Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

92 A nemzetgyűlés 370. ülése 1925. évi február hő 4-én, szerdán. lyek régen az állam kiadásai voltak, egyszerűen áttoltuk a törvényhatóságokra és a községekre. Azzal, hogy esetleg a népoktatás terheit — mint ahogyan tudomásom szerint a közel jövőben tervezve van —, teljesen áthárítjuk a községekre és megadjuk nekik a lehetőséget a kereseti adó emelésére, a kérdés megoldva még nem lesz, mert vannak falvak, községek, amelyekben a kereseti adót emelni nem lehet és az útadót sem lehet 50 százalékon felül emelni. Miből emeljék? Végtére is könnyű azt mondani, hogy ezt a feladatot ráruházom a községekre, de én azt hiszem, hogy komoly szanálási és komoly gazdasági programnál igenis, összesíteni kell ezeket a terheket annyiban, hogy ezek a terhek képezzenek egy komplexumot, amely azután szemben áll a jövedelemmel. Mert végeredményben teljesen mindegy, hogy valakitől állami adó, községi teher, vagy nagyon sokszor egyházi teher formájában veszik el azt, amit olyan célokra fordítanak, amelyeket e régi felfogás szerint elsősorban állami céloknak tekintettek. Ezt a kérdést, amely évek óta húzódik, a községi háztartásoknak ezt a kérdését mindenesetre figyelmébe ajánlom a kormánynak és a nemzetgyűlésnek. Nem tudom megérteni, miért maradt el évek óta a községi háztartások rendezése, amelyet annakidején beigért Kállay pénzügyminister ur és amelyre vonatkozólag már többször kaptunk Ígéretet, hogy a közeljövőben megtörténik. Ez a közeljövő máikét év óta tart anélkül, hogT ez a kérdés megoldást nyert volua. Azt hiszem, Görgely István t. képviselőtársam emlékezett meg az ipar és a mezőgazdaság jelentőségéről, statisztikai adatokat mutatva^ be, hogy a külkereskedelemben milyen mértékben részesül az ipar és milyen mértékben a mezőgazdaság. Azt hiszem azonban, minden ilyen statisztikánál nagyon óvatosaknak kell lennünk. Óvatosaknak kell lennünk azért, mert lehet olyan statisztikát összeállitani. hogy a mezőgazdaság termeléséből eredő nyersanyag tulajdonképen mint ipari termék jelentkezik teljes értékében, habár itt az ipar jelentősége tulajdonképen csak kisebb vagy nagyobbfoku átalakításban áll, továbbá az exportnál nagyon sokszor előnyösnek látszó tételekkel dolgozik az ipar. mert a másik oldalon nincs kitüntetve az a nyersanyag, amelyet épen ipari célokra behoztak. Mondom, ezeket H statisztikákat nagyon sokszor össze lehet állítani ugy, ahogy valakinek tetszik. Én Magyarországon a jövő gazdasági fejlődés szempontjából a túlzott iparpártolást szerencsésnek nem tartom. Nem tartom szerencsésnek azért, mert a dolog' természeténél fogva a mai általános világgazdasági helyzetben mindenesetre nagyobb aiiimozitást és elzárkózást kelt bármilyen ipari termék exportálása, mint a mezőgazdasági lermékek exportálása, teljesen eltekintve attól, hogy nemzeti szempontokat figyelembe véve, én Magyarország fejlődését mindenesetre bizlosiloftabbnak látom, lia ez a mezőgazdaságra támaszkodik, mintha az iparra és a kereskedelemre. Az a tőke és az a munkaerő, amely a mezőgazdaságban van. konzervatívabb, pillanatnyi változások befolyása alatt nem áll ugy. mint a mozgékonyabb kereskedelmi töke ós^ mint a kereskedelemmel foglalkozó elemek és az ipari elemeknek egy nagy része, különösei) a nagyipar. A nagyipar nagyón sokszor hajlandó a maga érdekeit a nemzeti érdekeknek elébe helyezni. Csak épen a közelmúltban emiitette fel Németország egyik legnagyobb üzemgazdasági tudósa a Laudeswirtschaft egyik számában egy vezércikk keretében, hogy Németországban tárgyalások folytak annakidején a német nehézipar köréből francia nehézipari körökkel olyan irányban, hogy az ipar saját érdekeinek biztosítása szempontjából a német gazdasági élet szükségleteinek teljesen íigyelmenkivül hagyásával kartelszerü, trösztszerü megállapodásokra lépjenek. Ilyen megállapodások az agrártermelési ágak keretében azt hiszem, mindenesetre sokkal rit kábban fognak jelentkezni, ha ugyan egyáltalában jelentkezhetnek. Rátérek még egy általános kérdésre, amelyet Magyarország szempontjából fontosnak tartok. Nem tehetek róla, én azt hiszem, hogy Magyarországon ma elsősorban mérsékelt, de elfogulatlan konzervatív irányzatra vau szükség. Ha azonban ezt elismerjük, akkor hangsúlyoznunk kell azt, mit értünk konzervativizmus alatt. Konzervativizmus alatt nem azt értem, amit itt Haller József t. képviselőtársam hangoztatott; ilyen értelemben nem lehet szó konzervativizmusról, mert azt, ami ma van az országban, nem akarjuk konzerválni. A konzervatív politika nem azt jelenti, hogy azt az állapotot, amely rebus sic stantibus itt van. meg akarjuk rögzíteni. A helyes konzervatív politikával igenis, összefér a, józan, mérsékelt fejlődés, a konzervativizmussal igenis, nagyon sokszor összefér annyi szabadeháiség és az a szabadelvű gondolkodás, amely nagyon sok radikális felfogású állam gyakorlati politikájával nem egyeztethető össze. Egyet azonban kénytelen vagyok hangsúlyozni. Mindazok, akik akarnak, akik helyesnek tartanak egy konzervatív politikát, ezt elérhetővé csak akkor teszik, ha az egész vonalon megkívánják és követelik azt, hogy ez a konzervatív politika tisztességes legyen a végsőkig. Mert konzervatív politikát kisded trükkökkel és a konjunktúráknak való kedvezéssel nem lehet csinálni. Konzervatív politikát, amelynek alapja az lenne, hogy ismerjük el a tekintélyeket, csak akkor lehet csinálni, ha vannak tekintélyek, amelyek megérdemlik azt, hogy őket elismerjük. (Ugy vom! a balközépen,) De áltekintélyeket, mesterséges tekintélyeket nincs az a hatalmas konzervatív politika, amely elbírna, amely meg tudna védeni. Ha már a tekintélyekről beszélünk engedje meg a t. Nemzetgyűlés azt, hogy magában véve talán kicsi, de a konzervatív gondolat szempontjából nagyon fontos momentumra legyek bátor rátérni, épen csak a költségvetés keretén belül. Néhány hónappal ezelőtt tudomásomra jutott az, hogy bár tételes törvényeink intézkedtek erről, bár a választói rendelet határozottan rendelkezik e tekintetben, bár tételes intézkedések ezt tiltják és lehetetlenné teszik, mégis megtörtént az az abuzus, hogy állami köztisztviselők, akik egyúttal tagjai a nemzetgyűlésnek, mint képviselők is felvették a lakbérilletményt. Ez a dolog magában véve talán kicsinyes. Én azonban azt hiszem, hogy nem kicsinyes, mert amikor van itt egy nemzetgyűlés, amelynek ellenőriznie kell a közigazgatást és hangsúlyoznia kell a törvények megtartásai, akkor ennek a nemzetgyűlésnek saját magának is gondoskodnia kell arról, hogy tagjainak minden cselekedete, minden eljárása harmóniában; legyen a törvényekkel. Én azért voltam bátor ezt a kérdést indítvány formájában már a Ház elé vinni, mert ezt én lehetetlennek tartóim; nem tartom törvényesnek, nem tartom megengedhetőnek, azonkivül ag'gályaim vannak esztétikai szempontból is. (Vargha Oá-