Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

176 A nemzetgyűlés 380. ülése 1925. évi február hó 20-án, pénteken. is fejeztem beszédemet, mert nem óhajtom ezt a kérdést abban a megvilágításban is tárgyalni, amely megvilágításban az a múltban a sajtóban tárgyaltatott, és amely megvilágításban esetleg még bírósági tárgyalásokon is tisztázódik. Ez nem tartozik ide, belső intern ügyek és veszekedések nem tartoznak a nemzetgyűlés elé; ezt majd intézzék el az illetékes fórumok. Éri az elvi kérdéseket tartottam tisztázaiidóknak. Nem akarván ezzel a kérdéssel más részletkérdéseket összekeverni, amelyekre majd részletes vita folyamán úgyis visszatérhetek és ott röviden megmondhatóim majd róluk a véleményemet. Kénytelen leszek majd elismerni, hogy a kultuszminister ur beszédében a magyar kultúra szempontjából nagyon sok jót mondott. Ugy veszem azonban észre, hogy a kultúra iránti előszeretetéből mégis nem számolt azzal, hogy az a kultúra, amely gazdaságilag kellőképen megalapozva nincs, nagyon sokszor inkább káros, mint hasznos. Épen azért, mert én a kultúra és Magyarország fejlődése szempontjából helyesebbnek tartanám, ha az építést alulról kezdenék (Helyeslés.), a középfokon folytanánk, mintha egy felépületet épitünk olyan alapra, amely alap nem elég szilárd és nem is elég széles, mert aránytalanságot látok az alsóbbfoku kultúrára fordítandó összegek és a felsőfokú kultúrára fordítandó összegek között, a költségvetést ebben a formájában nem fogadom el. Elnök: ^A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Gr. Klebelsberg Kimó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Farkas Tibor igen t. képivelőtársam olyan tárgyilagos nyugodtsággal foglalkozott a szóvátett kérdésekkel, hogy azzal is honorálni akarom felszólalását, hogy azonnal válaszolok neki. Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, hogy az a közbeszólásom: „Mit fognak hozzá szólni a kaíholikusok", nemcsak a t. képviselő urnák, hanem Kiss Menyhért képviselő urnák is szólt, aki mint egy kereszténypártnak különösen exponált tagja szerepel a nemzetgyűlésben. Minthogy jogász ilag képzett felszólalóval állok szemben, a dolog jogi hátterével is foglalkozni óhajtanék. Igaz, hogy abban a legfelsőbb kéziratban utalás van arra, hogy ezek a kérdések törvényhozási utón fognak rendeztetni és kétségtelen az is. hogy a szuverenitás fogalmából folyik, hogv egy államinak eszmeileg joga van bármely kérdést a maga hatáskörébe vonni és törvény h ozásilag rendezni, tudjuk azonban, hogy a szuverenitásnak van egy önkorlátozása is. Korlátot vet a szuverenitásnak tényleg bizonyos fizikai lehetőség és korlátot vet a szuverenitás kiterjesztésének bizonyos erkölcsi, politikai lehetőség is. Vegyük^ pl. az autonóm felekezeteket. Szivesen vennék-e a protestáns autonóm felekeztek azt, ha a nemzetgyűlés törvényeket alkotna olyan kérdésekben, amelyeket zsinati törvényekkel akarnak rendezni! Eszmeileg megvan ennek a lehetősége, de nincs meg a politikai lehetősége és nincs meg az erkölcsi lehetősége. Amint a törvényhozás kímélte az autonóm protestáns egyházak szabad mozgását, épen ugy a katholikus egyház sem óhajtja, hogy vagyonának kezelésére és iskoláinak mikénti vitelére vonatkozó belső kérdések törvényhozási utón rendeztessenek. (Helyeslés.) Megvan tehát erre a jogi lehetőség, de a katolikus társadalom egyházi belügyeknek törvényhozási rendezését, világi f örvényekkel való rendezését nem kívánja. (Helyeslés.) Az az állam, amely békét akar állam és egyház között, ezen a téren bizonyos mértéket tart, és ez a szuverenitás korlátozása. A 80-as években még ugy gondolkoztak az emberek, amint az a legfelsőbb kéziratban van, de közbejött egy keresztény renesszánsz, megújhodott a felekezeteknek azautonómélet iránti vágya, és az állam ezen a téren tartózkodó magatartást tanusitott. Nem azért nem rendeztettek tehát ezek a kérdések, mert az a hét kultuszminister, aki azóta ezen a helyen ült, nem akarta, vagy nem tudta volna ezeket a kérdéseket rendezni, hanem ezen elvi okok és nagy belső nehézségek miatt, és azért, mert az egyház érzékenységét ezen a téren sem akarta sérteni. Ennyit a kérdés elvi részéről és alkotmányjogi beállításáról. Äzt méltóztatott mondani, hogy ennek az ellenőrző bizottságnak a miandátuma lejárt. Hát ez tény, de mivel nem volt módunkban a korábbi gyakorlat szerint ennek megújításához, egy modus vivendi-t kellett keresni, mert hiszen az élet nem áll meg, az élet megy tovább, és a kormányzásért nem lehetne a felelősséget vállalni, ha akkor, amikor régi törvényeink egy esetre nem provideálnak, nem tennénk semmit, hanem hagynánk a dolgokat gurulni és elfajulni. Megegyezés van tehát egyfelől a kultuszminiteter, másfelől a püspöki kar között, hogy a jövőben a tagok kinevezése neom egyoldalulag a kultuszminister által történik, hanem a kultuszminister és a püspöki kar megállapodnak a katholikus közélet valamely alkalmas személyében — én alattam a kinevezések így történtek — és amenyiben a kultuszministernek és a püspöki karnak bizalma egy emberben találkozik, akkor az meghi'vatik az ellenőrző bizottságba. Mi a püspöki karral mindig a legnagyobb békességben megtaláltuk ezeket az embereket és meg fogjuk találni a jövőben is. Egyéb modus vivendi-t ezen a téren kieszelni nem lehet, és én azt hiszem, hogy ha Farkas Tibor igen t. képviselőtársam a katholikus közvéleményben tájékozódnék az i'ránt, hogy óhajtanak-e ezen a téren pl. egy törvénybeli rendezést, ez a kívánság nem nagy helyesléssel találkoznék. (Meskó Zoltán: Autonómiát óhajtanak, minister ur! — Kiss Menyhért: Az egész ország kéri az autonómiát!) Kiss Menyhért igen t. képviselő iir, ezekkel a nagy kérdésekkel nagyon csinyjáii bánjunk, mert méltóztatik tudni, hogy a római katholikus egyház törvényei szerint ilyen gyökeres rendelkezéshez a pápa őszentsége hozzájárulása is megkívántatik, és nekem alapos feltevésem, hogy az adott körülmények között és elvi okokból ez a hozzájárulás megszerezhető nem lenne. (Meskó Zoltán: Elég szomorú!) Én tehát nem vagyok hajlandó az igen t. képviselő ur kedvéért a római szentszékkel coliisióba kerülni. (Kiss Menyhért: Erdélyben megengedte a pápa!) Az régi gyakorlat alapján történt igen t. képviselő ur, de különösen a kommün alatt tett tapasztalatok után, amelyek nem mindenben nyerték meg a római szentszék tetszését, igy pl. a katholikus kongresszusnak sajnos katholikus tanáccsá való átalakulása után és azok után a szomorú dolgok után, amelyeket én is saját magam láttam, hogy pl. az egyházi vágjon védelmére tett javaslat mellett csak Baranyay Jusztin, Concha Győző és magam álltunk fel, mondom ilyen tapasztalatok után legalább is i'aren óvatosan kell ezekkel a kérdésekkel bánni. (Meskó Zoltán: Az autonómiának nem lehet akadálya!) Ennek majd módját lehet találnunk, de bocsásson meg t. képviselő ur, ezt a kérdést igv incidental;

ter megoldani nem lehet (Meskó Zoltán: Már év-