Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-379
A nemzetgyűlés 379. illése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. 115 záni. Azt mondta, hogy annakidején, 15 évvel ezelőtt a Máv. napszámosa volt és ott érte szerencsétlenség', úgyhogy teljesen munkaképtelen lett. Annakidején 40 korona havi segélyt állapítottak meg neki. Több gyermeke van és mondom, a legnagyobb nyomorúságban él s egészen a legutóbbi ífóiiapokrg 40 papírkoronát kapott a Máv-tól havi segélyezés címén. (Kiss Menyhért: Felvette'?) Nem is vehette fel, mert a felvételi elismervény többe került volna. A múlt év második felében a plébános felvilágosítására lépéseket tett azután, hogy ez a havi 40 koronája a mai viszon3 T oknak megfelelőleg emeltessék fel. A Máv. igazgatósága a segélyt nagy kegyesen havi 20.000 koronára emelte fel, hogy ez, az ember a mai viszonyoknak megfelelő segélyt kapjon. És amikor elmondotta nekem ezt a dolgot, minthogy semmiféle megélhetési forrása nincsen és több gyermeke van, bizonyos megbotránkozással magam irtam levelet a Máv. elnökig'azgatóságához, hogy lássák be azt, hogy szociális szempontból, a nép megnyugtatása szempontjából is milyen rettenetes hatással van az egész község lelkületére, ha egy balesetet szenvedett szegény emberrel szinte ilyen gúnyolódva bánnak. Erre irt nekem a Máv. elnökigazgatója, hogy ő mindezt belátja, de nines fedezet. Mikor ezt a levelet közöltem az illető szegény emberrel — ugy látszik, hogy a munkások sok mindenről tájékozva vannak —, a legnagyobb elkeseredéssel azt mondta: erre nincs fedezet, de bezzeg arra van, hogy a Máv. eliiökigazgatója, nem tudom én milyen nagyösszegü karácsonyi jutalmat kapjon. (Erdélyi Aladár: Ez, sajnos, igaz!) Én tudom, hogy ez nem tartozik a népjóléti niinister ur tárcája keretébe, azonban a népjóléti minster ur feladatát nemcsak abbaii látom, hogy saját tárcája keretén belül intézze az ügyeket, hanem abban is, hogy az egész vonalon, minden ministeriumnál, minden állami üzemnél éber figyelemmel legyen arra, hogy a szociális szempontok érvényesüljenek. Azért nagyon kérem a minister urat, hogy nagybecsű érdeklődését méltóztassék erre a pontra is kiterjeszteni, mert nem egyedüli, hanem általános esettel állunk szemben, s az ő nagy befolyását és nagy tekintélyét méltóztassék érvényesíteni, hogy ilyen antiszociális esetek országunkban elő ne fordulhassanak. (Helyeslés.) Ezt a két szempontot voltam bátor a mélyen tisztelt minister ur szíves figyelmébe ajánlani. Elnök: Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző: Szabó József! Szabó József: Tisztelt Nemzetgyűlés! Tegnapi felszólalásomban foglalkoztam a munkásbiztosítás kérdésével és annak mély jelentőségével, azonban, ha azt akarjuk, hogy a munkásbiztositó a tegnap felemlített okok mellett hivatásának megfelelhessen, azokhoz még egy harmadik, negyedik és nem tudom, hányadik ok is csatlakozik, és ez az, hogy azok a tisztviselők, akik a munkásbiztositás ügyét vezetik és kezelik, tisztességes, megfelelő honoráriumban, illetményekben részesüljenek. Általánosságban történt meg az 1919-ben eszközölt soro- ; zatos és soronkivüli előléptetésre való hivatkozással az, hogy a ministeriumokban és a pénz- 1 tárnál is a tisztviselőket egy fizetési fokkal leminősítették. A rendelet, amelyet a népjóléti , minister ur 1924 október havában adott ki, hivatkozik — ugy mint a többi, a szanálás alapján kiadott rendelet — arra, hogy annakidején soronkivüli előléptetések voltak és ezért kell a tisztviselőket egy fizetési osztállyal leminősíteni. Ez — mint a képviselő urak közül többen mondották — fennállhat egyéb központi közigazgatásinál, a ministeriumokban és mindenütt, azonban a nmnkásbiztositónál nem áll fenn. Ott soronkivüli előléptetések nem voltak, tehát ez az indok teljesen elesik. Éli teljes tisztelettel hivom fel a minister ur figyelmét arra a súlyos sérelemre, amely ennek következtében ezekkel a tisztviselőkkel történt és kérem a minister urat, vegye jóindulatú pártfogásába és védje meg ezeket az embereket, elsősorban azért, hogy annak a nagy hivatásnak, amelynek szolgálatába állrttatta, meg is tudjanak felelni. A másik dolog, amire a minister ur szíves figyelmét röviden fel akarom hiyni, ugyancsak egy rendelet, amelyet a népjóléti minisj ter ur adott ki, ugyancsak a szanálásra való hivatkozással. Ez, a rendelet, 5. §-ában kimondja, hogy szabályszerű elbírálás alá csak az a rendszeres fizetésben részesülő alkalmazott vonható, aki szabályszerű határozattal állásában véglegesittetett. A munkásbiztositó pénztárnál ilyen szabályszerű határozatot senkinek sem kézbesitettek, ott senki ilyen határozatot nem kapott, de ez a rendelkezés ellentétben áll a munkásbiztositó pénztár alkalmazottainak szolgálati és fegyelmi szabályzatával is, amely a véglegesítés ügyében akként rendelkezik, hogy a tisztviselő és szolga egyévi egyhuzamban teljesített kifogástalan szolgálat után véglegeKitettnek tekintendő. Lehetetlen, hogy egy és Ugyanazon ministerium kétféle rendelkezést adjon ki, amelynek egyike a másikkal ellentétben áll. Nagyon szeretném, ha a minister ur a szolgálati és fegyelmi szabályzatot fogadná el mértékadóul és eszerint járna el. És ha ezt megteszi, figyelembe fogja venni, hogy egyévi kifogástalan szolgálat után az ottani tisztviselőket és alkalmazottakat szabályszerű határozat kézbesitése nélkül is végleges tisztviselőknek ós alkalmazottaknak kell tekinteni és aszerint fogja őket a szükséghez képest esetről-esetre — amint mondani szokták — szabályszerű elbánás alá vonni. Én csak ezt a két szempontot voltam bátor a népjóléti minister ur szives figyelmébe ajánlani és ezt azért tettem most, mert tegnapi felszólalásom alkalmával erre már nem volt időm. Elnök: Kivan még valaki szólnit (Nem!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. A népjóléti minister ur kivan szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Nemzetgyűlés! A most elhangzott két és a tegnap elhangzott egy felszólalás kapcsán vagyok bátor igénybe venni a t. Nemzetgyűlés figyelmét egynéhány reflexióra. (Halljuk! Halljuk!) Bozsik Pál igen t. képviselőtársam emiitette, hogy a munkásbiz-tositónál biztosított munkásságnak rendkívül nagy szüksége volna tüdőbeteg üdülőházra — mondjuk egyszerűen —, tüdőbeteg kórházra vagy szanatóriumra és figyelmembe ajánlotta különösen a mátrai üdülőház ügyét, amely üdülőház létesítését még a háború előtt és a háború alatt a munkásbiztositó annakidején tervbe vette és folyamatba is tette erre vonatkozólag az eljárást, később azonban mindenféle nehézségek miatt ez az eljárás megszakadt. A munkásbiztositó és a ministerium elsőrendű g-ondoskodásának tárgya a tüdőbetegmunkások gyógyítása és elhelyezése. Ennek biKCHiyitékául vagyok bátor hivatkozni arra a legutolsó ténykedésemre, hogy a feloszlatott zalaegerszegi internáló-tábor központi kőépü-
