Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

7t A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án, kedden. kasszáiba. Csak egyet mondok még el. A vas­esztergályosok pénztárába több millió, akkor még teijes értékű korona folyt be. A kommün után féltek, hogy a kormányhatalomnak lesz eség ereje és belátása s ráteszi a kezét a szakszervezetekre és belenéz a könyvvezetésbe, hogy vájjon a mil­liárdok oda folynak-e be, ahová kellene. Ekkor az egyes szakszervezetek kiadták az elv­társaknak a pénzt, hogy dugják el, rejtsék el, majd ha a vihar elmúlik, folyósitsák vissza a szakszervezetek p'nztárába. Senki sem tudja, hogy ezekből a kikolcsöuzött milliókból mennyi muukáspénz folyt be. Volt olyan elvtárs is, aki a kiadott jó, tiszta névértékű korona helyett rossz lengyel márkát és német márkát adott vissza hasonló összegben. A szakszervezetek elszámoltak és ma sem Keresi rajtuk senki az osszegeiiet. jj-blen a tekintetben tényleg óriási mulasz­tásokat követett el a kormánj T . Hogy csak egy illusztris példát mondjak, a nyomdász szakszer­vedet belső életét akarom pár szóval megvilágí­tani, (u álljuk ! Hadjuk!) Azért hivatkozom a nyomdász szakszervezetre, mert ez a legöutuda­tosabb és legjobban megszervezett szakszervezet. A nyomdászságnak megvan az anya intézete, amely a nyomdászok nyugdíj-, rokkantügyét és betegségi segélyezését látja el. Az összmunkás­ság áldozatkészségével és támogatásával, sőt egyes munkaadók áldozatkészségévet megépíttették a Gutenberg-palotát. Ez különálló szociális intéz meny, amelyre szükség is van, hiszen a nyomdá­szok mestersége egészségtelen, ólombetűkkel dol­goznak, s az ó;ompor Lélegzése következtében nagyon megrongálódik a szervezetük. Óhajtandó tehát, hogy a nyomdászokat kellő nyugdíjban és rokkant-ellátásban részesítsék. l)e mi turtént ! A kommün alatt a szakszervezetet mint politikai csoportot összeolvasztották az anya­intézettel. Ebből aztán mi adódott elő? Ha valaki kitanmta a nyomdászmesterséget, akár a leg­tisztességesebb, legbecsületesebb, polgári gondol­kozású keresztény nemzeti érzésű gyermek is, ha kondícióhoz akart jutni és ha mint nyomdász akarta megkeresni kenyerét és rokkantság, beteg­ség, öregség esetére el akarta láttatni magát, — voiens-nolens - be kellett lépnie a szakszerve­zetbe, mert másképen nem lehetett az anyaintézet tagja. Ez ma is igy van. Úgyhogy voltaképen a kormányzat rövidlátása, puhakezüsége és félénk­sége növesztette meg a szarvukat. Csak egy toll­vonással vissza kellett volna állítani a kommün előtti állapotot; azt kellett volna mondani: nem engedem meg, hogy a szakszervezetek privilegi­zálva adják a nyugdíjakat és a rokkantsági segélyt. Ez a nyomdász-anyaintézet és nyugdíj­intézet minden nyomdászé, nem pedig a szak­csoporté. Ha egy magyar és keresztény érzésű gyermek nyomdászpályára lép, miután el akar helyezkedni, akár akarja, akár nem, be kell lépnie a szakcsoportba, a vörös szakszervezetbe, ami politikai meggyőződésének, hitének, világnézeté­nek feladását és örökre kalodába zárását jelenti. Ezek megakadályozására azt hiszem, hogy a mélyen t. Nemzetgyűlés többsége nem fogja azt nézni, hogy ez a határozati javaslat melyik oldal­ról jön, mert hiszen keresnünk kell a lehetőséget, hogy ezeken a nagy betegségeken segítsünk. En azt hiszem, hogy a mélyen t. többségi párt aka­ratával és megegyezésével találkozom akkor, ami­kor a következő határozati javaslatot nyújtom be a mélyen t. Nemzetgyűléshez (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a belügyministert, hogy a nyomdászok nyugdíj- és anyaintézete, amelyet tisztára a nj^omdászok szociális és jóléti igényeit van hivatva kielégíteni, mely intézményt az Össznyomdászság áldozatkészsége teremtette meg s amely csak a forradalmak alatt olvaszta­tott össze a szakszervezettel: azonnal a politikai­lag teljesen megbízhatatlan szakszervezettől küiön választassák. — Egyben uta^itsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a magyar munkásságot idegen fajú vezetőivel szemben mindenkor védje meg s tegye lehetetlenné, hogy a szakszervezetek a nem­zeti és keresztény alapon szervezkedni akaró mun­kásságot kenyerüktől megfoszthassák.« (Helyeslés balfeiől.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Hogy erre az utóbbi határozati javaslatomra miért van szükség, etekin­tetben elmondok egy rövidke esetet, amely Buda­pesten történt az egyik kocsigyárban, a Roiber­Testvérek gyára an, ahová egy tisztességes, becsü­letes vidéki munkásember, akit Krupánszkynak hívnak, be akarta adni a fiát kocsigyártó tanonc­nak. Ennek a Krupánszkynak az egyik fia tarta­lékoscsendőrfőhadnagy és az ellenforradalom alatt a nemze.ti és- keresztény gondolatnak óriási szol­gálatokat tett, úgyhogy őt a vörusök halálra is ítélték és köröztették. Most, amikor megtudták, hogy Krupánszkynak az egyik, kisebbik fia a Kölber-Testvérek gyárába belépett, azt mondották, hogy a fiút vegyék ki a gyárból, vigyék el onnan, mert addig nem dolgoznak, amig ott van, — ez ugyanolyan eset, mint a Flórián Vitéz esete — és mert a gyermek testi épségeért nem kezeskednek. Ennek a szegéuy kis fiatal gyermeknek apja fel­jött Budapestre, elment a rendőrkapitánysághoz és védelmet kért a terrorral szemben. Erre a rendőrkapitányság, amelynek tényleg lehetetlen is volt intézkednie, azt mondotta, hogy amig valami nem történik, ő nem intézkedhetik. Az apa, féltvén fia életét, hazavitte fiát a gyárból. így igazolódik Le, hogy mindenkor, amikor azt harsogják, hogy: dolgozzatok, mert a munka nemesit, amikor efféle jelszavakat hangoztatnak, csak azt engedik be a gyárakba, aki világnézleti­leg, politikailag nekik tetszik, azt pedig, aki ne­kiü nem tetszik, kimarják maguk közül, és nem engedik, hogy életlehei őséghez jusson az, aki nem hajtja meg fejét az ő szakszervezetük előtt. Hogy ez igy van, azt egy pár sorral fogom be­igazolni, amely az »Értesítő« című lapocskában, a kivált vasesztergályosok lapjában jelent meg. Tudvalévőleg 3000 vasesztergályos vált ki a szak­szervezetből, azért, mert azt mondották, hogy nem ismerik el többé vezetőiket a munkásság egyedüli és kizárólagos vezetőinek és nem engedik magu­kat továbbra terrorizáítatui. A vasesztergályosok legtöbbjének, akik el akartak helyezkedni és tisz­tességes, becsületes munkával akarták magukat fentartani, nem sikerült az elhelyezkedés. Itt van azoknak a munkásoknak a listája, akik elmentek Konstantinápolyba vagy Franciaországba és az egész kontinensen szétszóródtak, aszerint, amint el tudtak helyezkedni. Az egyik kivándorló mun­kás irta ezt a pár sort az »Értesítő« szerkesztő­jének (olvassa) : »T. Szerkesztő szaktárs ! Ismé­telten kérem levelem leközlését. Ugy éreztem, hogy panaszom kikívánkozott a dolgozó munkás­ság elé, mert hiszen eszembe jut egy jelenség, amelynek magam voltam szem tanuja, amikor meggyőződtem ugyanis arról, hogy annak a szö­vetségnek az elnöke, aki engem családostul el­üldözött, szabad és üres óráit avval tölti, hogy jóltáplált kutyuskájában gyönyörködve, azt sétál­tatja. ..« B]z Peidl kegyelmes elvtárs. (Derültség.) »akkor a proletárgyermekek százait a legkülön­bözőbb proletárbetegségek pusztítják, a megmaradt részét pedig külföldre kell vinni nyaraltatás vé­gett, hogy a végpusztulástól megmentsék. Ugyan­csak itt jut eszembe velem szemben elkövetett eljárása és ezek után csak azt bátorkodom kér­dezni, hogy ily embereknek van-e erkölcsi alapjuk magukat szocialista vezetőknek tartani!« Ezt nem én mondom, a fajvédő képviselő

Next

/
Thumbnails
Contents