Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-379
136 A nemzetgyűlés 379. ülése 1925. haladéktalanul intézkedjék a kántortanító! javadalmak méltányos szétválasztása és ezen javadalomról külön jegyzőkönyv és díjlevól felvétele iránt; 2. az 1922 : VI. és XVII te. értelmében kiadott 122.000/1922. vk. min. számú rendelet alapján megejtett kántortanitói javadalmak felülvizsgálatát illetve értékelését az érdekeltek jogos kívánságainak méltányos figyelembevételével vegye revizió alá, s annak megtörténtéig a beszüntetett államsegélyeket ismét folyósítsa; 3. intézkedjék, hogy a tanítók helyi járandóságaínak kiszolgáltatását a közigazgatási hatóságok fegyelmi felelősség terhe, alatt 30 napon belül biztosítsák." Beszédemnek elején utaltam arra, hogy a minister ur a VII. fizetési osztály mindhárom fizetési fokozatát nyissa meg a tanítóság részére. Erre vonatkozólag is egy indítványt terjesztek be. amely a következő: ..Utasítsa a nemzetgyűlés a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minis tért, hogy a tanítóság részére a 6000/1923. M. E. saámü rem delettel megnyitott VII. fizetési osztályba való előléptetést a XI—VIII. fizetési osztályokra nézve érvényben levő automatikus rendszer alapján a megfelelő szolgálati idő figyelembevételével olyképen foganatosítsa, hogy a megnyitott VII. fizetési osztály mindhárom fokozata betöltessék." Akkor, amikor a taaitók, óvónők, tanfelügyelők és segédtanfelügyelők sérelmeit és panaszait a nemzetgyűlés elé hoztam, ugyanakkor meg kell emlékeznem a tanítónőkről is, és rá kell mutatnom arra, hogy a tanítónők milyen nyomorúságos helyzetben vannak. Itt van egy nagyon szép levél a bürtokómban, de nem is annyira levél ez, inkább szomorú' novellának illenék be. Ebben egy állami tanítónő, aki Budapest környékén működik, leirja menynyi a fizetése, mire fordítja azt és hogy milyen kicsl'ny összeg marad meg neki ruházatra és az életstandard fentartására. Elmondja ez a tanítónő, hogy havi fizetése 1,200.000 korona, Jakbérre havonta 210.000 koronát, fűtőanyagra egész esztendőben 220.000 koronát, fuvarra "és favágásra 80.000 koronát fordít, tehát az 3.200.000 korona tiszteletdíjból 510.000 korona kiadás esik ezekre, amiben természetesen nincs benne az ellátás, a ruházkodás és egyéb kulturigények költsége. Nagyon jól tudom, hogy ma a fizetések tekintetében' a tisztviselőknek épugy mint a tanítóságnak a lehető legnagyobb áldozatot kell hozni, és hogy az állami tisztviselő sem kapja meg teljes békebeli fizetését, csak annak 34%-át. Mégis tudatában annak az olyan óriási fontosságú feladatnak, amely a magyar tanítóságra hárul, amikor a nép legszélesebb rétegeit az ismeretek világába bevezeti, tudatában annak a pedagógiai és nemzetnevelési feladatnak, amelyet csak akkor tudunk elvárni a tanítóktól, ha ők tisztességes körülmények között tudnak hivatásuknak megfelelni, arra kérem; a minister urat és az államtitkár urat. méltóztassanak gondoskodni arról, hogy a tanítóknak, a tanítónőknek és az óvónőknek javadalmazása valamiképen korrigáltassák, hogy az olyan legyen, hogy legalább is életstandardjukban az emberi szinvonalat el tudják érni, hogy nyugodtan és tisztességesen tudjanak megfelelni hivatásuknak, a nemzetnevelésnek. Ha ennyi, sorsával meg nem elégedett és az anarchiához közelálló lelkű tanító és tanítónő foglalkozik a gyermekek nevelésével, akkor természetesen az elégületlenség szikrái észrevétlenül is átpattognak a gyermekek lelkébe és igy az a munka és annak a munkának évi február hó 19-én, csütörtökön. eredménye, amelyet mi a tanitóktól várunk, nem lesz kedvező az országra, hanem olyan lesz, amilyent, azt hiszem 1 , sem a minister ur, sem pedig a nemzetgyűlés nem vár a tanítóságtól. A tanítóság hoz áldozatokat, de mégis azt szeretné és azt kívánná, hogy az igen t. ministerium méltányolja ezeket és foglalkozzék anyagi' ügyeik elintézésével. Mert tudatában vagyunk annak, hogy Magyarországon a lelkeket szanálni kell, azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy azt a lelket, amely anyagilag elviselhető körülmények között ápolja a testét és életkörülményeit, könnyebb szanálni, mint azt a lelket, amely éhezik, amely fázik, nyomorog, amely le kell hogy mondjon a megfelelő életszínvonalról és amely olyan viszonyok között van — itt a sokgyermekes tanitóapákra célozok —, hogy igazán a legszükségesebbet sem tudja kielégíteni' fizetéséből. Ezekre méltóztassék gondolni a minister urnák, mert igen nagy nemzeti érdek, hogy megelégedett tanitói és tanitónői kar foglalkozzék Magyarországon a gyermekneveléssel. Igen t. Nemzetgyűlés! Most röviden rá kívánok térni azokra a megjegyzésekre, amelyeket az előadó ur előadásának során tett egyes kérdésekre vonatkozólag, amikor végigment a költségvetés egyes tételein. Az igen t. minister ur többször hangoztatta, hogy nagy áldozatot hoz a nemzet akkor, amikor az álfemi szinházak fentartására körülbelül másfélmillió aranykoronát fordit. Én azonban azt gondolom, hogy az a másfélmillió aranykorona a világért sem elég» mert a múlt esztendőben is a valóságban sokkal többet fordított a magyar királyi kincstár a szinházak fentartására. Azóta az állami szinházak száma eggyel megszaporodott, mert a Kamaraszínházat is állami szinháznak jelentették ki és most a Kamaraszínház is az állam ellátását veszi igénybe. Én elismerem annak az elvnek a fontosságát, hogy a Nemzeti Szinháznak és a m. Mr. Operaháznak fentartása kulturérdeke az országnak, feltétlenül le kell azonban szögeznem azt., hogy azért olyan áldozatokat, amelyeket a nemzet nem bír el, ezekért az intézményekért hozni nem lehet. A minister urnák és a ministerlumnak feltétlenül latolgatnia kell azt, hogy általában véve a szinházak még akkor is kifizetik magukat, ha semmiféle állami segítségben nem részesülnek. Ha tehát rá kell fizetni az állami színházakra és a m. kir. Operaházra, akkor ez a ráfizetés nem lehet olyan hatalmas összeg, amellyel iskolák százait lehetne fentartani az Alföldön. Nem kívánok a magyar nemzet számára olyan kulturfölényt, amely Budapesten egy nagy kultúra sziporkázó tűzijátékát ragyogtatja, lenn pedig a magyar Alföldön, a bezárt, meg nem nyitott iskolák légióit vonultatja a külföld szeme elé. A magyar nemzet számára egyenletes kultúra kell és nem lehet a budapesti arisztokrácia, a budapesti főúri világ, vagy a budapesti intelligencia részére óriási áldozatokkal fentartani egy intézetet, s ugyanakkor elhanyagolni olyan feladatokat, amelyeknek teljesitóse elsőrangú nemzeti érdek. A minister ur, ugy látszik, ezt a felfogást kezdi magáévá tenni. Ezt látom akkor, amikor a zenészekkel szemben sztrájkjuk alkalmával keményen viselkedik és rá akarja szorítani őket, hogy ők is kisebb fizetés mellett lássák el feladatukat. A m. kir. Operaház bezárása nagy baj. Vigasztalhatjuk magunkat azonban azzal, hogy ugy Bécs, mint Berlin és más német városok,
