Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

A nemzetgyűlés 374. ülése 1925. évi fébfüár hó lí-ék, szerdán: 293

s nem tudta kihordani. Amikor aztán hordani mentek, az utbiztos nem vette át a fedőanyagot, inert nem volt kirostálva. A rostáláshoz gyalog

1 munkaerőt kellett kirendelni, egyik a másikat keresztezte, és a végeredmény az lett, hogy 30—40 olyan egyént, aki igás állattal rendelkezik, félmillió koronával bírságolták meg, és aki nem hordott ki 20.000 koronáért egy prizmát, annak költségére kihordatták 250.000 koronájával. Tehát a birság félmillió, a két Xirizma kihordása másik félmillió, összesen ez egy millió korona. Az illetőnek két hold földje van, és két bocija, ezek közül most egyiket közmunkára el kell adnia. De ha ez nem is történnék meg, akkor is igazságtalan a dolog, mert közútról lévén szó, mindenkinek, iparosnak, kereskedőnek is egyaránt érdeke, hogy közutaink iókarban legyenek. Arra kérem tehát a kereskedelmi minister urat, hogy ne ilyen kis összeget tessék a költségvetésbe a közutakra felvenni, hanem ennél sokkal többet, a természetbeni szolgáltatásokat pedig tessék eltörölni és annak költségét adó alakjában kivetni minden adófizető polgárra, mert nem lehet egy-két községet azért megróni és megnyomorítani, mert esetleg fedőanyag áll rendelkezésére, vagy esetleg több

> igásállattal rendelkezik, hogy ő végezze majdnem az egész közmunkát. Ez a legnagyobbmértékü igazságtalanság. A másik kérdés, amelyről szólani akarok, az államvasutak kérdése. Elismerem, hogy az államvasutak a háború alatt — hiszen már több mint tiz éve annak, hogy a háború kitört — lerongálódtak, mert rendkívüli mértékben igénybe voltak véve és a javításokat nem tudták keresztülvinni. Azonkívül közbejött a forradalom és a kommün, amikor nem kellett munkásokat hívni ahhoz, hogy beverjék az ablakokat és lehúzzák az ülésekről a bőrt. Ehhez nem kellett sem munkás, sem pénz, de most már kellett ehhez munkás is, pénz is, és hála Istennek, most már nem üvegek nélkül állnak az ablakok és az ülések is be vannak húzva, amennyire a háború és a forradalmak után a kocsikat rendbe lehetett hozni. Ezért elismerés illeti az államvasutak vezetőségét. Nem mulaszthatom azonban el, hogy bizonyos hibákra és bizonyos javítások szükségére ne hívjam fel a minister ur figyelmét. Arról van szó, hogy most az államvasutaknál is szanálás, létszámcsökkentés van, el kell ereszteni a vasúti alkalmazottakat és munkásokat. Tudjuk, hogy a háború előtt is, de még inkább a háború alatt — sajnos, itt a magam társadalmi osztályáról is meg kell mondanom az igazat, de végre egy törvényhozónak, egy képviselőnek sohasem azt kell néznie, hogy melyik társadalmi osztályban találja meg a hibát, hanem azt, hogy az állam érdekei mit kivannak — (Úgy van!), tudva azt, hogy a bevonulás alól mentes volt az, aki az államvasutakhoz valami úton-módon be tudott jutni, sokan mentek oda. Nem! akarok tényeket felsorolni, de az bizonyos, hogy protekció vagy ajándékozás révén sokan jutottak be oda létszám felett is a háború alatt. Arra hívom fel a minister ur figyelmét, hogy az elbocsátásoknál elsősorban ezekre gondoljon, akik nem azért léptek az államvasút szolgálatába, hogy megélhetésüket biztosítsák, hanem! a háború alatt azért, hogy a katonai szolgálat alól mentési ttessenek, a háború után pedig kis birtokukat bérbeadták és ezzel — vagy ha maguk kezelték is — vagyoni többletet is tudtak szerezni. Ha az egész vonalon végre akarjuk hajtani a létszámcsökkentést, azt tartom igazságosnak és erkölcsösnek, hogy mindenhol azt bocsássuk el, akinek megélhetése amúgy is biztosítva van. Az államvasutaknál a fizikai munkánál, vagy nem tudom, milyen szolgálatban, nagyon sokan vannak olyanok^ akik ialuról kerültek oda. Ezek nagyon szjgpen megtalálják az elhelyezkedést odahaza is. amikor otthon két házuk is van. Ismerek a falumból is olyat, aki a vasúthoz ment és alig várta azt az évet, amikor nyugdíjaztatását kérheti. Otthon vagyona volt, a vasútnál is keresett valamit. így jól megszedte magát, most pedig bosszantja a szegény falusi munkást, akinek megélhetése egyáltalán nincs biztosítva, hogy miatta nem tud ő bejutni a vasúthoz. Ismételten kérem a minister urat, szíveskedjék ezt figyelembe venni és ha elbocsátanak munkásokat, mindig azt bírálják el elsősorban, kinek milyen vagyona van, ha pedig uj alkalmazottat vesznek fel, csak olyat alkalmazzanak, akinek megélhetése egyáltalán nincs biztosítva. Szabó József t. képviselőtársam emiitette, hogy milyen százalékban emelték fel a vasúti tarifát. Tudjak, hogy az aranyparitásban számítva 60% a tarifa, de a mi mezőgazdasági terményeink paritásához számítva sokkal több. Mindenki tudja, hogy az aranykorona mégsem 17.000 k orona. Az emelés tehát sokkal magasabb. A személyszállítás bizonyos viszonylatokban már elérte a békebeli arányt, de egyes helyeken mégis különös intézkedéseket látunk, amelyekről nem tudjuk, honnan erednek. Látjuk, hogy egyes állomásokon rend van, az épület ki van világítva és fűtve, de ismerek nagyon sok olyan állomást, amely csak a papiroson kis állomás, de a valóságban nagyobb, mint amekkorának a nagy állomások vannak feltüntetve, mert oly nagy forgalmat bonyolítanak lé, hogy naponkint 200—300 utasnak adnak ki jegyet. Ezeken az állomásokon sokszor még váróterem sincs, vagy ha van, az fűtetlen. Nálunk is megtörtént, hogy a váróterem nem volt használható, mert kiadták vasúti menekültnek lakás céljára. Az utazóközönság gyalogosan teszi meg az utat sokszor öt-tíz kilométer távolságból, agyonizzadva érkezik az állomásra és magam megállapítottam, hogy kész betegen ülnek fel a vonatra; mindez azért, mert nincs váróterem. Ma már nem lehet azt mondani, hogy szénhiány van, vagy hogy a szén ára nem bírná ki a versenyt a Máv. szállítási díjaival. Az államvasutak vezetőségének tehát gondoskodnia kellene róla, hogy legalább a hidegebb időszakban a legminimálisabban fűtött és kivilágított váróterem álljon az utazóközönség rendelkezésére. Ez a legkevesebb, amit az utazóközönség a szállítási díjért megkövetelhet. Fel kell tételeznem, hogy már konszolidálódtunk annyira, hogy a vasúti kocsikban és várótermekben elhelyezett menekülteknek máshol való elhelyezése nem ütköznék nagyobb akadályokba, ha az illetékes körök behatóan foglalkoznának ezzel a kérdéssel. Nem tartom helyénvalónak, hogy a vasúti várótermek teljesen elvonassanak rendeltetésüktől. Ezeket akartam megjegyezni, abban a reményben, hogy a kereskedelemügyi minister ur mindezeket meg'szivleli és amennyiben módjár ban áll, a bajokat orvosolni fogja, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Csik József jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Nemzetgyűlés! Nem akarok hosszabb kritikát mondani a kereskedelemügyi ministerium vezetéséről, de azt hiszem, nagyon sok g*azda óhaját tolmácsolom, amidőn azt kívánom, hogy a ioldmivelésügyi minister ur is olyan eréllyel ós eredménnyel védelmezze 43*