Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

A nemzetgyűlés 374. ülése 1925. évi február hó 11-én, szerdán. 291 hog-y nem teszik ki ezeket a régi, becsületes munkásokat az uccára, hanem egy kis türelmi időt kérnek, hogy ujabb fellendülés esetére ezeknek a foglalkozás biztosittassék. Én azonban mégis kénytelen vagyok leszállítani azt az óriási nagy áldozatot, amelyet ez a két gyár, mint ilyen állitólag hoz munkásaival szemben. Tudni kell ugyanis, hogy a gyár csak részben hoz áldozatot, mert áldozatot hoznak maguk a munkások is, akik azért, hogy munkástársaikat el ne bocsássák, inkább vállalkoztak arra, hogy alacsonyabb munkabérek mellett is dolgozzanak, mégpedig hetenkint csupán 4—5 napon át. Méltóztassanak elhinni, nagy áldozat a munkás részéről az, hogy csak 4—5 napig dolgozik, amikor pedig dolgozhatnék 6 napig. Nagyon hiányzik létfen tar tusához az a munkabérveszteség, amelyet ilyen módon szenved, mégis meghozza ezt az áldozatot, csak azért, hogy azalatt, amig ő dolgozik, munkástársai se legyenek munka nélkül. A másik áldozat pedig, amelyet a munkás hoz, az, hogy az állami vasgyárak és az állami gépgyárak által fizetett munkabérek ma nagyon alacsonvak. Nem a békebeli paritáshoz viszonyítom ezeket a munkabéreket, hanem csak a külső ipari munkások béréhez és állitom, hogy ebben a tekintetben soha senki sem cáfolt meg engem, mint ahogy nem is lehet megcáfolni, csak a minister urakat, mert én újra és újra bizonyítóin, hogy a Máv. gépgyári munkások bére alatta van még a rosszul fizetett külső ipari munkások bérének is. Ezt a munkásság által hozott óriási áldozatot méltányolnunk kell, viszont tisztában kell lennünk azzal is, hogy a munkásság ezt az áldozatot nem birja el a végtelenségig, mert annak, akinek csak épen annyi keresete vau, amennyiből önmagát fentarthatja, áldozatot hozni a végtelenségig nem lehet, különösen akkor, amikor mindennapi betevő kenyeréből másoknak is juttat egy darabot. Épen ezért a minister ur figyelmébe ajánlom, méltóztassék a dióssrvőri vasgyár és a Máv. srépsvár munkásainak érdekeit jobban felkarolni. Nem egyedül szociális szempont az, amely megköveteli, hoer ezek a munkások el ne bocsáttassanak, hanem szerepet játszik itt az a szempont is, hogy az illetők értékes munkások, akiket nem lehet pótolni, ha hamarosan munkaalkalom kinálkőzik és szükség van rájuk. Nem lehet munka esetén ilyen jól begyakorolt munkásokat kapni, amilyenekkel ez a két gyár rendelkezik, úgyhogy a gyáraknak is érdekük, hogy megtartsák munkásaikat. De ha már ezt az áldozatot meghozza a gyár, hozza meg azt a másik áldozatot is, hogy a lecsökkentett munkaidőre is fizessen munkásai részére tisztességes munkabért, mert csak igy menekülhetnek meg a munkások azoktól a nagy áldozatoktól, amelyeket évek óta hoznak. Szomorúan látjuk azonban, hogy épen a Máv. gépgyárnál jelentős deficit mutatkozik a gyár üzemében. A munkások között emiatt nagy az elkeseredés, mert valahányszor bérjavitási igényekkel lépnek fel, a válasz természetesen mindig ez: hát nem látjátok, hogy deficittel dolgozunk, hogy áldozatokat hozunk azzal, hogy titeket itt tartunk? Azt hiszem azonban, hogy máshol is lehetne a gépgyáraknál bizonyos megtakarításokat elérni. Nézetem szerint mindenekelőtt kívánatos volna, hogy az ott lévő bürokráciát valahogy leromboljuk. Az állami gépgyárak központi igazgatósága békében a mostani két gyárral együtt még vagy 5—6 üzemet igazgatott, különféle bányaüzemek és egyéb gyárak tartoztak hatáskörébe. Ma a központi igazgatóság ugyanakkora apparátussal dolgozik, mint amekkoráNAPLÓ XXIX. val dolgozott békében, pedig csak két gyár áll igazgatása alatt. A központi igazgatóság helyet foglal a Budapesti Máv. gépgyárban, onnan igazgatja a Máv. gépgyárat és onnan levelez a Máv. gépgyári igazgatósággal, úgyhogy bár ugyanegy épületben vannak, leveleket adnak fel egymásnak és két-három nap is eltelik, amig valamely akta vagy levél a központi igazgatóságtól _ a Máv. igazgatóságig, vagy megfordítva eljut. Ez felesleges valami, ezt a bürokráciát le kell építeni. A központi igazgatóságnak ma más feladata kellene hogy legyen, mint a múltban volt. A múltban agész érthető volt, hogy hat-hét üzem vezetésére szükség volt egy központi igazgatóságra, most azonban a központi igazgatóság nagyon szépen el tudná igazgatni mind a két gyárat, olyanképen, hogy közvetlenül a gyárat is igazgatná és amellett a diósgyőri vasgyár ügyeit is irányitaná és ellenőrizné. Nem beszélek most már egyes aprólékos dolgokról, bár tudnék egy és más olyan dolgot mondani a minister urnák, amely kifogás alá eshetik. Legfeljebb egyet említek meg. Azt hallom, hogy ezekben a gyárakban nagy túltengés van mérnökökben és minden jelentéktelen dolgot mérnökre biznak. Állitólag van ott egy mérnök, akinek nincs más dolga, mint hogy a hőmérőt nézze és azt ellenőrizze, hogy milyen meleg van a műhelyekben. Hát ezért csakugyan nem kell ott egy mérnököt alkalmazni. Azt hallom azután, hogy az utóbbi időkben egészen fiatal mérnököket állítottak be a gs^árakba gyakorlás végett harminc-negyvenéves gyakorlattal biró elsőrangú munkások fölé és ezek a fiatal kezelő emberek egyebet sem tesznek, mint elrontják azok dolgait. Természetesen a munkások kötelesek utasitásaikat elfogadni, aminek aztán nagyon szomorú az eredménye. Elnök: A képviselő urnák beszédidejéből még egy perce van hátra. Kérem, szíveskedjék beszédét ^befejezni. Szabó József: A postáról kivántam még egyet-mást elmondani, de az idő hiánya miatt ezt nem tehetem. Csak arra hivom fel a minister ur figyelmét, vájjon helyesnek, erkölcsösnek találja-e, hogy a telefónfelszerelési díjakérti külön 10—12 milliót kell fizetni és attól teszik függővé, hogy az adófizető polgár mikor kapja meg telefonját, vájjon megfizette-e már a tiz vagy tizenkét milliót. Azt hiszem, ennek nem lehet indoka az, hogy a kijárok helyett most a posta vágja zsebre ezeket a milliókat. Az államhatalomnak nem szabad erkölcstelenséget törvényesíteni, rendszeresíteni. Tessék a telefont abban a sorrendben bevezetni, amely sóirendben az illető igényét bejelentette. Elnök: A képviselő ur beszédideje letelt. Szabó József: A költségvetést pártállásomra való tekintettel nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Csík József jegyző: Forgács Miklós! Forgács Miklós: T. Nemzetgyűlés! Csak rövid ideig kívánom igénybevenni a t. Nemzetgyűlés figyelmét. Elsősorban is meglepetésemet fejezem ki a felett a figyelmeztetés felett, amelyet Szabó József t. képviselőtársam az imént hozzánk, kisgazdaképviselőkhöz adresszált, hogy ne akarjunk Magyarországból parasztállamot

: csinálni. Mióta mi kisgazdák a politikába bekapcsolódtunk, nem hiszem, hogy azt a tendenciát mutatta volna politikánk (Meskó Zoltánt Sőt!), mintha mi nem lettünk volna tudatában annak, hogy egyetlen államot sem lehet egy társadalmi osztályra felépíteni. (Igáz! Ugy van! Helyeslés.) Magyarország agrárjellegét azonban kétségbevonni, elvitatni igazán nem 43