Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
À nemzetgyűlés 378. ütése 1925. Fe] kell tételezni mindannyiunkról, hogy a való igazságot akarjak elmondani. Tudom, hogy sokszor éles küzdelemben vagyok és a kritikám talán kellemetlen, de biztosithatom az igen 1 Nemzetgyűlést, hogy engem soha sértő szándék nem vezet ezekben a kérdésekben. Annak feltételezése azonban bárkiről, hogy katholikus papot akar sérteni azért, mert az tőle elégtételt nem vehet, igen különös beállitás. Mélyen t. minister irr, én épen a katholikus paptól csodálom ezt a beállítást, akinek a párbaj intézményét perhorreszkálnia kell, és meszsziről sem adhat lehetőséget annak a suppoziciónak, hogy viszont más valaki vehet magának elégtételt. Én a párbajt romlott és teljesen hibás intézménynek tartom ugy is, mint katholikus ember, ugy is, mint józanul gondolkozó ember és minden téren mindig azon volnék és szívesen csatlakozom bármiféle akcióhoz annak érdekében, hogy ezt a kérdést végre a magyar társadalomból kiküszöböljük. De azt mondani, hogy én katholikus papot akarok bántani, ez — hogy is mondjam — nem volt egészen fair velem szemben, akitől igazán nevelésénél és minden tradíciójánál fogva tényleg ez áll a legmesszebb. De méltóztassék nekem megbocsátani, igen t. minister ur, hogy ezzel szemben rámutassak arra. hogy az az ut, amelyet az igen t. minister ur a ministeri székből Szombathelyre, onnan Biatorbágyon át Budaőrsre, majd onnan vissza a ministeri székbe megtett, inkább emlékeztet az abbé Sieyès történetére, és nemcsak előttem, de sokak előtt elhomályosította azt, hogy az igen t. minister ur magyar katholikus lelkész is véletlenül. (Általános derültség és zaj jobbfelől.) Elnök: A népjóléti minister ur kivan szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Az igen t. képviselő ur válaszolt tegnapi felszólalásomra és én négy pontban foglalhatom össze azt, amit mondott. Az első pontban férfiasan, lovagiasan és őszintén kijelenti, lîogy az a pletyka, amelyet én itt meglehetősen élesen aláhúztam tegnapi beszédemben, reám nem "vonatkőzik. Elfogadja azt, amit állítottam. Ennek következtében tárgytalanná válik részemről minden további rekrimináció. Én ezt az elégtételt, ezt a férfias kijelentését a t. képviselőtársamnak a magam részéről elégségesnek és kielégítőnek találom. A másik pontban áttér a támadásra abban az értelemben, hogy nehezményez egy olyan állítólagos kijelentést, amelyet én vele szemben használtam volna, nevezetesen, hogy én őt azzal vádolom, hogy ő terjesztette rólam ezt a pletykát a nu'nciusnál és nem tudom milyen más előkelő helyeken. Azoknak a nemzetgyűlési tagoknak személyes tanúbizonyságára hivatkozom, akikhez szerencsém volt tegnap, amikor ezt a beszédet elmondtam, hogy én ilyet nem állítottam. (Ugy van! jobbbfelől.) Én azt mondtam, hogy „az a pletyka, amely a csatornákban keletkezett és keringett és amely pletyka azután megvádolt engem a nuneiusnál, a prímásnál Rómában, kaszinóban, sőt még más helyen is, stb." Ebből természetesen következik, hogy az inkriminált kifejezésből egyetlen szó sem vonatkozik az igen t. képviselőtársamra. De nem is vonatkozhatott rá, mert hiszen, hogy igen t. képviselőtársam ezt a pletykát vájjon elmondta-e valahol, vagy sem, ezt ő tudja, én nem tudhatom, ennek következtében nem is állithatom. Nem is volt szándékom állítani. A harmadik az volt, hogy én azt jelentetépi február hó 18-án, szerdán. 05 tem ki, hogy sértő szándékkal pellengérezett ki egy katholikus papot, akinek pedig- nincs módjában elégtételt venni. Valami ilyet tényleg mondtam, azonban annak egészen más értelme volt. Nevező Lesen az volt az értelme, hogy kockázat nélkül lehet nőt és papot sérteni. Nem tételezem azonban fel igen t. őrgróf képviselő úrról, akit egészen más férfiúnak ismerek, hogy tényleg sérteni akart volna. Ha méltóztatik j megnézni beszédem gyorsírói szövegét, mél] tóztatik meglátni, hogy ez határozottan kifejezésre jut benne. Az elégtételadásnak egyébként nemcsak párbaj a módja, ének következtében t. képviselőtársam nem helyesen interpretálja az én intenciómat. Elégtételt máskép is lehet ; adni, amint pl. — és ezt köszönettel nyugtá: zom —, párbaj nélkül, fegyver nélkül szives ! volt az igen t. őrgróf képviselő ur most pár j perccel előbb nekem elégtételt szolgáltatni. ! Párbaj nem kellett hozzá. A negyedik pont már egészen más. A negyedik pontban átment egész határozottan az igen í. képviselőtársam a támadásba anélkül, hogy erre neki bármi oka lett volna. Mert ha én a t. képviselőtársamat megtámadtam volna, nevezetesen, ha a második és harmadik pontban foglalt feltevések tényleg megfeleltek volna a valóságnak — aminthogy ne.m feleltek meg 1 , hanem vagy tévesen értesült a dolgokról, vagy nem elég íigyelnieseii olvasta el a gyorsírói jegyzeteket —, akkor talán meg volna a tárgyi indoka annak, hogy az igen t. őrgróf képviselő ur átmenjen ellenem a támadásba. így azonban indok nélkül ment át és én nem tudom, hogy most mit mondjak eue a támadásra. Politikai vitába, pláne arról a cikk-cakkos útról, amelyet szives volt az igen t. képviselőtársam mint az én utamat a ministeri székig, onnét el és oda megint vissza megjelölni, ilyen politikai J vitába jelen pillanatban, azt hiszem, nem lehet belebocsátkozni. Azonban én nagyon nyugodt lelkiismerettel merem a történelem ítélőszéke elé bocsátani mindazt, amit tettem, mert hiszen egészen bizonyos, hogy jóakarattal, jó lelkiismerettel tettem, amit tettem, vállaltam érte a felelősséget és vállalni is fognom. (Általános helyeslés.) Kénytelen vagyok mégis megjegyezni, hogy ez majdnem megint asszonancia arra az állításra, amely állítólag — ismétlem, állítólag — t. képviselőtársam részéről egy népgyűlésen hangzott el velem szemben, hogy t. i. Vass minister a legnagyobb strébere Középeurópának és ennek az állitásnak bizonyítéka az, hogy szegény iparoscsaládból ime eljutott a ministeri székbe. (Barthos Andor: Erre csak büszke lebet!) Most megint a ministeri szék emlegettetett. Az tény, soha sem szégyeltem, hogy egyszerű iparos családból származom (Éljenzés és taps jobbfelől), aminthogy, azt hiszem, az igen t. őrgróf képviselő urnák sincs csak azért külön túlságosan sok önérzetre oka, amiért igen maga« családból származott. Az, hogy valaki nagyon magas családból származik, kétségkívül nagy tehertételt jelent, átvesz örökséget, tradíciókat, átvesz egy bizonyos szinvonalat, amelyet meg kell tartani, amelyre érdemessé kell válni. Meg vagyok győződve róla, hogy igen t. képviselőtársam ennek a magas /színvonalnak és tradícióknak a legteljesebb mértékbeli mégis felel és azokra érdemes. Nem tudom most már, hogy ugyanezt mondjam-e most, amit egy pár esztendővel ezelőtt kellett mondanom kvázi önmagam védelmezésére és annak az állításnak a leszürkitésére, amely azzal akarja bizonyítani az én stréber mivoltomat, hogy iparos fiúból minister lettem, NAPLÓ XXX. H