Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-369
76 A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án, kedden. kisebbség, amely ebben az országban van, semmiféle veszélyt nem rejt magában. Ha mi ezzel a csekély nemzeti kisebbséggel tiszteségesen, becsületesen bánunk el, ha azokat a hozott törvényeket és rendeleteket megtartjuk, — aminthogy az.ok.at mindenképen be kell tartanunk és nyíltan kell dolgoznunk — _ akkor a mi példánknak kifelé nagy vonzóereje lesz. T. Nemzetgyűlés ! Eckhardt Tibor t. képviselőtársam emiitette a három és félmillió elszakított magyar sorsát. Mig mi tiszteségesen nem járunk el, addig a mi szavunk is a három és félmillió magyar érdekében a pusztába kiáltó szava lesz, mert odakünn rámutatnak hogy mi mit csinálunk. Saját jól felfogott érdekünkben folytassunk tehát őszinte, becsületes politikát ebben a kérdésben s akkor a magyar államnak ebből kára semmi esetre sem lesz, de megelégedettség m nyugalom a szivekben. ' Miután a kormány s főleg a ministere'nök ur iránt teljes bizalommal viseltetem a költségvetést elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik 1 ? Peirovits Györgv jhsryző : Zsirkay János ! Zs'rkay János : T. Nemzetgyűlés ! Alig volt a magyar politikai életnek nagyobb érdeklődést támasztó hulláma, mint az a politikai esemény, amelyet egy bécsi laknak — a Neue Freie Pressének — cikke idézett elő, amelyben Bethlen Tstván gróf minísterelnök ur leközölte és publikálta azt a paktumot, amelyet ő mint körmén y elnök a szociáldemokrata párttal kötött. Nagyon sok emberre, akik a dolgok mélyére láttak és akik nagyon jól emlékeznek két minister ur kijelentésére, — itt bolrlo<rnlt nagyatádi Szabó István volt földmivelésüsyi ministpr^e P C TClehe T, <íhprg KVnó k^lt^s^minister úrra célzok, akik itt a nemzetgyűlés szme előtt ^evallotték. hogy mindent elkövettek, ho°y lehetővé tétessék, hogv a. multai-pt felerívp a ma^var munkássá f>* képviselete bekerül ir>n a magyar parlamentbe — nem volt ez megle-nefé«. Az. ho^y ma a nemze+^vű^s szélső ba]szá^nvín üresek a padok, és noha. h^sz^^öt nPTtize+Ty'i^esi kéoví-splő elérfe, bo^T»" rpvokáltn+ta a nemz^+Tvűlésből való kitiltásokat, tehát a k^rmánnj^al kanoss^rt járatott s mégppm i^*f he, i^lz', hogy míj^eu V^T^, ö>v>lo+eg szakadék. rné^séq" vau a marrv^r "nolHí 1-^ é^et és a r"u r ]t-ásság jelenl^ci ké^vis< 5 l°"*"e VÖ7Ö + ^. A kormánvhntaJom itt vésrze+^s mul°Kzíá , =!t, bűnt ]t<\\-r>ip+ï el. — nem t^dom, hoo-v tudatosan-e — de elkövette azt politikai bűnt, hoa-v nem látott '"PIP a?okba az irtózatos nap*yjelentgetni esemé^vplrbe, amelyek lezajlottat a magyar munkásság lelkében. Nem tudta mé? a történtek utón sem, h OPT a*okrm,k, akik rm a magvar munkásságot kifelé és l>of^lé hívatva vannak képviselni, semmi kontaktusuk nincs a magyar munkássággal, hogy ők zsarnokai egy kiszipolyozott, igába szorított jömegnek, és nekem mint magyar nemzetgyűlési képviselőnek, mint embernek, aki e<rész életemet a magyar munkásság kérdésének szenteltem, alkalmam van dokumentumokkal bizonyitani, hogy micsoda végzetes bűn követte tett itt el a dolgozó, félrevezetett, még mindig nem látó magyar tömegek rovására és bőrére. (Halljuk ! jobbfelöl.) Hogy milyen nagy hatalmat vindikál magának ez a szakszervezeti vezetőség, az a 25 nemzetgyűlési képviselő, aki váltig azt hirdeti magáról, hogy ő a magyar munkásság egyedüli és kizárólagos képviselője, azt egyetlenegy esettel nagyszerűen és fényesen be tudnám igazolni. Ez nem más, mint vitéz Mihályffi Flóriánnak, egy egyszerű magyar kőmivessegédnek kálváriája. Ez a vitéz Mihályffi Flórián egyszerű dolgos magyar ember, aki végigküzdötte az egész világháborút és vitézségével, becsületességével, talpravalóságával, magyar hősiességével a világ minden frontján hirt, dicsőséget és elismerést szerzett nemcsak magának, hanem annak a fajtának is, amelyhez tartoznia szerencsés lehetett, a magyar fajtának. Hazakerülvén a frontról, miután a Vitézi Széket nagyon helyesen felállitották, hogy legalább azok a kiváló magyar emberek kapják meg a földeket, akik hősiesen küzdöttek és életük kockáztatásával védték a frontokat, ez a vitéz Mihályffi Flórián is elérte azt, hogy a kormányzó ur őt érdemei elismeréséül vitézzé avatta és ezzel elismerte, hogy megtette kötelességét a fronton. Ezzel a vitézzé avatással vitéz Mihályffi Flórián semmi egyebet nem kapott, csak a saját vérével, hősiességével magának megszerzett elismerést a legmagasabb helyről, hogy megtette a fronton hazájával és fajtájával szemben a kötelességét. Miután vitéz Mihályffi Flórián vitézzé avattatott, megint dolgozni akarván, visszament a malteroskanálhoz és beállt munkába. Vitéz létére közönséges kömives, napszámosmunkával akarta a maga és családja életét fentartani és biztositani. És mi történt? A szakszervezet terrorja alatt az összes kömivesek letették a malteroskanalat és azt mondták, hogy vitézzé avatott emberrel nem dolgoznak együtt. Ez a vitéz Mihály ff y Flórián, aki nem előkelőség, hanem egyszerű, szimpla, becsületes, kötelességét teljesitő kis magyar ember, odament mint vitéz és a szakszervezet ahelyett, hogy örült volna, hogy a munkásság sorából ilyen gyönyörű emberpéldány sarjadzhat ki, mindent elkövetett, hogy abban a gyárban, ahol ez a vitéz egyszerű kömivesember, dolgozni akart, a munka valahogyan meg ne induljon és azt mondották, hogy amig az a vitéz ott van a gyárban, addig ott az élet és a munka nem indulhat meg. Erre a m- kir. belügy ministeriumba, az akkori helyettes belügyminister úrhoz, gróf Klebelsberg Kunó minister úrhoz — aki a belügyi tárcát ideiglenesen ellátta — a kormányzó ur őfőméltóságának katonai irodájától leirat érkezett, amely szórói-szóra a következőket mondja (olvassa): »Nagyméltóságú gróf Klebelsberg Kunó m. kir. helyettes belügyminister urnák. A Kormányzó Ur Őfőméltósága magas parancsára van szerencsém Nagy m éltóságodnak a csatolt jegyzőkönyvmásolatot megküldeni és Exeellenciádat magas parancsra egyben felkérni, miszerint Öfőméitóságának legsürgősebben jelen test tenni méltóztassék arról, hogy mily törvényes megtorlást gyakorolt Üadgi Lajos és társai ellen. Megjegyezni bátorkodom, hogy a Kormányzó Ur Őfőméltósága a Vitéz Mihály ff y Flóriánt ért sérelemben az egész Vitézi Rendet ért súlyos sértést és a nemzeti eszme és társadalmi rend komoly veszélyeztetését látja, melyért a vétkeseknek lakolniuk kell.« Aláirás. Ez az i rat leérkezett a belügyministeriumba, ahol megindult a vizsgálat, de nem történt semmi. A vitéznek azonban ki kellett menni a gyárból, erre a gyárban megindult a mnnka és a szakszervezet a markába nevetett. Talán azt mondják erre az urak, hogy a szakszervezet megtehet mindent, mert a szervezet, arra vonatkozólag, hogy hogyan áll ma a keresztény polgári társadalom a szakszervezet terrorjával szemben, én a mérleg másik serpenyőjébe a soproni diákok esetét teszem, ahol nem tudom, hány száz magyar diák azt mondotta, hogy a két