Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-379

A nemzetgyűlés 379. ülése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. 137 amelyekben Operaház van, már megelőztek bennünket ezen a téren. Ugy látszik, más nemzeteknél is a kultúra érezte meg legelőször; a mostani lekötött helyzetet, a mostani nagy nyomorúságot és a nagy pénztelenséget és. a kultúra hozta meg legelőször ezeket az áldozatokat, A vezető szempont mindenesetre az kell hogy legyen, hogy inkább kevés, de JQ előadást tartsanak és bizonyos ideig, hónajiokon keresztül szüneteljen az Opera; az Opera játszatásánál és megnyitásánál pedig tekintette kell venni azt, hogy a magánénekeseknek és a dalénekeseknek olyan légiója van szerződtetve ma is az Operaháznál, hogy abból a művészet kára nélkül feltétlenül el lehet bocsátani egyes személyeket. Ugyancsak nagy örömmel olvastam ma a lapok híradását, hogy a minister ur az adminisztrációnál megszüntetni kivánja a főigazgatói állást. Mar akkor, amikor a minister ur ezt a IV. fizetési osztályba sorozott, államtitkári jellegű állást megkonstruálta, az volt a felfogás, hogy ez- azért történt, hogy egy nagyérdemű közjogi funkcionárius fiát megfelelő helyen elhelyezzék. Most, ime báró Wlassics Gyula távoztával meg lehet állapitani, hogy ezeket a nagy feladatokat nem tudta megoldani, úgyhogy végül mégis csak egy szakembert kell odaállítani. Legyen ott csak egy igazgató, de az az igazgató legyen felruházva plein pouvoir-ral, az az igazgató legyen szakember, aki kezdettől fogva a színházzal foglalkozott és aki a színház anyagi és szellemi vezetésében is csak egyhez alkalmazkodik: a takarékossághoz és ahhoz, hogy minél kevesebb kiadást okozzon az államnak. A Nemzeti Színháznak a múlt esztendőben elért anyagi sikerei biztositéka annak, hogy egy szinház, még ha az erkölcsi szinvonalat minden tekintetben meg is akarja ütni, ha tehát vigyáz műsorának az összeállítására, még ilyen nehéz feltételek mellett is feltétlenül tud anyagi sikereket produkálni. Ugyanezt a felfogást érvényesíteni kell a m. kir. Operaháznál is, mert az Operaháznál is, ha redukálják a személyzetet — a titkári kart szintén redukálni lehet, mert most több titkár van —, ha a főigazgatói állást megszüntetik, s a magánénekesek nagy csapatjából is elbocsátják azokat, akiket nagybefolyásu ujak protezsáltak oda és nem tudásuk és művészetük, akkor kisebb, de lelkes művészcsapat áll majd az Operaház rendelkezésére, amely feladatának rneg fog felelni és igy nem fog bekövetkezni az, hogy a m. kir. Operaházat be kell zárni. A közalapítványi birtokok jövedelme tekintetében az igen t, előadó ur adós maradt a számokkal, pedig nagyon érdekelt volna bennünket az, hogy a m. kir. közalapítványi birtokok mennyit jövedelmeznek, minthogy ezek a jövedelmek iskolai és egyetemi célokat szolgálnak. Nemrégiben csak a lapokból értesültem arról, hogy az igen t. minister ur ezeknek a jövedelméből részvényeket is vásárolt és valamelyik nagy nemzeti hitelintézetnél ezekkel a részvényvásárlásokkal bizonyos célokat akartak megvalósítani. Én nem szólok bele abba, hogy ezeket az összegeket hogyan kezelik és mire fordítják, ezt rábízom azokra az ellenzéki képviselőtársaimra, akik szakszerüleg ismerik" ezeket a kérdéseket és akik meg tudják állapítani, hogy helyes dolog-e, ha ezeket a vagyonokat és pénzeket értékpapírokba, vagy hasonló papírokba fektetik, bele. De mindenesetre leszögezek egyet, és ez az, hogy a közalapítványi birtokok jövedelmének egyetlenr^-v fillére sem fordítható másra, mint arra a célra, amelyre az alapitó-levelek értelmében és az alapítók intenciói szerint forditani kell, t. i. tanulmányi célokra és egyetemi célokra. Épen azért sajnálom, hogy az igen t, előadó ur e tekintetben nem informált bennünket és hogy az igen t, minister ur sem tartotta szükségesnek, hogy expozét mondjon, amelyben megmondta volna, hogy az igen jelentékeny összeg, amelyet a közalapítványi birtokok jövedelme kitesz, milyen célokra fordittatik, pontosan és precízen hol kezeltetik és hogy miképen történik azoknak a vagyonoknak a kezelése. Most egy másik kérdéssel leszek bátor foglalkozni: az egyetemek kérdésével. Már többször elhangzott a nemzetgyűlésben, hogy hiba az, hogy sok egyetemet tartunk fenn. Én, mint erdélyi ember feltétlenül jónak, célszerűnek és minden tekintetben helyesnek tartom azt, hogy a kolozsvári egyetemet ide áttelepítették. ^ Legfeljebb a módban van nézeteltérésem a minister úrral és a ministeriummal, mert amikor azt látom, hogy ilyen óriási összegekbe kerül a magyar államnak a klinikák fentartása és felszerelése, mégis azon az állásponton volnék, hogy a mai hét és félmillió lakossággal bíró csonka Magyarországnak elég, ha két egyeteme van és az áttelepített egyetemek anyagát, tanári karát és ifjúságát a meglévő két egyetemen kellene elhelyezni. Óriási összeget, 8—10 millió koronát lehetne ezzel évente megmenteni és más célra forditani. A tanárokon és tanítványokon sem esnék ezzel sérelem, mert a Ferenc József Egyetemre vagy a pécsi egyetemre kinevezett tanárnak teljesen mindegy, hogy akár Debrecenben folytatja-e működését vagy Budapesten. Itt kizárólag nagy dologi kiadások megtakarításáról van szó és ezeknek a hatalmas dologi kiadásoknak megtakarítására feltétlenül szükség van, mert különben a költségvetésben nem lehet az egyensúlyt helyreállítani és nem lehet ezeket az Összegeket olyan célokra forditani, amely célok szükségesek, mint például népiskolák létesítése és fentartása. (B. Kaas Albert: 8—10 millió aranykoronát, vagy papírkor onát!) Aranykoronát ! Igen tisztelt Nemzetgyűlés! A minister ur előadója nagyon aláhúzta a minister ur halhatatlan érdemeit, a gyűjtemény-egyetem létesítése szempontjából. Amikor az erre vonatkozó törvényjavaslatot tárgyaltuk, többen voltunk olyanok, akik azt mondották, hogy kár

; bántani azt a régi szép patinás címert, amely alatt ezek a régi kultúrintézmények fennállottak. A minister ur bizonyára attól a szemponttól vezettette magát, hogy egyszerűsíteni akarta a dolgokat, az volt az ideája, hogy ezt mindenáron meg kell tennie és ugy látszik, pályázott arra, hogy a jelenlegi francia kuLtuszminister ur elismerését kiérdemelje, mejt hiszen az előadó ur tényleg megemlítette, hogjr a jelenlegi francia kultuszminister ur elismerését fejezte ki a gyűjtemény-egyetem rendszere iránt. Hogy ő ezeket a rendszereket hogyan és honnan ismeri, nem tudom. Hogy Franciaországban ma az egyetemeket és a tudományos intézeteket vele ilyen közös üvegbura alá helyezték, azt sem tudom. Egyet azonban tudok és ez az, hogy azok az intézetek, amelyek eddig külön fennállottak és önálló kulturális és tudományos életet éltek, hivatásuknak megfeleltek, nagyon szépen működtek, de nem tudok arról, hogy most ebben a tekintetben fokozás állt volna be. Nem tu-