Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

1? A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án> kedden. visznek keresztül, hogy t. i. a rokkantak eltartására szükséges összegeket a költségvetési kereteken kivül ugy teremtik elő, hogy mindenki, aki nem harcolt a háborúban a fronton, bizonyos, u. n. háborús váltságdíjat fizet. Ebből olyan összeg jönne össze, hogy ebből legalább 60—70—80—100 %-os rokkantjainknak olyan ellátást tudnánk biztositani, hogy e probl ma felett nyugodtan napi rí ndre térhetnénk. (Eckhardt Tibor: Pláne, ha foko atosan megadóztatnák azokat is, akik hadi trilliókat szüreteltek!) Ez olyan dolog, hogy ez ellen nem merne senki sem szólni, mert szégyelné, röstelné a felmentett is és az is, aki nem volt a fronton. Ezeket az obulusokat mindenki becsületesen le fogja fizetni. Avval legyünk tisztában, hogy a költségvetés keretein belül a rokkantkérdést megoldani nem lehet. (Lcndvai István: De mindenképen meg kell oldani!) E mellett a kérdés mellett még egy kérdést szeretnék a népjóléti minister ur figyelmébe ajánlani, amelyről olyan nagyon keveset beszéltek, és ez a középosztály problémája. A középosztály ép olyan rokkantja ennek a háborúnak (Lendvai István: Nyolcvanszázalékos rokkant!) és az utána következett bajoknak, mint más társadalmi tagozatok; csak otthon senyved és nem beszél, pedig néma gyermeknek anyja sem érti szavát. A legsúlyosabb materiális gondok alatt küzködik, de szégyenli a maga nyomorúságát, ez pedig a jövő Magyarország szempontjából és abból a szempontból, hogy csonka Magyarországot újra NagyMagyarországgá akarjuk tenni, a legvégzetesebb. Mert ha itt a középosztály elpusztul, ha elpusztul az az osztály, amely képviseli a vezetést, az intelligenciát, a kultúrát s mindazt, ami évszázadok alatt felgyülemlett kulturális és erkölcsi energiában; ha ezek a források kiszikkadnak, ha ezek a források betömődnek: akkor honnan fogjuk venni az erkölcsi energiákat ahhoz, hogy ennek az országnak fennállását ujabb évszázadokra biztosítsuk 1 (Ugy van ! Ugy van !) Én nagyon figyelmébe ajánlom a kormánynak és a népjóléti minister urnák, aki elég energikus ember tud lenni és aki bizonyos problémákat nagyon jól meg tud fogni, (Eckhardt Tibor: Szóval!) hogy foglalkozzék a középosztály problémájával, amellyel ma már az egész világon foglalkoznak; igy például Svájcban, Németországban nagy középosztályakciókat indítottak. En mint kisgazda érzésű ember épen kisgazda képviselőtársaim megbízásából mondom azt, hogy foglalkoznunk kell a középosztállyal. Nekünk ugyanis megbízható, okos, konszolidált vezetőkre van szükségünk, mert ha nem adunk vezetőket ennek a kisgazdaosztáíynak és ennek a népnek, akkor más vezetők fognak odatolakodni, (Lendvai István : Majd a Mórickák fognak vezetni!) ami az ország, a nemzet és a konszolidáció szempontjából nem kívánatos. Nemcsak gazdasági, pénzügyi szanálásra van szükség, hanem a lelkek szanálására is. (Eckhardt Tiöor: Erkölcsi szanálásra!) Erkölcsi szanálásra is szükség van és ez olyan fontos, (Eckhardt Tioor: A legfontosabb!) hogy eimek épen ugy ki kellene nevezni a maga népszövetségi főbiztosát. De nem is keli elmennünk Svájcba, Genfbe, találunk idthaza is sok becsületes, jólelkű, jóindulatú embert, aki vállalná ezt. (Eckhardt Tibor: A kormányon kivül!) Hiszen a népjóléti minister ur mesterségéhez tartozik a lelkek szanálása ; ő ex offo ért ehhez a kérdéshez. (Lendvai István: Préposti alapon!) Az erre vonatkozó mozgalmat nekünk minél előbb, minél hatásosabban meg kell indítanunk. T. Nemzetgyűlés! Napjainkban, ezekben a népek és nemzetek sorsát talán ujabb hosszú évtizedekre eldöntő időkben, amikor arról van szó, hogy mi kis magyar glóbusonkon is egy a mainál szebb, boldogabb, fényesebb, jövő útjait rajzoljuk meg, minden magyar ember fokozottabban kellene hogy át legyen hatva attól, hogy ma a kötelességérzetnek és az egyéni felelősségérzetnek egy olyan summájával állunk szemben, amelynél nagyobbat a Gondviselés talán még egy nemzetre sem rótt. És mi az, amit ma közéletünk jelentős részében épen a legjobban nélkülözünk 1 A kötelességérzet és a felelősségérzet ! (Ugy van ! Ugy van ! a balközépen.) Hiányzik az a magával ragadó, (Förster Elek: Az intéző köröknél leginkább!) termékenyitő közszellem, amely olyan emlékezetessé tette a száz év előtti, 1825-ik évi országgyűlést és annak fényes nemzedékét, a Vörösmarty Mihályok, Kossuth Lajosok, Eötvös Józsefek, Széchenyi Istvánok munkáját, (Eckhardt Tibor: Nem Bethlen Istvánok!) amelynek nyomán kivirult a magyar ugar, mert a magyar ugarnak ki kellett virulnia. (Lendvai István: Azóta Drozdy Győzők szerkesztik a Magyar Ugart!) Aki históriával foglalkozik, tudni fogja, hogy a magyar nemzet akkor is letiport, letört, agyonkinzott nemzet volt, de az embereknek akkor volt hitük önmagukban (Zsirkay János: És nem volt Bethlen Istvánjuk!) és volt hitük a nemzet jövőjében és e hit alkotó ereje és az alkotások lüktető ritmusa akkor csodákat művelt. (Zsirkay János: A nép most is ugyanaz, csak vezetői roszszak!) Legyünk tisztában azzal, — ezt mint politikusnak meg kell állapitanom — hogy ma mindenki csak önmagára gondol, csak önmagát akarja szanálni; hogy hazájával és az országgal mi lesz, azt ki menti meg, azzal ma nagyon kevesen törődnek. Méltóztassanak csak elmenni a községi tanácstermekbe, vagy a vármegye^ közgyűlésekre, mindenütt ugyanaz a kép ismétlődik meg, mint itt. Ha nincs botrányra kilátás az ülésen, akkor üresen tátonganak a szenátorok padjai. Ez a közszellemnek olyan lezüllésére vall, amely nem méltó a mai történelmi időkhöz és nem méltó azokhoz a történelmi feladatokhoz, amelyek erre a generációra várnak. (Zsirkay János: Szerencse, hogy itt mondja, mert különben ön is két hónapot kapna, mint Ulain Ferenc!) Ha én egészséges közszellemet hirdetek,akkor nincs bíróság Magyarországon, amely engem ezért elitéljen. Én a jog kiterjesztéséről adott körülmények között szivesen beszélek, de még szivesebben beszélek a kötelesség kiterjesztéséről, amely nélkül sohasem fogunk kilábolni mai katasztrofális helyzetünkből. Ennek az egészséges, termékeny közszellemnek legyen Magyarországon mindenki hirdetője, zászlóhordozója, ápolója, mindenki: a magyar sajtó, a magyar társadalom és mindenkinek élén a magyar kormány. Mert mi közkatonák ebben keresünik biztatást és reménységet, ebben látunk kivezető utat ezeréves népünk legszomorúbb tragédiájából ahhoz a jövőhöz, amelynek el kell jönnie, amelyet ki kell harcolni, amelyet ha kell tiz körmünkkel ki fogunk vájni, ha talán nem is önmagunknak, de annak a generációnak, amely utánunk jön s amely számon fogja kérni tőlünk, hogy a nemzet nagy, ezeresztendős erkölcsi kincseivel hogyan sáfárkodtunk. A költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és balfelöl. — Zsirkay János : Végre egy oázis ebben a holttengerben ! — Szabó József szólásra jelentkezik.) Elnök: Milyen címen kivan a képviselő ur szólani ? Szabó József : A házszabályok 189. §-ához ! Elnök : A képviselő urnák a házszabályok 189. §-a értelmében nincs joga a házszabályokhoz szólni, csakis a napirend megállapítása után. Szólásra következik !