Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február "hó 3-án, kedden. 61 n-ak esküdt ellensége vagyok, mert ismerem annak hatásait. Annak idején szolgáltam ma­gam a belügyminis tér iumb an is. Szolgáltam különböző vármegyéknél is és látom mennyivel különb a vármegyei szellem a ministeriumi gondolkodásnál. A legrosszabb vármegyei ad­minisztráció nem lehet olyan rossz, mint a belügyministeriumi adminisztráció. (Ügy van ! U.QJJ van! balfelől.) A belügyministeri admi­nisztráció állandóan és következetesen a bü­rokratizmusnak, az ügyek mögött álló emberek észre nem vevésének rendszeréből áll ; a belügy­ministeriumban nem ügyeket és embereket ke­zelnek, hanem aktákat és általában minden centralizmus abban beteg, hogy nem az életet intézi, hanem a hivatalnok arra törekszik, hogy neki többet azzal az üggyel baja ne legyen és öt azért felelősségre vonni ne lehessen. A fele­lőtlen aktasibolás az élet és az ügyszeretet tel­jes hiánya és egy bürokratikus — azt lehet mondani — bizantinizmus az, amely a minis­teriumok túlnyomó többségében uralkodik. Szeretném tisztázni azokat a fogalmakat, amelyek konzervativizmus és demokrácia név alatt a magyar közéletben olyan sok meg nem értést és fogalomzavart idéznek elő. És szeret­nék arra rámutatni, hogy a konzervativ jelszó sokszor csak reakciót és a nagy vagyonok ural­mát jelenti, épugy, mint ahogy a demokrácia nem egyszer csak csatornauralmat és vázso­n y izmust jelent. Az én felfogásom szerint az egyedüli helyes terminológia ezen a téren, ha a történelmi mnlt hagyományain felépülő népies nemzeti politika elvi álláspontjára helyezkedünk. (Úgy van ! Úgy van !) Ha pedig a történelmi magyar múlt alapjaira helyezkedünk, akkor az ősi magyar vármegye tisztviselő választási jogát kétségessé tenni nem szabad. Elsősorban azért, mert ez felel meg egyedül a magyar múltnak és tradí­ciónak és másodszor azoknak a népies követel­ményeknek is, az felel meg, hogy a nép felett a saját maga által választott tisztikar gyakorolja a közigazgatási hatalmat. Élethossziglani válasz­tással lehet csak ezen segiteni. Én semmi okát és értelmét nem látom annak, (Halljuk! Hall­juk ! — Kiss Menyhért : A minister ur is figyel­jen !) hogy épen azon a ponton akarnak a vár­megyei életben változtatásokat eszközölni, ahol mindenkor jól bevált és nemcsak a régmúltban, hanem a közelmúlt súlyos idejében a világhá­ború folyamán, valamint a forradalmak idején is, mindenkor kiválóan bevált vármegyei tiszti­karok mindenkor mintaképei voltak annak, ho­gvan kell ep-v maeryar hivatalnoknak vagy tiszt­viselőnek feladatát betöltenie. A vármegyei tisztikarok kinevezésének elve a radikalizmus, a szabadkőműves propagandá­nak visszahagyott maradványa, amelyet ott annak időjén azért akartak erre a nemzetre rá­erőszakolni, hogy a maguk szabadkőműves pe­téit elélvezhessék a vármegyékben, mert oda legkevésbé tudtak egyébként beférkőzni. A nemzetiségi meggondolások sem syere­nplhptnek ma, mert annak ideién, mi^or Tis^a István és Sándor János az államosítás gondo^ Etával fellé-ntek. talán kisértett az a lehetőség;. hoíT-v egyik-másik vármes"vébpn talán nemze­tietlen, vaey nemzetiséi?! eoyoldalu törekvése­ket szolgáló egyének kerülhetnének be a vár­megyei tisztviselői pozíciókba. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Ma. sajnos, erről a veszélyről nem kell be­szélnünk, és ha majd annak idején helyreáll a régi Magyarország, a legszűkebbre vont lehetőség, amelyet azoknak a részeknek meg fog kelleni adni, az lesz, hogy legalább a vár­megyei autonómián belül érvényesíthessék nemzetiségi törekvéseiket. A vármegyének a mai struktúrában való meghagyása tehát a nemzetiségi kérdés jövő megoldásának is talán leghelyesebb lehetőségét adja s ennek követ­keztében ma a Tisza István idejében létezett meggondolások épen a rendszer meg nem vál­toztatása, az eddigi rendszer fentartása érde­kében érvényesülnek. Én nem tudom megérteni azt, hogy miért kell a tanult proletariátus számát még azzal is szaporítani, hogy most már a vármegyei tiszt­viselői kart is belesoroljuk ennek a szerencsét­len állami aparátusnak tagjai közé, hogy a tisztviselőből nyomorult páriát, állami hivatal­nokot és funkcionáriust csináljunk ; nem értem azt, hogy miért kelljen a közigazgatásból a leg­értékesebb elemet kiüldözni. Mert legyünk tisz­tában azzal, hogy az autochton, a helyben bizo­nyos vagyonnal, súllyal rendelkező emberek fiai nem fognak vállalkozni vármegyei szolgá­latra épugy, mint ahogy nem vállalkoznak pénz­ügyi vagy egyéb adminisztracionális szolgá­latra, ha ki lesznek téve az áthelyezés veszedel­mének. Az az elem, amely generációkon keresz­tül az illető helyen vármegyében, városban min­denkor a közéletben bizonyos tekintéllyel, súly­lyal rendelkezett, amelynek automatice meg­van az a fellépése, hogy az ellenvéleményeket önként minden erőszakoskodás nélkül tudja irá­nyítani egyéni súlyánál fogva, mindezek a leg­értékesebb egyedek ki fognak esni a vármegyei adminisztrációból s a vármegyei tisztviselői karoknak nivója oda fog jutni, ahol a sóhivata­lok vannak. (Kiss Menyhért : Teljesen igy van! — Neuberger Ferenc : Egyéni felfogás ! — Hát más országokban hogy van 1 — Kiss Menyhért: Ott más viszonyok vannak !) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Eckhardt Tibor : A más országok példája a magyar vármegye kérdésében engem nem érde­kel, mert itt olyan ősi sajátos magyar intéz­ménnyel állunk szemben, amelynek felforgatá­sára a szabadkőmives radikalizmus talán szi­vesen vállalkozott, de énen mert nem az ő elvi áljásnontját osztom, védem a magyar nép lelké­ből fakadt ezt az intézményt. (Kiss Menyhért : Állítsák vissza a titkos választójogot, amely volt !) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Ké­rem a kénviselő urakat, méltóztassanak a köz­b<?S7Ólásoktól tartózkodni. A ST;Ó E^kha^d* kén­viselő urat illeti. (Rakovszky Iván belügymi­nister : Olvassa el a régi javaslatot és a mosta­nit, meg fogja látni, hoírv szórói-szóra ugvanaz van benne ! — Kiss Menyhért : Majd meglátjuk! — Rakovszky Iván helügyminMer : Maid ha meffírvőződört róla. akkor nyilatkozók !) Csen­det kérek, képviselő urak! Kénytelen leszek a közbeszóló kénviselő urakat név szerint meg­nevezni. (Rakovszkv Iván belügyin mister : Nézze meg a javaslatot, be van nynjtva. — Kie<s Metiybért : Mopnéztem ! — Rakovszky Tván helüí» , VTni?ií<der : Akkor rosszul nézte meg, akkor nem f^d olvasni') Eckhardt Tibor : Arról a problémáról óhaj­tok még megemlékezni, amely, attól tartok, a magyar parlamenti életben a közel jövőben talán a legtöbb port fogja felkavarni, remélem nem fog túlságos izgalmakat okozni, s ez a választójogi reform kérdése. Az én elvi álláspontom az, hogy nem any­nyira a választójogi reformra, hanem parla-

Next

/
Thumbnails
Contents