetre kívánatos, hogy ezek a zavarok elimináltassanak, és hogy minél előbb visszaadassék az Opera a maga igazi rendeltetésének. Itt csak az a kérésem a minister úrhoz, hogy az előbb emiitettek értelmében az Operaháznál mindenek felett a művészeti szempont legyen az okvetlenül domináló, és a pénzügyi szempontokat, amennyire lehet, inkább háttérbe kell szorítani, illetve le kell győzni a pénzügyi nehézségeket, ha ezáltal a művészeti szempontok biztosíttatnak.^ Áll ez ugy a vezetést, mint általában az egész Opera jövendő működését illetőleg. Végül felszólalásomat azzal fejezem be, hogy a közoktatás és a közművelődés az ország közérdekű tevékenységének az a terrénuma, amely leginkább nyújt kilátást arra, hogy mi, épen ezekben a leggyászosabb időkben, a megcsonkitott, tönkretett Magyarországban se hagyjuk magunkat elnyomatni abban a tekintetűén, hogy azt a fölényt, amelyet mi itt, egész Keleteurópában a kultúra terén hosszas, céltudatos, kulturális működés révén elértünk;. dacára ezen sanyarú körülményeknek, vissza-fejlődni engedjük. Ezen müvelődésbeli fölényünk fentartása érdekében, aminek nagy jelentősége van az ország jövendő boldogulása és a mi harcunknak ébrentartása szempontjából, amely harc végső célja Magyarország régi dicsőségének visszaállítása, mi egyesült erővel, pártokra való tekintet nélkül minden áldozatot meg akarunk hozni, hogy az ország ezt a kulturális fölényt jövendő közoktatásügyi politikájában is fentarthassa. (Helyeslés.) Annak ellenére, hogy a költségvetés tekintetében a minister úrral szemben elismerésemnek adtam kifejezést,, azt mégsem fogadom el, mert sajnálatomra a közoktatásügyi kormány — de magra a kormány is — továbbra is fen-