Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-380
r A nemzetgyűlés 380. ülése 1925. évi február hó 20-án, pénteken. \1\ ugy mondjam, átvették más tárcák hatáskörét is, mert hiszen a magyar kultúra az, amely nekünk egyetlen fegyverünk, igy a honvédelmi tárca kötelességét, részben feladatát is teljesiti. Ha a magyar műveltség emeléséről van szó, akkor természetszerűleg megint a kultusztárcának kell előtérbe lépnie. Nem az a szempont vezet tehát, mikor a költségvetéshez hozzászólok, hogy abban a tekintetben kifogásoljak valamit, hogy miért nem vettek többet erre vagy arra a célra, hanem inkább az, hogy bizonyos kérdésekre felhivjam a figyelmet és azt kérjem, hogy amennyiben, ai viszonyok engedni fogják, mindenesetre ezeknek teljesítésére törekedjünk. A kultuszminíster ur mindenre kiterjedő beszédében sajnálatai láttam azt — ugy látszik, az idő rövidsége miatt volt —, hogy minél inkább haladt lefelé a különböző iskolák létráján, mindig kevesebbet és kevesebbet mondott róluk, úgyhogy amikor a népoktatáshoz került, amire vonatkozólag pedig már régebben bejelentette, hogy egy törvényjavaslat készül, szerettem volna, ha erről bővebben is nyilatkozott volna. Én ugyanis azt látom, hogy voltaképen az elemi iskolák azok, amelyek azt a nemzetvédő, azt a honvédelmi feladatot teljesitik, amelyet elsősorban teljesíteni kell a magyar nemzetnek. De általában véve téves felfogás van az öszszes fokon álló iskoláinkkal szembei), amikor az ideális célokat mindig összekeverik a hasznossági célokkal. Egyetlen egy iskolánkat sem hagyták meg annak a célnak tiszta szolgálatában, amelyre voltaképen azok alkotva lettek. Ezt különösen látom az elemi iskoláknál. Az elemi iskolákkal kapcsolatban mindinkább gazdasági és egyéb tudások közlését kívánják, pedig szerintem a 6—12 éves korig odajáró gyermekeknek az iskola igazán csak erkölcsi alapot kell hogy adjon — amellett, hogy az általános tudás elemeit, azt irásolvasás, számolás tudását megadja —, hogy azokat felfegyverezze bizonyos vallási, hazafias, nemzeti erőkkel, amelyek birtokában majdan meg tudnak állani s a nemzettel szemben kötelezettségeiket teljesíteni tudják. Épen azt kell azonban tapasztalnom, hogy ezekben a tekintetekben történik majdnem a legkevesebb. Hogy felfordulás lehetett és felfordulás lehet egy nemzetnél, ez azt matatja, hogy a nagy tömegek erkölcsi érzéke megbicsaklik. Hogy a háborúban és a háború következtében az emberekben feltámadt az a gondolat, hogy nem érdemes küzdeni, nem érdemes vallásosnak lenni, hogy nem érdemes egyáltalában az általános nemesebb indulatokkal bírni, ez csak azt jelenti, hogy azok, akik az elemi iskolákból kikerültek, ott nem neveltettek abban az irányban és abban az értelemben, hogy a nemzet, haza, Isten fogalma mélyen belevésődjék a lelkükbe és szivükbe. Ebben a tekintetben ma azt látom, hogy épen azoknál az elemi iskoláknál állanak elő nehézségek, amelyek legjobban meg tudtak felelni feladatuknak. A felekezeti iskolák vannak nehéz problémák elé állítva. Azoknak fentartása az egyes fentartó felekezetekre nagy terheket ró. Itt különösen épen a protestáns felekezeteket említhetném, amelyeknek olyan egyházi adókkal kell megküzdeniök, hogy szinte problematikus, hogy ha ez sokáig igy tart, fenn birnak-e maradni, fenni, birják-e. iskoláikat tartani. A legutóbb, amikor a nyugdíjkérdés is előkerült, épen az elemi iskoláknál a felekezeteknél, nem tudom mi alapon, de a békebeli 24 NAPLÓ xxx. korona nyugdíjjárulékot havi 18 aranykoronában állapították meg minden tanító után, ugy, hogy ha még a békebeli paritást is veszszük, az egyházakra 24 korona helyett évi 156 aranykorona teher hárul. Annak idején kérelemmel is fordultak a felekezetek a kultuszministerhez és erre válaszul azt kapták, hogy amennjnben januárban fizetik a múlt évi júniusi részletet és februárban a januárit, stb. és ezt pontosan teljesitik, akkor az egy évit, amelyet visszamenőleg követelnek, elengedik ezeknek a felekezeteknek. Nem tudom, hogy ezt a tervet ki állította igy fel, hogy januárban űzetik az előző évi júliusit, de az tény, hogy nem ismerték a református egyházi életet, mert hiszen ezek az értesítések és felhívások a felekezetekhez és az egyházakhoz novemberben érkeztek meg; tehát olyan időben, amikor már segíteni magukon nem tudtak, mert közismert, hogy minden felekezetnek a maga költségvetését egy évre előre meg kell csinálnia! Ez esetben fedezettel erre a váratlan kiadásra nem rendelkeztek, uj adókivetésre pedig csak felsőbb jóváhagyás alapján van joguk és csak azután szedhetik be az adókat; tehát ha megengedik, hogy a következő januárban fizessék a júniusit, ennek fedezetéről a felekezet csak a következő évben tud gondoskodni. Ha pedig nincs fedezet, nem tudja betartani a januári és februári részleteket ős akkor elesik attól a kedvezménytől, hogy elengedik neki az egy esztendei hátralékot. A nagy kedvezmény igy csak papiroskedvezmény marad. De másrészt abszurdumnak és igazságtalanságnak tartom azt, hogy amikor aranyparitásról beszélünk, a békebeli 24 korona helyett 156 aranykoronát követeljenek az egyházaktól. Azt hiszem, akik ismerősek az élettel és tudják, hogy Dunántúlon 2—300 lelkes egyházak vannak a protestánsoknál, azok tudják, hogy a 156 aranykorona beállítása azt jelenti, hogy az eddigi költségvetést talán háromszorosára kell felemelni. Általában véve a minister ur, amikor Janka Károly és Kaas báró felszólalására reflektált, kiemelte, hogy örömmel hallja, hogy az egyházak a felekezeti békeségre törekszenek. Én nein ismerek olyan felekezetei;, amely keresve keresné, hogy a másikkai súrlódásai legyenek. Nem tudom elképzelni, hogy akár a nagy katholikus egyháznak, akár a protestáns egyházak bármelyikének érdeke volna, hogy szemben álljanak a felekezetek és igy küzdjenek egymással. Voltaképen amikor a protestáns, tehát ^ a református és lutheránus egyházak kérdéséről van szó, az nem is felekezeti, hanem nemzeti kérdés; nemzeti kérdés azért, mert hiszen a magyarságnak jórésze a protestáns felekezetekhez tartozik és a Dunántúlon vannak azok a kis református gyülekezetek, amelyek mondhatnám, igazán csekély létszámmal bírnak, mert mindössze 3—400 lélek vau bennük és mégis kulturmissziót teljesítenek. Ha ezeken a helyeken a rettenetes egyházi adó miatt be kell szüntetni ezeket az anyaegyházakat, akkor ezek íiókegyházakká vedlenek át. amelyekben nincs meg a természetes vezér, mert lelkésze és , tanítója nem lesz és igy ezek az egyházak szétzüilenek s igy azt a nagy nemzeti és kulturmissziót, amelyet eddig teljesítettek, teljesíteni nem tudják. Nagyon meggondolandó tehát, hogy a terhek áthárítása — mely az állami költségvetés érdekében történik — okos-e), helyes-e, célszerű-e, ha ezzel értékeket teszünk: tönkre, ha ezzel működő, élő, ható erőket szüntetünk meg. Rettenete« ellentétek vannak a református egyháznál az 26
